Ezt olvasta már?


Hoppál Péter kulturális csereprogramokról egyeztetett Pekingben

Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára egyeztetést folytatott csütörtökön Pekingben a Kínai Népköztársaság Kulturális Minisztériumában a Hangcsou városában megrendezendő 3. Kína-Közép-Kelet Európa Kulturális Miniszteri Fórum előkészítéséről.

A közlemény szerint a felek hangsúlyozták a kiemelkedő magyar-kínai politikai kapcsolatok mellett a kulturális területen meglévő kiváló szakmai együttműködést.

A felek újabb konkrét kulturális csereprogramok lehetőségéről is egyeztettek. Egyetértettek abban, hogy az UNESCO szellemi kulturális örökségének nyilvánított Kodály-módszer és a magyar kóruskultúra kínai megismertetése kiemelten támogatott program lehet a jövőben is.

A tárgyaláson részt vett Lakner Tamás, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Művészeti Karának dékánja is, akivel Hoppál Péter az elmúlt napokban négy kínai egyetemen tartott nagy sikerű kurzusokat és koncerteket Kodály és a magyar kórusművészet tárgykörében. A két karnagy vezényletével csütörtök este a Pécsi Egyetemi Kórus Kína legmagasabb presztízsű egyetemén, a pekingi Csing Hua Egyetemen koncertezik - írták a közleményben.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Felbukkant egy új nyugdíjemelési terv

A minimálnyugdíj emelése során Kármán András pénzügyminiszter elképzelésénél több sávban emelné meg a legalacsonyabb nyugdíjakat...

Gitártokban csempészte be a puskát az iskolába, most terrorizmus miatt nyomoznak a 14 éves francia fiatal ellen

Néhány órával a lövöldözés után a rendőrség őrizetbe vette a fiú szüleit.

Tartja második helyét népszerűségben ez az állampapír

Az idei 41. héten 43,19 milliárd forintért vásároltak a lakossági befektetők, ami 2,4 milliárd forinttal kevesebb, mint az azt megelőző...

Young G Béci kitálalt a Farm VIP után megromlott viszonyról: egyetlen taktikai lépés miatt szakadt meg a másfél évtizedes barátság

Megdöbbentő csend a forgatás után A Farm VIP-ban a nézők is láthatták, mennyire számíthattak egymásra,...

Balázs Ildikó: a költségvetési mozgástér korlátozott, de a kiskereskedelmi különadót mihamarabb ki kell vezetni

Az OKSZ szerint az árréstop és a kiskereskedelmi különadó kivezetése, a plázastop lazítása, a hulladékgazdálkodási törvény és a...

Szoboszlai Dominik a Nike új frontembere, mindenki az ő utcai cipőjét akarja

A magyar válogatott és a Liverpool sztárja már évek óta partneri kapcsolatban van a Nike-val. Az oregoni cég régóta jó reklámfelületnek...

Kiderült, milyen előzmények után mondott le az energetikai államtitkár

Tárkányi Zsolt Facebook-bejegyzéséből derült ki mindez.

Visszatér a napsütés, de az esernyőt nem érdemes otthon hagyni

Akár 19 fok is lehet, de estére nagyot hűl a levegő.

Hólyagos kormánykerekeké lehet a jövő

Egy friss kutatás szerint felfúvódó hólyagokat kellene szorongatnunk.

Kölcsönautóval balesetezett, komoly meglepetés várta.

Az kétségtelen, hogy az autó használati cikk. Ettől függetlenül, a használatának vannak bizonyos előfeltételei, amelyeknek...

Jelentősen nő a visszaváltott italcsomagolások hazai feldolgozási kapacitása

Ünnepélyes keretek között adták át az Alteo Circular Kft. kistarcsai telephelyén működő új DRS hulladékfeldolgozó üzemét. A nyáron...

0

Sport

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

Állandóan Szoboszlait kritizálta, most tönkremehetett a Liverpool legendája

Hajmeresztő hírek láttak napvilágot a Liverpool és az angol válogatott korábbi legendás védőjéről, Jamie Carragherről.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó

Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

Egyik reggel Polt váratlanul behívatta Fejes Pétert, és öt perc múlva már nem volt főügyész

Egykori bírósági és ügyészségi vezetőkkel próbáltuk rekonstruálni a történteket – de megkérdeztük az érintettet is.

Most jött: Bejelentést tett a rendőrség a tragédiáról

Családi tragédia Szentendrén: késsel támadt szüleire, majd rágyújtotta a házat az anyjára

0