Ezt olvasta már?

0

Ismét Sopronban láthattuk Európa legjobbjait

Vasárnap este lezárult Sopronban a 2019-es női kosárlabda Euroliga Final4. Egymást követő második évben a Novomatic Arénában testközelből láthattuk küzdeni a legrangosabb európai trófeáért a kontinens legjobb klubcsapatait.


hirdetés

Újabb emlékezetes szezon végére érkeztünk a női kosárlabda Euroligában. Akár magyar szemszegből, akár a női szakág nemzetközi dinamikáját vizsgálva, sokáig emlegetni fogjuk ezt az évadot. Magyar szemszögből természetesen a Sopron Basket újabb sikeresen kiharcolt Final4 szereplése és az egymást követő második hazai rendezés a csúcspont. Ki gondolta volna akárcsak pár évvel ezelőtt, hogy ezek a magaslatok itthonról elérhetőek. Nemzetközi szempontból pedig egy olyan Euroliga idény zárult, ahol nyolc év után nem jutott a legjobb négy közé török gárda. A Jekatyerinburg talán még soha nem látott magabiztossággal ért fel a csúcsra, miközben az USK Praha és a Sopron Basket sok tekintetben hasonló elképzelések mentén építkezve megmutatta, hogy milyen erényekkel lehet odaérni a legjobb négybe.

A Sopron Basket idei szezonjáról nagyon sokat írtunk az elmúlt hónapokban. Statisztikai oldalról és nem kevés szubjektív észrevétellel megfűszerezve követtük végig ezt az újabb emlékezetes menetelést. Ami sok tekintetben nagyon más volt, mint a tavalyi. Talán még több kihívást tartogatott, viszont ezzel a két évvel olyan dimenzióba került a csapat a nemzetközi megítélést, a sportágban betöltött európai helyet tekintve, amiről sokáig álmodni sem mertünk volna. Nincs lehetetlen, ez volt a tavalyi visszatekintőnk vezérfonala és idén sem lehet mást mondani. Bárhogy is alakul Roberto Iniguez jövője, egy biztos: az a szervezettség, játékrendszer, munkamorál, amit hozott mindenkinek példaértékű lehet, aki kicsit is szívén viseli a női kosárlabda sorsát.

A tavalyi év után nagyon féltettük az idei szezontól a Sopront. A profi sportban egy bravúrt megismételni még nagyobb feladat, mint azt elsőre elérni. Leginkább azért, mert a riválisok is más szemmel tekintenek a csapatra, kiemeltebben készülnek. Emellett természetesen a várakozások akár a közvélemény, akár a játékosok saját maguk részéről is magasabbak. Azt láthattuk a helyenként kicsit görcsösebb hazai fellépések alkalmával, hogy bizony ezeket a várakozásokat nem lehet kizárni. Az, hogy mennyire tudatosan volt felépítve a Sopron játéka idén (is), sokkal inkább a stabil idegenbeli teljesítmény mutatja. Csak a Final4 csapataira jellemző, hogy kis túlzással mindegy milyen pályán szerepelnek. Az pedig önmagáért beszél, hogy minden kihívást, - akár emberi, érzelmi, akár szakmai - leküzdve sikerült a téli hullámvölgyből kijönni. Az alapszakasz végén elért sorozatban három sikert a kurszki bravúrral szintén sokáig emlegetni fogjuk.

Az idei Final4 hétvégéje más dinamika szerint zajlott, mint tavaly. Egy évvel ezelőtt a YDÜ elleni 19 pontos hátrányból történő fordítás, „a tripla” Jelena Milovanovictól olyan extázist okozott, ami megkoronázta az egész rendezvényt. Idén az elődöntőben a minden tekintetben kiemelkedő Jekatyerinburg volt a rivális. Élőben még döbbenetesebb volt az idei csapatuk dominanciája, mint amit az évad folyamán a különböző felvételek visszaadtak. Mindent kiadott magából ellenük a Sopron. Elengedni, feladni egy Euroliga elődöntőt nem lehet. Ezért (is) kedvelik sokan országszerte a jelenlegi Sopront. A vasárnapi döntő tovább növelte annak az értékét, hogy az elődöntőben még 5 perccel a vége előtt is csak 10 pontos hátrányban voltak a mieink és a 35. percben csak 65 szerzett pontnál járt a rivális. A bronzmeccsre az USK Prahának, mely szintén komoly erőket mozgósított pénteken, valamivel több opciója maradt. Ezt felerősítette Fegyverneky Zsófia és Amanda Zahui sérülése. Ahogy azt már szombaton is hangsúlyoztuk: egy bronzmeccs mindig speciális versenyhelyzet a Final4 során. Benne van, hogy úgy alakul, ahogy a Soproné. Itt nyilván inkább a hazai pálya lehetősége volt az extra. Ettől függetlenül évek múlva ezekre az időkre egészen biztosan legendásként fogunk tekinteni és joggal szólt a vastaps azért a hihetetlen munkáért, amit a Sopron, a játékosok, a klubnál dolgozók tettek. Elismerésünk!

A bevezetőben említettük, hogy a Sopron az USK Prahával karöltve adott az utóbbi időben a Final4 szerepléseivel egy receptet arra, hogy a szinte korlátlan lehetőségekkel dolgozó sztárcsapatok mellé miként lehet odaérni. Most ezen gárdák között Natalia Hejkova tanítványai lettek a legjobbak. A fontos erények között a szerepel, hogy ugyan nem bő a keret, de az alkotóelemek a helyén vannak. Meg tudta találni mindkét klub az utóbbi években azokat a klasszisokat, akik alázatos játékkal beszállva, valóban a csapatért, a közösségért tudnak küzdeni. Sokszor látjuk, hogy egy-egy gárda extra statisztikákkal rendelkező nagy nevet igazol, mégsem működik a csapatuk. Ennél a két klubnál viszont azt látjuk, hogy akik jöttek, ők átérzik mekkora a felelősségük és mit várnak tőlük. Candice Dupree-nél vagy Alyssa Thomas-nál ilyen erényeket tekintve pozitívabb meglepetés kevés volt az idei évben a sportágban. Kell az is, hogy úgy követeljen egy edző szigorú játékrendszert, hogy közben a játékosaival is törődik emberileg. Ők sem robotok – és ezt Natalia Hejkova vagy Roberto Iniguez maximálisan tudja. Emellett kell az is, hogy a hazai mag maximálisan elfogadja helyét, szerepét, elvégezze az edzésmunkát és megtalálja azokat a motivációs bázisokat, amivel magáénak érezheti a sikert.

Térjünk rá az orosz sztárcsapatokra, kezdve a címét megvédő és a trófeát összességében ötödik alkalommal elhódító UMMC Jekatyerinburgra. Amikor Maya Moore döntött, hogy a 2019-es évet teljesen kihagyja, Jamierra Faulkner pedig megsérült, akkor sem volt pánik a klubnál. Két olyan igazolás érkezett Courtney Vandersloot és Kayla McBride személyében, akik még tovább emelték a játék hatékonyságát. Bár a hétvégén kevesebb lehetőséget kaptak, de a klubnál haladtak a két orosz szupertehetség Maria Vadeeva és Raisa Musina felépítésével is. A statisztikai összefoglalónkban már minden létező jelzőt elhasználtunk a játékukra. Olyan természetesen a profi sportban nincs, hogy tökéletes. Túlzás nélkül azonban ennyire egyben lévő, pontos, tudatosan működő gárdát az Euroligában még nem láttunk. A Jekatyerinburgban az a szép, hogy remek anyagi lehetőségek mellé komoly szakmai munkát is tesznek. Nem esnek abba a hibába, hogy „a sztárok úgyis megoldják.” Sopronban érdekes volt azt is tapasztalni, hogy mennyire elismerően beszéltek az orosz csapat képviselői és a nemzetközi sajtó munkatársai Miguel Mendez-ről.

Maradva Mendez-nél, a pénteki és a vasárnapi sajtótájékoztatóján is elmondta, hogy nem csak a Final4, hanem az egész szezon teljesítményével nagyon elégedett. Szinte hiba nélkül vitték végig az évadot, ami tovább növelte az önbizalmukat. Ennyire felszabadult, önfeledten ünneplő világsztárokat is régen láttunk. Érezhető a kohézió, a „nyertes mentalitás”. Ilyen jelenleg máshol Európában nincs. Kellemes meglepetés volt Brittney Griner, aki az idei évben az európai játékot már tökéletesen olvasta. Az előbbiekben leírtaknak viszont a teljes ellentéte lett a Dinamo Kurszk. Pénteken még nem így tűnt, de a vasárnapi döntőre rettenetesen rossz mentalitással futottak ki. Már Stewart sérülése előtt 16 pontos hátrányba kerültek. Amíg két évvel ezelőtt a jekatyerinburgi Final4 alkalmával csodáltuk a könnyed összeszokott játékukat és méltattuk Lucas Mondelo munkáját, ezek a tulajdonságok teljesen kivesztek a csapatukból. Az ezüstérem ellenére a Kurszkról lehet talán egyedül elmondani a Final4 résztvevői kapcsán, hogy nem találta meg a sikerhez szükséges összetevőket.

 

 

 

forrás: wbasket.hu







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Holtan találták az otthonában a Prodigy frontemberét

A legnagyobb brit bulvárlapok azt írják, holtan találták meg Keith Flintet az essex-i otthonában. A rendőrség reggel nyolckor ment ki...

Hasznos felszereléseket kaptak a hajdú-bihari önkéntes mentőszervezetek

Debrecen - Az adománnyal a cél elsősorban a lakosság biztonságának erősítése és az emberi életek védelme mondta Kovács Ferenc...

Feladja a leckét a sok program a gyerekeknek az idei Arany Napokon

Debrecen - Sportversenyeket, játékos tanulmányi vetélkedőt rendeznek az Arany Napokon, ahol még egy kiállítást is megnyitottak.

Újabb pofont kapott a Revolut

Nem ez volt a Revolut hete, előbb azzal vádolták meg, hogy pocsék munkahely, majd kiderült, hogy leállította negyed évre a pénzmosás...

Megdöntötték a világ egyik legbizarrabb rekordját: egy hullámvasút kellett hozzá és tilos volt bugyit viselni

Egészen érdekes rekordot állítottak fel a legelszántabb nudista vidámparkozók: 195-en ültek fel egyszerre egy hullámvasútra, de a lényeg...

Durva lépés, 180-ra korlátozzák az új autók végsebességét

2020 tavaszától készülő autóiban a Volvo 180 km/h-ra korlátozza a végsebességet.

Különös alkotások bukkantak fel Szegeden - a fákra fest egy titokzatos művész

A városban már több helyen láthatóak a színes képek.

Három éves bejegyzése miatt kapott tiltást a Facebooktól Apáti Bence

Az RTL-csoport alkalmazottai továbbra is cenzúrázzák a jobboldali-konzervatív közszereplők nyilvános írásait.

Rémálommá váltak a német mindennapok

Naponta legalább 11 késes támadás történik Németországban. Csak tavaly 4100 esetet jegyeztek fel.

A legjobb pillanatban kattintották el a telefon kameráját: a felvételekért még pénzt is kaptak

Nem kell profi fotósnak lenni ahhoz, hogy díjnyertes képeket készítsen az ember: elég, ha nyitott szemmel jár az utcán, és mindig van...

Kikészült a Liverpool menedzsere a labdaszedő gyerektől - videó

A német szakember nehezen viselte a gúnyos tapsot.

Meghalt Keith Flint, a Prodigy énekese

A 49 éves frontembert holtan találták az otthonában.

0

Sport

Ez áll Babos Tímea drámai bejelentésének hátterében: reagált az edző a döntésre

Sopron Edzőváltással próbál véget vetni egyesben mutatott gyenge teljesítményének Babos Tímea (25). A soproni származású játékos tavaly szeptemberben kötött szerződést a horvát szakemberrel, Nikola Horvattal (40).

Flensburgon és Szkopjén át vezetne a magyar csapatok útja a Final4-ba

Mindkét magyar csapat csoportmásodikként zárt a BL-re, így fél szemmel már a negyeddöntőre figyelhet.

Bale nem várta meg az el Clásico végét, még a meccs alatt lelépett

A Marca szerint Gareth Bale a lecserélése után kevéssel hazament a Bernabéuból.

Forma-1: csapatnevet változtatott a Ferrari

A 2019-es F1-es frissített nevezési listán tűnt fel a névváltás, a Ferrari az idei szezontól új névvel fog szerepelni

Meghalt az első győri sikercsapat tagja

Orosz László bajnok és háromszoros kupagyőztes volt a Győri Vasas ETO csapatával.

Ez a lány olyat futott az Eb-n, mint még senki a magyarok közül: célbaérés után szerencsétlen sérülést szenved...

Szerencsétlen bokasérülése miatt Kozák Luca nem állhat rajthoz a 60 méteres gátfutás vasárnap esti fináléjában a glasgow-i fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon.

NB II: a Vasas kitömte Nyíregyházát, nyert a Gyirmót és a ZTE is

A Magyar Kupában menetelő csapatok meglepő vereséget szenvedtek.

Pozsonyi kifli: lehetetlen rossz képet csinálni Jakabos Zsuzsannáról

Elképesztő mozdulat az Európa-bajnok magyar úszótól.

A Barcelona négy nap alatt végezte ki a Real hazai reményeit

Katalán győzelem a kupában és a bajnokin: jó eséllyel idén is spanyol trófea nélkül marad a Real.

Ronaldo kiharcolt egy kiállítást, drámai rangadót nyert a Juventus

A Napoli kétgólos hátrányból jött vissza, de Insigne büntetőt rontott a meccs végén.

Elhunyt Farkas József

Életének 81. évében elhunyt Farkas József egykori Eb-ezüstérmes röplabdázó, fotóriporter.

0

Bulvár

110 millió forintot talált egy busztakarító az egyik ülés alatt

A becsületes megtaláló leadta a londoni rendőrségen a pénzköteget.

Szabadulószobában dolgozók kitálaltak: sírva röhögős sztorik arról, mennyi hülyeséget látnak egy nap

Vajon milyen őrületes szituációkkal találkoztak már szabadulószobákban dolgozók? A Redditen több vicces sztorit is megosztottak most!

Üzemanyagárak: lesz drágulás, a dízel ára el is szállhat

A közeljövőben nem várható az üzemanyagok jelentősebb áremelkedése, de év végére jelentősen elszállhat, megdrágulhat a gázolaj ára. Igaz biztos prognózissal még a szakértők sem rendelkeznek. Pletser Tamás az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője szerint elképzelhető, hogy a gázolaj és a benzin között sokkal nagyobb lesz az árkülönbözet a mostaninál.

Hagyatéki ügyek: komoly tévedésben vannak az örökösök

Nem a hatóságok feladata az adatok összegyűjtése.

Titokban műtötték: kiderült, mi okozta Koós János halálát

Vasárnap hajnalban jelentette be családja, hogy rövid betegség után 81 évesen elhunyt Koós János. A Ripost megtudta: múlt kedden került kórházba, ott érte a halál. A család később ad tájékoztatást a temetésről.

Ki­szi­vá­rog­tat­ták Sáfrány Emese privát fotóit

Visszaéltek Sáfrány Emese Aleska privát fotóival. Azokat az intim képeket is lenyúlták tőle, amiket csak a barátjának küldött el.

A magas vérnyomás tünetei - Jellemző panaszok

A magas vérnyomás sokáig egyáltalán nem okoz tüneteket, ám az elhanyagolt betegség számos szerv fokozatos károsodását okozhatja. Összegyűjtöttük, hogy mire érdemes mindenkinek odafigyelnie!

Durva időjárás jön: riasztást adtak ki a fél országra

Hétfőn délutántól előbb a Dunántúlon, késő estétől már az ország északi felén a délnyugati, majd északnyugatira forduló szél több helyen viharossá fokozódhat (60-75 km/h) - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Heti horoszkóp március 4-től 10-ig: a Szűz sorsa jó irányt vehet, a Bak hódít a héten

Ígéretesen indul a március, sokan számíthatnak kedvező fejleményekre.

Most kaptuk a hírt: tragikus hirtelenséggel elhunyt a 33 éves énekesnő

Otthon rosszul lett, és hiába rohantak vele a kórházba, az életét már nem tudták megmenteni.

Koós János már 3 hete a haláláról beszélt

A három héttel ezelőtti fellépésén már olyan fájdalmai voltak az énekesnek, hogy járni is alig tudott. Csongrádi Katának megdöbbentő kijelentést tett.

Nagyon becsapós az idei cafeteria

Egy átlagos béren kívüli jutatási keret alig több mint a felére is olvadhat, mire a dolgozó zsebébe jut - számolta ki az Azénpénzem.hu. A gond az, hogy ezzel a választás során esetenként nincs is tisztában a munkavállaló. A cégeknél ugyanis "trükkös" kalkulátorok működnek.

blogmorzsák

Megdőlt egy japán mítosz

A halál és az adók mellett a japán vo­na­tok pontosságát tartottuk az élet biztos pontjainak, ám a legfrissebb statisztikák utóbbit megcáfolják.

Hogyan válasszunk egészséges, természetes kozmetikumot?

Ezeket a feliratok érdemes keresni az összete­vők listáján. Aztán jó messzire elkerülni őket.

Mi az oka a magyar elit Guccimániájának?

Az angol királyi család tagjai miért nem hordanak ilyen szarokat magukon?

Óriásplakát Sződliget határában

„Akinek van humora, mindent tud. Akinek nincs, mindenre képes.”

Visszakaptam az életem, de a lelkem soha nem lesz a régi

„Komolyan kell venni az endometriózis kezdeti tüneteit is.“

Koós Jánosra emlékezünk

Koós János nem csak éneklésre használta a mikrofont, hanem szinkronizálásra is.

Íme a világ egyik legveszélyesebb sportja

160 kilométeres sebességgel egy sílécen? Az osztrákoknál ez simán elképzelhető. Persze nem a sípályán, hanem egy Porsche 356-hoz kötve. Mutatjuk a megdöbbentő felvételeket.

Női mellek sokkolták le az Aspergeres férfit

Egy huszonkilenc éves nő tizenhat hónapot kapott azért, mert az utcán lesokkolt egy vele beszélgető Aspergeres férfit.

Ezért volt az Aranyélet a legütősebb sorozatunk

A vagány akciózást, a gyomor­bor­zoló drámát és a közéleti szókimondást is új szintre emelte minden idők legjobb magyar tévésorozata.

Pizzaháború Nápoly­ban - mindenki akar egy szeletet

Idén már a harmadik éttermet éri támadás Nápoly belváro­sá­ban, az akciók hátterében pedig feltehetőleg a helyi maffia áll.

Ilyen az, amikor megtapasztalod az emberséget Marokkóban

Ugyanazt, amit például Erdélyben is szeretsz.

Megismételhetetlen véletlenek pillanatfotókon

Imádjuk azokat a fotósokat, akik az élet apró, észrevét­le­nül tova­illanó, mégis zseniálisan sokat­mondó pillanatait örökítik meg.

0