Huszonkilenc ember ellen javasol vádemelést az NNI a pécsi egyetemi vesztegetési ügyben
Huszonkilenc ember ellen javasol vádemelést a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Pécsi Tudományegyetem gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügyben - hangzott el az m1 Kékfény című műsorában hétfőn.
Az NNI január 27-én zárta le a nyomozást és az iratokat vádemelési javaslattal adta át a Baranya Megyei Főügyészségnek. Az érintetteket azzal gyanúsítják, hogy bűnszervezetet alkotva csúszópénzek fejében kötöttek beszállítói és szolgáltatási szerződéseket, s ezzel több mint százmillió forint kárt okoztak. Ha az ügyet kiemeltként kezelik, a perük már a tavasszal megkezdődhet.
A Kékfényben utaltak rá: a rendőrség 2010 tavaszán "rajtaütésszerű házkutatást" tartott az egyetemen és az intézmény egyes külső beszállító cégeinél. Feljelentést nem az egyetem tett, "ott semmit sem vettek észre", az NNI-nek "egy tégla súgott".
Pilisi Gábor, az NNI dél-dunántúli régióvezetője azt mondta: a 2010 áprilisát megelőző másfél évben titkos nyomozást folytattak bírói engedélyhez kötött helyiség- és telefonlehallgatással, postai küldemények ellenőrzésével. Mindez megerősítette: "a háttérben korrupciógyanús bűncselekmények vannak".
A Kékfényben emlékeztettek rá, hogy Imhof Gábort, az egyetem gazdasági főigazgatóját, az ügy fő gyanúsítottját néhány héttel később őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték. Vele együtt 2010 július végéig összesen tizenegyen kerültek előzetesbe, közöttük az egyetem gazdasági főosztályának vezetői, beszállító cégek képviselői, és a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Zrt. vezérigazgatója.
Ma már csak Imhof Gábor van ezen intézkedés hatálya alatt, mer bár korábban 30 millió forint óvadék ellenében szabadult, 3 millióért próbált irodatechnikai eszközöket vásárolni az egyetem költségére, ezért újra letartóztatták.
A huszonkilenc gyanúsítottból tizenhárom az egyetem volt, vagy jelenlegi dolgozója. Utóbbiakból hat munkatárs ellen fegyelmi indult, amit a büntetőeljárás befejezéséig felfüggesztettek, utána döntenek arról, hogy felmondanak-e nekik. A gazdasági főigazgatóság öt vezető munkatársától közös megegyezéssel megváltak, egy másikat felfüggesztettek, a volt gazdasági főigazgatót pedig kirúgták.
Bilonka Béla, az egyetem jogi igazgatója a Kékfénynek a bűncselekményekkel kapcsolatban elmondta: annak fejében, hogy egy cég, vagy magánszemély szerződhessen, hajlandó volt fizetni annak, aki az egyetem képviseletében eldönthette, kitől rendeljenek egy bizonyos terméket, vagy szolgáltatást. Hozzáfűzte, hogy "ezek a kérdések részben informatikai tárgykörű beszerzések, szakértői szolgáltatások körében merültek fel".
Pilisi Gábor a korrupcióra példaként az informatikai hálózat kiépítését említette. Ott egy meglévő alhálózatba optikai szálakat kellett telepíteni, de a munkát úgy számolták el, mintha egy új alépítmény készült volna optikai szálak behúzásával. A Kékfény úgy tudja, a nyomozók szerint csak ebben az esetben 125 millió forint fiktív számlázásra került sor.
A műsorban elhangzott az is, hogy az egyetemi szerver-beszerzésnél 10 millió forintos kenőpénz "egyengette a beszállító cég útját". Papíron minden szabályosan történt, csak az egyetem gazdasági vezetőinek százalékot fizető cégnek kiadták azt az információt, amivel megnyerhette a közbeszerzést.
Pilisi Gábor egy másik "pénzlenyúlás" kapcsán szólt arról is, hogy különböző tanulmányok készültek arra vonatkozóan, hogyan lehetne gördülékenyebbé, gyorsabbá tenni a közbeszerzéseket, s ezeket a tanulmányokat "túlszámlázták."
Bilonka Béla, azt mondta, hogy kártérítési igényt jelentettek be az ügyben. Ha ezt a büntetőperben nem ítélnék meg, akkor polgári pereket indítanak, hogy az egyetem veszteségét részben csökkentsék. Mert az anyagi kár mellett jelentős erkölcsi kárt is szenvedtek.
Ahhoz, hogy legyen fedezet a későbbi kártérítésekre, a nyomozók a gyanúsítottak vagyonának zárolását kérték a bíróságtól. Az NNI régióvezetője elmondta: huszonöt ingatlan, ingóságok, nagy értékű gépjárművek, motorok, tizenkilenc bankszámla és vagyoni jogosultságok kerültek zár alá.
mti
hírek innen, onnan
Emlékszel még a Moi... Lolita énekesnőjére? Így néz ki most a tetovált Alizée 41 évesen
A kétezres évek elején az egész világ egy törékeny francia tinilány slágerére táncolt, aki ártatlan bájával pillanatok alatt...
Friss, rendkívüli hír érkezett! Halálos járvány tört ki: rengeteg a halott, több ezer a fertőzött
Minden részlet itt.
Ne vedd meg a boltban! Így készül a házi gumivitamin 3 összetevőből
A bolti gumicukrok helyett ezt a vitaminos változatot készítem otthon: csak 3 összetevőből áll, pár perc az egész, és egy egész heti...
Atyaég! Rá sem ismerni Pataki Zitára, annyit fogyott
Pataki Zita idén nem ismer tréfát: az időjós kettős fronton támad. Míg férjével, Szárnyas Attilával közösen sukorói otthonukat és...
Megszereztük a 25 évre szóló, ezermilliárd forintos megállapodást, amit a választás előtt írt alá Krausz Ferenc és Hankó Balázs
Korábban csak egy hatéves szerződés volt ismert a Nobel-díjas tudós vezette Élvonal Alapítvány és a Kulturális és Innovációs...
Lángokban a Közel-Kelet: Az USA Iránt bombázza, Teherán az amerikai szövetségeseket lövi
Csütörtök hajnalban folytatódtak a harci cselekmények az USA és Irán között.
Nissan Leaf alapú crossoverként tér vissza a Mitsubishi legendája
A Mitsubishi hivatalosan is leleplezte a vadonatúj, tisztán elektromos hajtású Eclipse Sportbacket, amely valójában a Nissan Leaf...
Már a BYD-nak is van Defenderje. Naná, hogy Anglia a cél
Hivatalosan is kijelenthetjük, hogy nincs szegmens vagy autópiac, ahová a BYD ne akarna befurakodni. Ha nem lenne elég, hogy az eddig...
Hétvégén csak elszórtan lehetnek záporok, zivatarok
Nyárias idő lesz a következő napokban.
Ennyivel jártak rosszabbul a gyermektelenek a többgyerekeseknél 2010 óta
Az előző rendszer 16 éve alatt minden családtípus reáljövedelme emelkedett, a növekedés eloszlásában azonban óriásiak a...
Eljött Barcelona nagy napja
XIV. Leó pápa felavatta a Sagrada Familia-bazilika legmagasabb, Jézus Krisztusról elnevezett tornyát Barcelonában szerda este.
Vitézy Dávid: A Tisza-kormány működése nyomokban sem emlékeztet arra, ahogyan az Orbán-kormány működött
A miniszter szerint Magyar Péter nagyon kemény főnök.
Sport
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért
Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések
Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez
Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.
Bulvár
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
Elszabadult a pokol az Egyesült Királyságban, maszkos férfiak vadásznak külföldiekre az utcákon, miközben felgyújtják az autóikat
Zavargás és félelem kerítette hatalmába az Egyesült Királyság utcáit, az ártatlan bevándorlók is rettegnek.
Németh Balázs újra posztolt a Micimackó-ügy kapcsán: Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás
A fideszes képviselő egy Facebook-posztban sorolta fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben. A bejegyzésben a politikus a „tiszás/liberális szeretetet” bírálta, utalva egy korábbi parlamenti vit
Mecser Tamás az ORFK új vezetője: Nem fogom tizennégy emelet magasról nézni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban
Az új országos rendőrfőkapitány szerint fő cél a rendőri hivatás presztízsének visszaállítása.
52 évesen újra apa lesz a magyar énekes: elszólta magát, így derült ki
A Kozmix énekese, Lányi Lala 52 évesen lesz újra édesapa.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


