Ezt olvasta már?


Hóra keltek Sopronban, Győrben és sok más városban

Hajnalban hó fogadta a Győr-Moson-Soproniakat. Például Sopronban tegnap éjfél óta intenzíven esett a hó, amely mostanra már 12 cm nyomott hagyott, de Győrben is esett nagyjából 1 cm.

Az M1-es autópályán Hegyeshalom felé a 103-as km-nél baleset miatt leállították a forgalmat, több km-es a torlódás. A forgalmat Komáromnál a 85-ös kihajtónál az 1-es főút felé terelik el - közölte az útinform.

 

Az útinform csütörtök reggel 7 órakor:

A Dunántúlon Vas és Győr-Moson-Sopron megyében több helyen, továbbá Balassagyarmat térségében havazik, Lébény és Szombathely környékén intenzív havazás kezdődött az éjszaka. Az északi határszélen is szállingózik a hó vagy havas eső esik, csakúgy, mint az M1-es autópálya teljes vonalán, továbbá Vasvár, Veszprém és Martonvásár környékén. Az ország délnyugati és középső területein esik az eső, és a keleti megyékben is borult, felhős az ég.

A gyorsforgalmi utak burkolata többnyire sónedves vagy vizes, az M1-es autópálya a lébényi szakaszon latyakos.

A fő- és a mellékutak burkolata túlnyomórészt vizes, nedves. Az északnyugati határszélen latyakos, havas és hókásás szakaszok is előfordulnak, míg északkeleten a magasabban fekvő területeken többnyire sónedves vagy latyakos a burkolat.

A látási viszonyok általában kielégítőek, de Vasvár közelében 100 és 300 m közötti a belátható út hossza.

 

Sopronban 23.55 óta folyamatosan havazik, a hajnali órákban erős intenzitással. A hóréteg 12 cm vastag az OMSZ Soproni Főállomásán - közölte a kisalfold.hu-val Kiss Márton, észlelőhálózati koordinátor (Országos Meteorológiai Szolgálat Soproni Főállomás).

A reggelig lehullott csapadék 18,4 mm volt, ami egyharmada a novemberi átlagos havi csapadékmennyiségnek. A hőmérséklet 7 órakor -0.2 fok.

Szombathelyen 3, Győrben 1 cm a hóréteg. Délig további, változó intenzitású havazás várható.

A 85-ös főút Kapuvár és Csorna között reggel fél 6 és 6 óra között nagyon rossz állapotban volt, vastagon hó borította. Olvasónk megjegyezte, csak amiatt volt járható a főút, mert a hó olvadt is.

Az M85-ös főút Csorna és Enese között szakasza sem volt jobb állapotba - folytatta olvasónk. A gyorsforgalmin 80-90 kilométer/órás sebességgel haladt a kocsisor. Az út havas.

 

Az útinform reggel 5 órai jelentése

A Dunántúlon Vas és Győr-Moson-Sopron megyében több helyen, továbbá Balassagyarmat térségében havazik, Lébény és Szombathely környékén intenzív havazás kezdődött az éjszaka. Az északi határszélen is szállingózik a hó vagy havas eső esik, csakúgy, mint az M1-es autópálya teljes vonalán, továbbá Vasvár, Veszprém és Martonvásár környékén. Az ország délnyugati és középső területein esik az eső, és a keleti megyékben is borult, felhős az ég.

A gyorsforgalmi utak burkolata többnyire sónedves vagy vizes, az M1-es autópálya a lébényi szakaszon latyakos.

A fő- és a mellékutak burkolata túlnyomórészt vizes, nedves. Az északnyugati határszélen latyakos, havas és hókásás szakaszok is előfordulnak, míg északkeleten a magasabban fekvő területeken többnyire sónedves vagy latyakos a burkolat.A látási viszonyok általában kielégítőek, de Vasvár közelében 100 és 300 m közötti a belátható út hossza. Gyenge vagy mérsékelt a légmozgás. A hőmérséklet -2 C fok és +5 C fok között változik.

 

A met.hu jelentése

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére csütörtök éjfélig

VEGYES HALMAZÁLLAPOTÚ CSAPADÉK

A délnyugat felől vonuló csapadékzónából jellemzően délutánig a Zala-Veszprém-Fejér sávban, valamint késő délutánig Pest és Nógrád megyében várható az eddig leesett 10-25 mm csapadékon kívül még kb 5-10 mm körüli mennyiség, így összességében az említett területeken ~15-30 mm közötti csapadék várható. A délutáni óráktól egyre inkább csökken a csapadékhajlam.

Napközben az Észak-Dunántúl egyes részein, valamint az Északi-középhegység északi területén hullhat lepel-8 cm hó. Az 5 cm feletti hómennyiség leginkább Nógrád és a Dunakanyar térségében valószínű. Az Északi-középhegységben és a Bakonyban 300-400 m felett 5-15, a Börzsönyben, Dunazug-hegyvidék magasabb részein pedig 15-25, néhol esetleg ~30 cm friss hóréteg is kialakulhat. A felsorolt területektől délre a halmazállapot egyre inkább havasesőbe, esőbe megy át. Mj: a hőmérséklet az ország északi felén többnyire fagypont körül ingadozik, emiatt a halmazállapot és így a felhalmozódó hó mennyisége is bizonytalansággal terhelt.

SZÉL: A Délkelet-Alföldön csütörtök délelőtt a délnyugati szelet egy-egy viharos lökés kísérheti.

 

Forrás: kisalföld.hu/met.hu/útinform/GYNL/SNL







0
0
0

hírek innen, onnan

Jön az ősz leglátványosabb csillaghullása, óránként akár 15 hullócsillagot is láthatunk

Október 21-ről 22-re virradó éjszaka tetőzik az év egyik leggyorsabb hullócsillagait produkáló meteorraja, az Orionida.

BL-kedd: Sallai visszatért a Barca ellen, a Bayern botlásánál csak az Interé volt nagyobb - eredmények

Willi Orbán (RB Leipzig) kezdőként, Sallai Roland (Galatasaray) csereként kapott helyet csapatában a keddi BL-ben, míg Gulácsi Péter - aki...

Azonnali bejelentést tett Forsthoffer Ágnes a Fidesz újabb próbálkozása miatt

Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke nyilvánosan reagált Németh Balázs képviselő egyik videójára, amelyben elmondta, személyét...

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Eltávolították a jobb tüdejének alsó lebenyét

Megállapodás született: uniós katonai és polgári misszió indul Libanonba

Újabb jelentős szankciós csomagról döntött az Európai Unió Oroszországgal szemben, emellett polgári és katonai missziót indít...

Erős fejfájás gyötör? A neurológus elárulta, mit érdemes kiiktatni az étrendedből

A migrén sokakat érintő probléma, amelynek kiváltó okai között nemcsak az időjárás vagy a stressz szerepel, hanem az étrendünk is. De...

Sipos Orsi maga intézte el a barátnője vesztét Az Árulókban, de a kerekasztal után jött az igazi hidegzuhany

A kerekasztal végzetes tévedése Sipos Orsi kezdeményezésére szavazták ki Rainer-Micsinyei Nórát Az Árulók – Gyilkosság...

Megtörtént A Kísértés első átpártolása: Leilában találta meg Milán, ami a párjában nincs meg

Milán kapcsán A Kísértés csábítói az első perctől érzékelték, hogy ő lehet a legmegingathatóbb a párkapcsolatban élő srácok...

Kiírta a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia...

A fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű

Jelenleg minden idők legalacsonyabb dunai vízállását mérik Pakson, de a fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű -...

Magyar Péter Macron érkezéséről és a legfőbb ügyész jelöltjéről is beszélt

Emmanuel Macron francia elnök Magyarországra látogat az október 23-i ünnepségek alkalmából – mondta Magyar Péter a Partizánnak adott...

Lemondott az energetikai államtitkár

Személyes okokra hivatkozott a tárca által kiadott szűkszavú közlemény szerint.

0

Sport

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó

Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

0