Így készülhetsz fel 2017-re, ha épp párt keresel
Tanulságok és tippek 2016 legizgalmasabb társkeresős tényeit alapul véve
2016 a mackós, „aputestű” férfiak és a szomszéd lányok éve volt, derült ki a Csajok Pasik tavalyi felméréseiből*. A helyesírási hibák és a túl szexi képek sem az adatlapokon, sem az üzenetekben nem számítottak menőnek. - Pécsi Napilap -
Az első randikon a szexszel ellentétben a csók szinte mindenkinek belefért, és az sem volt baj, ha a férfi virággal érkezett a találkozóra. A több mint 12 ezer ember megkérdezésével végzett felmérésekből arra is fény derült, hogy minél fiatalabb valaki, annál több szót használ a szeretkezésre, az extrém helyszínek közt pedig az autók hátsó ülése és a kilátó is meglepően népszerű volt. Íme, néhány tipp, hogy 2017-ben mindenkinek gördülékenyen mehessen a párkeresés.
Itt az új év, a fogadalmak és új fejezetek időszaka. Amennyiben éppen párkeresőben vagyunk, ilyenkor jó eséllyel találhatjuk meg a társunkat, ugyanis ahogy karácsony előtt, úgy az év elején is mindenki több időt tölt társkereséssel. A Csajok és Pasik online társkereső ezért összegyűjtötte a tavalyi év legizgalmasabb felméréseinek eredményeit, hogy a tapasztalatokat felhasználva 2017 elhozhassa nekünk az igaz szerelmet.
Az ideális nő és férfi
2016-ban a legtöbb nő George Clooney-t tartotta a legvonzóbbnak, őt követte Johnny Depp, a harmadik pedig Ryan Gosling lett. A pasik kedvence a válaszok alapján Scarlett Johansson, Katy Perry és Jennifer Lawrence voltak. Ezzel szemben kiderült, hogy a csajok többsége mackós, „aputestű” férfit, öltönyös üzletembert vagy pedig klasszikus macho pasit keresett magának, a férfiak pedig elsősorban a „szomszéd lány-típusra” vágytak, de sokan szerették a sportos csajokat is. Mindez nagy valószínűséggel 2017-ben sem lesz másképp, úgyhogy a hipszter-stílust és a Barbie babás külsőt továbbra is jobb lesz hanyagolni.
Érdekes tény, hogy a válaszadók közel fele szerint mindig a balatoni fesztiválokon vannak a legjobb csajok és pasik, ám ennek ellenére a többségnek (73%) egyáltalán nem volt még fesztiválon kezdődő kapcsolata.
Levelezési etikett
Az online társkeresők szerint 2016-ban egyértelmű volt a szabály: add önmagad, ne legyél túl rámenős és eleinte bánj óvatosan a pikáns üzenetekkel! Íme néhány tipp, amit idén is jobb megfogadni:
• Küldj képet magadról, hisz egy megnyerő kép segíti az ismerkedést!
• Használhatsz emotikonokat is az üzeneteidben, könnyebb velük érzelmet kifejezni.
• Ügyelj a helyesírásodra, ugyanis a rossz helyesírás nagyon nem szexi!
• Ne küldj szexi üzeneteket, kezdeti üzenetváltáskor tolakodónak hat!
• Ne használj olyan rövidítést, mint a LOL vagy az OMG, ugyanis inkább ciki, mint menő!
• Ne küldj több üzenetet, mielőtt válaszol a másik! A követelőzés nem nyerő.
Első randi: csók igen, szex nem
A Csajok és Pasik felmérései megcáfolták azt az előítéletet, hogy manapság már ciki virágot vinni az első randira. A nők 80%-a ugyanis kifejezetten szeret virágot kapni az első találkozón, úgyhogy az a férfi, aki biztosra akar menni, 2017-ben is nyugodtan vegyen egy szál rózsát. A pasik azzal sem foghatnak majd mellé, ha ők állják a számlát, a csajok 82%-a ezt kisebb-nagyobb mértékben, de el is várja.
Az első találkozó után a férfiak 86%-a, a nők 75%-a szerint fér bele a csók. A férfiak felével szemben viszont a nőknek csak alig 10%-a van benne egy jól sikerült első randi után a szexben, ezt 2017-ben sem árt szem előtt tartani!
Szex, szex, szex
A felmérésekből kiderült, hogy minél fiatalabb valaki, annál több szót használ a szeretkezésre (például: szexelés, kamatyolás, prütykölés), a vulgáris szavak pedig egyáltalán nem népszerűek (3%).
De vajon hányszor és hol szeretkeznek a magyar csajok és pasik? A válaszadók közel háromnegyede szerint egy ideális párkapcsolatban hetente többször, 20%-uk szerint naponta szeretkeznek a párok. 2016-ban a legnépszerűbb országok Németország, Horvátország, Ausztria és Olaszország voltak, de Hollandia és Spanyolország is benne volt a top 10-ben. Az extrém helyek közt az autó és a lift vezetett, de a lépcsőházak, medencék, buszok, játszóterek, sőt, még a kilátók is közkedveltek voltak, úgyhogy nagy valószínűséggel sokak számára 2017 is kalandos év lesz.
Arra a kérdésre, hogy hány férfival, illetve nővel feküdtek már le, az online társkeresők zöme (28%) azt válaszolta, hogy 6-10, de a nők esetében a 2-5, a férfiaknál pedig a 11-20 partner sem ritka. Minden hetedik nő és minden hatodik férfi 21-40 partnerről számolt be, utóbbiak fele szerint pedig az is elfogadható, ha valaki fizet a szexért.
„Jobbat érdemelsz”
Tavaly a csajok 15%-ától nem személyesen, hanem chaten vagy Facebookon vettek búcsút, ötödüket pedig egyszerűen csak nem keresték többé. A szakítások leggyakoribb okai az elhidegülés (30%), az érzés, hogy nem illettek össze (27%) vagy a megcsalás (20%) voltak. Az is egyértelművé vált, hogy a szakításokat inkább a csajok kezdeményezik, 70%-uk mondta, hogy ők vetettek véget korábbi kapcsolataiknak, és a férfiakkal ellentétben számunkra szinte kizárt a szakítás utáni szex.
A Csajok és Pasik arra is kíváncsi volt, hogy mik voltak azok a legrosszabb szakítós indokok, amiket idén is jobb lesz elkerülni. A „nem benned, hanem bennem van a hiba”, a „te jobbat érdemelsz” és a „nem vagyok elég jó neked” egyértelműen a legcikibb szövegeknek számítottak, mind a csajok, mind a pasik szerint.
A Csajok és Pasik felméréseiből kiderült, hogy tavaly a társkereső csajok 96%-a, a pasiknak pedig közel 90%-a komoly kapcsolatot keresve regisztrált online társkeresőre. Nagy valószínűséggel ez 2017-ben sem lesz másképp, úgyhogy társkeresésre fel!
*A felmérések összesen 12 303 fő megkérdezésével készültek a Csajok és Pasik felhasználói körében 2015 és 2016 októbere között.
hírek innen, onnan
Egy amerikai nagybankban folyt a kínai pénzmosás
Az amerikai pénzügyminisztérium több mint 1,21 milliárd dollár bírsággal sújtotta a Bank of Americát.
Vége az olcsó kínai netes rendeléseknek
November 1-jétől újabb változások jönnek a külföldi kiscsomagok vámkezelésében.
Kivonultak a befektetők a lakáspiacról: kétszer annyi időbe telik eladni az ingatlanokat
Megállt az ingatlanpiaci drágulás Magyarországon 2026 harmadik negyedévében, Budapesten pedig már egyértelmű árcsökkenés...
Beintett Japán a külföldi kötvényeknek? Húsz éve nem láttunk ilyen jelet a piacokon
A japán nagybankok és biztosítók az utóbbi hónapokban egyre nagyobb mértékben vásárolnak hazai államkötvényeket, miközben csökkentik...
Visszaeső édességtolvajt fogtak a sütiző rendőrök: fényes nappal lopott az oroszlányi cukrászdából
A tatabányai nyomozók élesben nézték végig, ahogy a régóta keresett édességtolvaj éppen azt a cukrászdát szemelte ki, ahol éppen...
November elsejétől jön a 2 eurós kezelési díj az EU-n kívülről érkező csomagokra
Ez hozzáadódik az idén nyáron kisebb rendelésekre bevezetett 3 eurós vámhoz.
Lejár a határidő, új adókat vezetnek be Magyarországon: itt a Pénzügyminisztérium bejelentése
Szerdán éjfélkor zárul az új vagyonadóról, valamint a megújuló kata szabályairól szóló törvénytervezetek társadalmi egyeztetése.
Óriási botrány a magyar hatóságnál: bennfentes infók szivárogtak ki, fegyelmi indult a csúcson
Többmilliárd forintos bírságkedvezményekkel, belső feszültségekkel és érzékeny információk kiszivárogtatásával küzd a Gazdasági...
Nyíltan beszélt az iparági gondokról, napokkal később váratlanul lemondott a kormány energetikai államtitkára, Tótth András
Azonnali hatállyal megszűnt az államtitkár megbízatása Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium energetikai államtitkára...
Egyre kevesebben látnak fantáziát ebben a befektetésben
A nyári albérletszezon után szeptemberben ismét csökkenésnek indultak a lakbérek - augusztusról szeptemberre országosan 0,2, Budapesten...
Egy különleges orrspray fordíthatja vissza az agy öregedését, mindössze hetek alatt
Amerikai kutatók olyan mikroszkopikus csomagokat juttattak a szervezetbe, amelyek az orrnyálkahártyán át hatnak. A preklinikai tesztek szerint...
Takarmányhiány és drágulás: ez várhat a magyar szarvasmarhatartókra is?
Az aszály miatt jelentősen megdrágult a tejelő tehenek takarmányozása Szlovákiában. A folyamat a magyar gazdálkodók számára is...
Sport
A magyar kormány döntését követően a távozását fontolgatja a Veszprém világklasszis játékosa
A megváltozott adórendszer miatt távozhat a Veszprém kapusa.
Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra
Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.
Beolvasott az MLSZ-nek, borította a bilit a magyar válogatott labdarúgó
Nem érzi a megbecsültséget.
Állandóan Szoboszlait kritizálta, most tönkremehetett a Liverpool legendája
Hajmeresztő hírek láttak napvilágot a Liverpool és az angol válogatott korábbi legendás védőjéről, Jamie Carragherről.
Új részletek derültek ki a Gulácsi Péter otthonában történt fegyveres rablásról
Szörnyű stressz érte a magyar kapust és családját.
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne
Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.
„Az nem normális, amit a Barca csinál” – Hansi Flick egy futballgépezetet épített
Megállíthatatlannak tűnnek a katalánok.
Hiába a Barcelona elképesztő fordítása, a show-t a Bayern München thrillere vitte el a Bajnokok Ligájában
Sallai Roland közel egy hónap után játszott újra.
Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése
Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr
„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek
"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.
Szoboszlai Dominik nélkül is menni fog a BL-ben? Eddig kell nélkülöznie a magyar válogatott játékost a Liverpoolnak
Nem csak a magyar válogatott játékos kidőlése miatt fájhat a feje Andoni Iraolanak.
Bulvár
Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente
Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.
Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával
Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.
Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban
Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az
Öt perccel azután, hogy megszavazták a gyermekvédelmi törvényt, feloldották a jogállamisági eljárást: 4,2 milliárd euró érkezhet
Brüsszel szerint már jogállam vagyunk, újabb 4,2 milliárd euró érkezhet hazánkba.
Elszabadultak az indulatok a parlamentben, miután egy tiszás állítólag azt kiabálta be, hogy „mocskos paraszt”
Rögtön bocsánatkérésre szólították fel a képviselőt.
17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen
A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A
Egyik reggel Polt váratlanul behívatta Fejes Pétert, és öt perc múlva már nem volt főügyész
Egykori bírósági és ügyészségi vezetőkkel próbáltuk rekonstruálni a történteket – de megkérdeztük az érintettet is.
Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó
Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.
Most jött: Bejelentést tett a rendőrség a tragédiáról
Családi tragédia Szentendrén: késsel támadt szüleire, majd rágyújtotta a házat az anyjára
A magyar kormány döntését követően a távozását fontolgatja a Veszprém világklasszis játékosa
A megváltozott adórendszer miatt távozhat a Veszprém kapusa.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


