Ezt olvasta már?

0

Horvátországnak is fontos a Magyarország elleni, csütörtöki Európa-bajnoki selejtező

Horvát–magyar: rendkívüli biztonsági intézkedések Splitben

A helyszín, Split a 2015-ös, emlékezetes horvát–olasz – szintén kontinensbajnokságra kvalifikáló – találkozó óta először ad otthont válogatott tétmérkőzésnek.


hirdetés

 

Sportpolitikai üzenete is van annak, hogy a horvát–magyart Splitben rendezik meg. A helyi klub, a Hajduk és a Horvát Labdarúgó-szövetség között ugyanis hosszú ideje fagyos a viszony, a splitiek magyarázata alapján a határozottan a fővárosi Dinamót favorizáló szövetségi ténykedés miatt.

 

A gesztusértékű ötletnek, hogy a magyarok elleni Eb-selejtezőt Splitben rendezzék meg, olyan „védnökei” voltak, mint Zlatko Dalic szövetségi kapitány és Luka Modric, a vb-ezüstérmes válogatott csapatkapitánya. Más kérdés, hogy a Hajduk továbbra is tartja a három lépés távolságot – például semmilyen formában sem kíván részt vállalni a biztonsági intézkedésekből, mi több, az egyesület az első csapattól az utánpótlásig bezárólag átmenetileg Brac szigetére költözött, az alkalmazottaknak pedig háromnapos szabadságot adott.

 

Már a mérkőzést megelőző napon rendőrök százai teljesítenek szolgálatot a Poljud Stadion körzetében, megelőzendő a nemkívánatos cselekedeteket. Emellett drónokkal, valamint rendőrségi helikopterekkel is pásztázzak a létesítmény környékét.

 

A Horvátországban szinte példátlan biztonsági intézkedések egyik oka politikai, hiszen ismert: a teljes horvát felső vezetés jelen lesz a mérkőzésen Andrej Plenkovic miniszterelnöktől a miniszteri körön át Kolinda Grabar-Kitarovic elnökig, akik számára a legfontosabb személyeknek fenntartott helyek majd mindegyikét lefoglalták. Természetesen Orbán Viktor kormányfő is a meghívottak között van, az ő érkezése szintén külön eljárási protokoll alá esik.

 

A szövetség már hétfőn lezáratta a stadion környékét, ahol a szurkolóknak várhatóan több ellenőrzőponton kell majd áthaladniuk. Értelemszerűen külön figyelmet fordítanak a magyar szurkolók érkezésére és biztonságos elhelyezésére, és fokozottan ügyelnek a horvát válogatott otthonául szolgáló impozáns Le Meridien Lav szállodára is.

 

A stadion területén ötszáz főből álló biztonsági személyzet ügyel majd a rendre, ugyanakkor a rendőri jelenlét az objektumban minimális lesz, nem úgy az arénán kívül.

 

Szerény számítások szerint a biztonsági intézkedések összköltsége elérheti a félmillió eurót. Egyöntetű a vélemény: Split ilyen előkészületeket az 1979-es Mediterrán Játékok óta nem látott.

 

EB 2020, SELEJTEZŐ

E-CSOPORT

Október 10., csütörtök

20.45: Horvátország–Magyarország (Tv: M4 Sport)

20.45: Szlovákia–Wales

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA 1. Horvátország 5 3 1 1 10–5 +5 10

2. Szlovákia 5 3 – 2 9–7 +2 9

3. MAGYARORSZÁG 5 3 – 2 7–6 +1 9

4. Wales 4 2 – 2 4–4 0 6

5. Azerbajdzsán 5 – 1 4 5–13 –8 1

Az Eb-selejtezőben azonos pontszám esetén jelenleg a gólkülönbség szerint rangsorolunk, a végelszámolásnál azonban az egymás elleni eredmény dönt.

nso.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Koronavírus: ismét nőtt a fertőzöttek és az elhunytak száma

Az aktív fertőzöttek száma csökkent.

Emelkedéssel indulhat a hétfői kereskedés Európában

A Dow néhány pontos mínusza mellett az S&P500 és a Nasdaq mérsékelt emelkedéssel zárta a pénteki kereskedést. Ázsiában felemásan...

Megint bezárt a világ legnagyobb aranybányája.

A világ legmélyebb aranybányája a Dél-Afrikai Köztársaságban található Mponeng bánya, amely a koronavírus-járvány miatti teljes...

140 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök a hétvégén

Száznegyven határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig tájékoztatta az Országos...

5,8-as földrengés volt Új-Zéland mellett

Közepesen erős, 5,8-as fokozatú földrengés volt nem messze Új-Zéland fővárosától, Wellingtontól a tengerben hétfőre virradóra,...

Heti horoszkóp : A szerelmi életedben változások jönnek

A múlt héten a legtöbb csillagjegy kicsit fellélegezhetett, ez pedig a következő napokon is érződni fog. A szerelemben is különleges...

Újjászületett egy hírhedt számítógépes vírus

A ZLoader trójai ismét gyorsan terjed, és halássza össze a banki szolgáltatások eléréséhez szükséges felhasználóneveket, jelszavakat.

22 helyen nem tartották be Erzsébetvárosban az este tíz órás bezárást

Az erzsébetvárosi önkormányzat munkatársai folyamatosan dolgoznak a vendéglátóhelyektől érkezett kérelmek elbírálásán.

Nézőpont: a magyarok 78 százaléka indokoltnak tartja a veszélyhelyzet bevezetését

Az intézet felmérése szerint még a kormánykritikus szavazók fele (50 százalék) is egyetért abban, hogy ez a kormányzati lépés (a...

Szerelem volt első látásra: így ismerkedett meg a kedvesével Radics Gigi

Radics Gigi szerelme, bár az elején sokáig bátortalan volt randevúra hívni az énekesnőt, már az első pillanatban tudta, ő az igazi.

Sport

A korábbi csapattársa szerint részeges a Barca sztárfocistája

A középpályásnak rosszul esik a Juventus játékosának a pletykálkodása.

19 évesen a Bayern egyik legjobbja lett, a Real Madrid már be is kopogott érte

És mindezt úgy, hogy nem a saját posztján játszott, ráadásul kanadai.

A világklasszis teniszezőt családon belüli erőszakkal gyanúsítják

Akár három év börtönbüntetést is kaphat.

Kiderült, Messin kívül kit nem ad el biztosan a Barcelona

A csapat egyik legjobb játékosa nincs az érinthetetlenek között.

Elmaradt a nagyképű olaszok bulija a kibérelt görög szigeten

A Hamburg - az egész futballvilág ámulatára - legyőzte a Juventust az 1983-as athéni BEK-döntőben.

Festői környezetben kapcsolódott ki Hosszú Katinka - fotó

A világklasszis úszó a szabadidejében is sportol.

Két magyar kézilabdás tehetség is ott van a világ legjobbjai között

Szita Zoltán és Kecskés Dániel. Mellettük bemutatunk még 13 játékost, akinek szerepe lehet a generáció-váltásban.

Rangnick vinné a Leipzig egyik legjobbját is az AC Milanhoz

Szinte már nyílt titok, hogy Ralf Rangnick veszi át a Milan irányítását, de nemcsak a kispadon, hanem a szakmai vezetésben is teljhatalmat kap a német. Van is egy feltétele.

Felfoghatatlan, hogy apu nincs már köztünk - A tragédia előtt még a fiával edzett Sitku Ernő

Nyíregyháza Sokkolta a hazai kosárlabdát Sitku Ernő (48) halála.

Technikai hiba miatt nem kapott NB I-es versenyengedélyt az Újpest FC

A fővárosi klub a közleményében állítja, megkapták az MLSZ-től a licencet.

0

Bulvár

Lenyűgöző dolgot tett a hiúz: véletlenül vették videóra

Egy lehetetlennek tűnő akadályt ugrott át hibátlanul az állat.

Így néz ki Budapest a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről

Remélhetőleg mindenki mosolygott a fővárosban hétfő este, mert egy asztronauta remek fotót lőtt Budapestről az ISS-ről.

Nacsa Olivérre rá sem ismerni - A 40 éves humorista rengeteget változott

Nacsa Olivér jobb formában van, mint valaha. Már egyáltalán nem úgy néz ki, mint karrierje elején.

6 hollywoodi filmsztár, aki szerepelt pornóban

Van, akiről akár te is tudsz, de meg fogsz lepődni, kik kerültek fel a listára.

Frank Júlia 60 évesen ment újra férjhez - István oldalán megtalálta a boldogságot

Frank Júlia teljesen kivirult második férje oldalán, 14 éve dúl köztük a szerelem.

Ezért ne piszkálgassuk soha a fülzsírt

A fül-orr-gégészek minden fórumon megragadják az alkalmat, hogy felhívják az emberek figyelmét a fülzsír, illetve a fülzsírdugó házi eltávolításának veszélyeiről.

Idén változnak a Szedd magad eperföldek szabályai: májusban kinyitottak a gyümölcsösök

Kinyitottak az eperföldek, de a járvány miatt figyelj az óvintézkedésekre!

Heti horoszkóp május 25-től 31-ig: a Halak örömhírt kap, a Bak pénzügyei javulnak

A hét sok pozitív eseményt hozhat, különösen a pénzügyekben.

Rajtakapták a koronavírus appot, hogy a Foursquare-nek küldi a helyadatokat

Előre lehetett tudni, hogy egy ilyen alkalmazás okozhat problémát. Rajtakapták a koronavírus appot, hogy a Foursquare-nek küldi a helyadatokat | FinTechRadar.

1919-ben bebörtönöztek egy polgármestert, mert nem volt hajlandó védőmaszkot viselni

Történetünk 1918-ban kezdődött, amikor San Francisco Bay Areaban, a San Francisco- és a San Pablo-öblöt körülölelő városi régióban kitört az influenzajárvány, a helyi Vöröskereszt tanácsára pedig a helyiek (saját kezűleg) gézmaszkokat készítettek, hogy legalább valamelyest mérsékeljék a járvány terjedését.

blogmorzsák

Minden idők 10 legjobb háborús filmje

A hábo­rús filmek evolúciója nagy mértékben függött a kor politikai és társadalmi környezetétől.

Tovább lazulnak a karantén szabályai Spanyolországban

Megszűnik a kijárási órarend, a bárok a beltéri asztalaikhoz is ültethetnek vendégeket és kinyitnak a strandok is.

Titokzatos kincses hegy Szibériában

Egy körülbelül 600 méter magas hegy egy 8 km szélességű kráter körül nemesfémek tonnáit rejti magában.

Most akkor mossuk el a flakonokat, vagy ne?

Elfogyott a mosószer, öblítő, tusfürdő? Hova dobod a flakonokat? Biztos jól csinálod?

Megmutatjuk az év lakberendezési termékeit

Dobd fel otthonodat élő növényekkel, melyek saját magukról gondoskodnak!

Mit tudott Einstein, ami Neumannak nem sikerült?

Mindketten a XX. század megha­tározó tudósai voltak, Neumann­ról mégsem csinálnak bögrét és nem találkozunk egyetlen idé­zetével sem Facebookon.

Hát, ilyen ez az uborkaszezon

"Ennél furábban már csak akkor hajhászhatta volna a népszerű­séget Orbán Viktor, ha tengeri uborkát kovászol."

Most szép lenni katonának

"Nem számít, ha elvesztettük munkánkat: igazi gyöngysze­meket kaptunk megoldásként!"

Hogy lett a viking ve­zérből államalapító?

Rollo a kereszténységre váltott a cí­mért és a hatalomért cserébe. Ábrá­zolták már kegyetlen vikingnek, de a keresztény erkölcsök példájaként is.

Epres-bazsalikomos panna cotta

Nálam ha eper, akkor a bazsa­likom szinte kötelező hozzá. Most a tejszínbe főztem bele az aromás, illatos leveleket.

Miamiban vett lakást Paul Pogba

A Manchester United francia világsztár futballistája aligha költözik most Miamiba, viszont pompás luxuslakást vett.

Függőcinege, a nádi világ építőmestere

Összefonja a lecsüngő ágakat és erre szövi rá a fészket a cinege­pár, nagyjából 2-3 hét alatt.

0