Ezt olvasta már?


Így változott a műszaki cikkekkel kapcsolatos jótállás szabályai

Bizonyos összeg felett akár három év kötelező jótállás is járhat egy készülékre

Az év elejétől új szabályozás lépett életbe a jótállással, a készülékek javításával, továbbá a jótállási jeggyel kapcsolatban.

„A szabályozás szigorítása egyértelműen a

vásárlók érdekeit védi és a vételár függvényében akár kétszer-háromszor hosszabb jótállási időt is

lehetővé tesz” – hívta fel a figyelmet Lucza András, a Sencor termékmenedzsere.

 

Fontos változás, hogy bővült a kereskedők számára kötelezően előírt jótállási idő. A 2021. január

elsejétől megvásárolt, 0-100 ezer forint értékű készülékeknél egy év a jótállási idő. A 100 ezer forint

feletti gépeknél viszont már két, a 250 ezer forint feletti termékekre pedig három év kötelező jótállás jár

a vásárlóknak. „A jótállási idő megnövelése tartósabb termékek előállítására ösztönzi a gyártókat,

ezáltal csökkenhet az elektronikai és egyéb hulladékok mennyisége. A gyártók ettől függetlenül

továbbra is adhatnak kiterjesztett jótállást, a Sencor például a konyhai robotgépeinek motorjára 6 évet

kínál” – hangsúlyozta Lucza András.

Javítási idővel nő a jótállás ideje

Szintén fontos szigorítás, hogy 2021. január 1-jétől a jótállási idő automatikusan meghosszabbodik

azzal az idővel, amíg a vásárló a szervizelés miatt nem tudja használni a készülékét. A jótállási idő az

új rendelkezéseknek köszönhetően csak azután folytatódik, hogy a vevőt értesítették a hiba

kijavításáról és a készülék már újra működőképes. Szintén a vásárlók érdekeit védi, hogy szigorodtak a

javítási időre vonatkozó határidők.

 

Mostantól a kereskedőknek kötelező a készülékeket 15 napon belül megjavítani, de ha ez nem

lehetséges, akkor legkésőbb a 15. napon tájékoztatniuk kell a vásárlót a javítás befejezésének idejéről.

Ha pedig háromszor is meghibásodik ugyanaz a készülék, akkor a kereskedőnek újat kell kiadnia a

javításra leadott készülék helyett, de adott esetben a vásárló kérheti a vételár visszatérítését is.

Egyszerűbb online

Az internetes vásárlások térnyerése, valamint a pandémia miatt a kereskedő elektronikus úton is

átadhatja a jótállási jegyet e-mailben letölthető dokumentumként, applikáción keresztül, vagy akár a

kereskedő honlapján regisztrált felhasználói fiókba küldve. „Ez a lehetőség egyszerűsíti az

adminisztrációt, csökkenti a cégek nyomtatási és anyagköltségeit, de alkalmazása nem kötelező, csak

egy lehetőség a vásárlók felé. Bizonyos esetekben az elektronikusan átadott számla egyben jótállási

jegy is lehet, ha a tartalma mindenben megfelel a vonatkozó előírásoknak” – hangsúlyozta a

szakember.

 

 

A SENCOR-ról

A SENCOR a világ egyik leggyorsabban növekvő fogyasztói és kereskedelmi márkája, termékei világszerte több

mint 50 országban érhetőek el. A céget 1969-ben Japánban alapították. A márka célkitűzése az igényes vásárlók

kiszolgálása kiváló minőségű, stílusos termékekkel. A SENCOR – megelőzve a trendeket és alakítva azokat –

bevezette a színes készülékeket több termékkategóriában is. A márka folyamatosan bővíti portfólióját, mely már

jelenleg is több ezer termékből áll. Kínálatában egyaránt megtalálhatóak konyhai gépek, szórakoztató

elektronikai, háztartási cikkek, egészségügyi és szépségápolási termékek, valamint autós szórakoztató és

irodatechnikai eszközök.







0
0
0

hírek innen, onnan

Magyarország 2030 – Mikor rakja össze az IKEA-bútort a mesterséges intelligencia?

Sorozatunkban (köz)életünk legfontosabb területeit vesszük számba, azt vizsgálva, hol tartunk most, és hová juthatnánk el négyéves...

Új nagykövet érkezett Budapestre

A két ország közti kapcsolatok erősítését várják tőle.

Miért nem adhat a szülő iskolai igazolást? Az orvosoknak púp a hátán a feladat

Vajon miért nem lehet az egyszerűbb betegségeket az orvos helyett igazolni az iskola felé abban az esetben, ha elegendő a telemedicinás...

A megszorítások pártjára állt a válsággal küzdő Franciaországban a Nemzeti Tömörülés, Marine Le Pen a komplett európai szélsőjobbnak is utat mutathat

A „melonizációval” is próbálkozó Le Pen új gazdaságpolitikája azonban azoknak a választóknak az érdekeivel kerülhet szembe, akikre...

Kiengedték a kórházból L.L. Juniort

Komoly figyelmeztetésként élte meg nemrégiben történt rosszullétét L.L. Junior.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

A parlamentben nincs tiltakozás a szabad szenteste ellen

Már az idei évben munkaszüneti nap lehet december 24., ugyanis a parlamenti frakciók egyöntetűen felsorakoztak a Tisza ilyen témájú...

Szabadesésben a mobilpiac: 14 éve nem vettek ilyen kevés okostelefont a brutális árak miatt

Húsz százalékkal zuhantak a globális okostelefon-kiszállítások a harmadik negyedévben a Counterpoint Research adatai szerint. A vásárlók...

Simon Kornél megszólalt Gryllus Dorka összeomlásáról: Furcsa, hogy férfiként én mondom ki, de ez a változókor

A művész elárulta, hogy az 53 éves színésznő a változókor természetes tüneteivel küzdött a hétfői élő adásban. Gryllus Dorka a...

0

Sport

Emberségből elégtelen? Néhány órával édesanyja halála után rángatták el doppingvizsgálatra

A gyász pillanataiban egyáltalán nem a sporttal kívánt foglalkozni.

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

„Több mint visszataszító.” – Bárándy Péter kitálalt a Magyar Péter elleni ügyészségi akcióról

Bárándy Péter szerint az ügyészség méltatlanul mosta össze Magyar Péter ügyét súlyos bűncselekményekkel, de a Seszták-ügyről is kitálalt.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

Két perc után megszakadt a hívás: kivégzés is fenyegetheti a Dubajban fogva tartott 23 éves influenszert

Éjjel-nappal égő lámpákról, alváshiányról és megszakított telefonhívásokról számolt be a gyilkossággal vádolt fiatal nő édesanyja. A család attól tart, hogy a további hetekig tartó fogva tartás egyre jobban

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

0