Ezt olvasta már?


Január 1-től 15 százalékkal növekszik a kötelező felelősségbiztosítás díja

170 milliárd felett a biztosítók KGFB díjbevétele

Péntek hajnalban 13 biztosító tette közzé január 1-re szóló kötelező biztosítási díjait. Sajnos a 13-as szám most sem hoz szerencsét az érintett egymillió gépjármű-tulajdonosnak, akik újabb 15%-os átlagos drágulással számolhatnak.

A díjak emelkedése miatt idén is mindenkinek érdemes ellenőriznie a számára ajánlott díjakat – áll a Biztosítás.HU összehasonlító portál közleményében.

A magyarországi kötelező biztosítási díjak jelentős átalakuláson mentek keresztül az összehasonlító-portálok 2004. évi megjelenése óta. Az autósok aktivitásának köszönhetően 2004 és 2011 között a díjak közel harmadukra zuhantak, 15-20 ezer forint éves megtakarítást hozva ezzel az autósoknak. A biztosítók által túlzásba vitt árverseny azonban 2010-re megbosszulta magát, a kötelező kampány eltörlésre került és a díjak erős emelkedésbe kezdtek. A Biztosítás.HU legfrissebb adatai azt mutatják, hogy az elmúlt hat évben töretlen díjemelkedés jövőre is folytatódik. Az is igaz ugyanakkor, hogy az emelkedő díjak még mindig elég messze vannak a 2004. évi induló szintjüktől (a közel 45 ezer forinttól).

Mennyi lesz a kötelezőm díja?
Öt, de akár tízezer forint feletti éves emeléssel is találkozhatnak a még december 31-i biztosítási évfordulóval rendelkező autósok, ha rátekintenek jövő évi kötelező díjukra.
A közel egymillió érintett autósnak ugyanis szinte kivétel nélkül emelkedő díjakat ajánlanak novemberben biztosítóik. A díjemelkedéseket elkerülendő az autósoknak újra aktivizálniuk kell magukat. A díjak ellenőrzésére várhatóan november 3-tól kerülhet sor, ekkortól lesznek ugyanis teljes egészében elérhetőek a díj-összehasonlító kalkulátorok az online alkuszi portálokon. A biztosítóváltásra december 1-ig van idejük az autósoknak.

De miért emelkedik a díj?
Joggal merül fel a kérdés, hogy ha a biztosítók egyszer már le tudták csökkenteni díjaikat egy egészen alacsony szintre, most mi annak az oka, hogy ismét dinamikus emelkedéssel kell az autósoknak számolniuk? A magyarázat szerint az alkatrészárak és a javítói óradíjak hihetetlen magasságokba emelkedtek az elmúlt években. Ez nyilván jelentősen megnövelte a biztosítók költségeit (18 ezer forintos javítói óradíj !!! már nem számít kiugrónak), illetve az autók műszaki tartalmának növekedése miatt a károk átlagértéke is jelentősen megnőtt.

Versenyben az ügyfelekért
Az idei évben a biztosítók összesített KGFB díjbevétele várhatóan meghaladja már a 170 milliárd forintot. Ez majdnem a kétszerese annak a 90 milliárdnak, melyet a kötelező díjak legalacsonyabb szintjekor realizálni tudtak a biztosítók. Ha azonban figyelembe vesszük az emelkedő kárráfordításokat és a hazai járműpark hihetetlenül dinamikus növekedését, akkor ez a díjtömeg már arányosnak mondható. A járművek száma ugyanis a 2012-es 3,2 millióról mára több mint 5 millióra emelkedett hazánkban.

Az összesített díjtömeg azonban önmagában még nem mond túl sokat. Ahhoz, hogy a szektor profitabilitását megvizsgálhassuk, szükséges a kárráfordítások ismerete is. Ez az elmúlt két évben 62% körül alakult a biztosítók átlagában. Ezt szakértők már megfelelőnek találják, vagyis a károk és a díj aránya már alkalmas arra, hogy az egyes biztosítóknak megfelelő mozgástere legyen a díjaik üzletszerzési célú mozgatására és ismét elkezdhessenek új ügyfelek után nézni azáltal, hogy egyes autósoknak már kedvezőbb díjakat ajánlanak. Ezt erősíti az is, hogy a most megjelent tarifákban ismét jelentősebb eltérések vannak az egyes biztosítók kampányra ajánlott díjai között, vagyis a díjemelkedéseket elkerülni szándékozó autósoknak mindenképp érdemes körülnézniük a piacon.

Az összesített díjtömeg azonban önmagában még nem mond túl sokat. Ahhoz, hogy a szektor profitabilitását megvizsgálhassuk, szükséges a kárráfordítások ismerete is. Ez az elmúlt két évben 62% körül alakult a biztosítók átlagában. Ezt szakértők már megfelelőnek találják, vagyis a károk és a díj aránya már alkalmas arra, hogy az egyes biztosítóknak megfelelő mozgástere legyen a díjaik üzletszerzési célú mozgatására és ismét elkezdhessenek új ügyfelek után nézni azáltal, hogy egyes autósoknak már kedvezőbb díjakat ajánlanak. Ezt erősíti az is, hogy a most megjelent tarifákban ismét jelentősebb eltérések vannak az egyes biztosítók kampányra ajánlott díjai között, vagyis a díjemelkedéseket elkerülni szándékozó autósoknak mindenképp érdemes körülnézniük a piacon.







0
0
0

hírek innen, onnan

Orbán Anita: Libanoni misszió indításáról döntöttek az uniós külügyminiszterek

Az EU 80–100 fős, polgári-katonai missziót küld az országba.

Napokkal a nagy bejelentései után váratlanul lemondott a Tisza-kormány egyik fontos embere

Tótth András energetikai államtitkár személyes okokra hivatkozva távozott a Gazdasági és Energetikai Minisztériumból. Baka András...

Új hulladékfeldolgozó üzemet adott át az Alteo Kistarcsán

Átadták az Alteo Circular Kft. kistarcsai telephelyén működő új DRS-hulladékfeldolgozót, a július óta próbaüzemben működő...

Wise: jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban

Jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban, a magyarok körében népszerű országok közül Szerbiában a...

Hogyan működik a qvik fizetés, díjmentes utalás? Így küldhető fizetési kérelem, lehetséges az átutalás díjmentesen

Egy QR-kód beolvasása vagy egy fizetési kérelem jóváhagyása is elegendő az ingyenes átutalás elindításához. Mutatjuk, mire jó a qvik!

Új bevásárlóközpont csábíthatja megállásra az M3-ason autózókat

A közel hatezer négyzetméteres MyRA Park M3 a tervek szerint 2026 negyedik negyedévében nyitja meg kapuit, közkedvelt márkákkal várja a...

Ön is átélte? Budapest-szerte brutális dugók voltak kedden, ez az oka

Elkezdődött kedden a felújítás a Deák Ferenc hídon, ami miatt két sávot zártak le, s megbénult az M0-s. A közlekedés már az első...

Gyanúsított lett Mártha Imre titkos megfigyelője: a rendőrségen kitálalt arról, kinek az utasítására követte a közművezért

Gyanúsítotti kihallgatás a Budapesti Rendőr-főkapitányságon A Budapesti Rendőr-főkapitányság gyanúsítottként hallgatta ki Forgács...

Negyven év börtön várhat Tupac gyilkosának kitervelőjére

Negyven év börtönnel sújtotta kedden az illetékes Las Vegas-i büntetőbíróság Duane „Keffe D” Davis volt bandavezért Tupac Shakur...

Kerti cserepek tél előtt: ezek repednek meg a legkönnyebben a fagyban

A fagy komoly próbatétel a kerti cserepek számára: van, ami csak egy telet bír ki károsodás nélkül, míg más típusok szinte...

Tárkányi Zsolt kemény üzenetet küldött a Magyar Akkumulátoripari Szövetségnek

Felszólítom a Magyar Akkumulátoripari Szövetséget, hogy ne Debrecenben rendezzék meg a Magyar Akkumulátoripari Napok nevű rendezvényüket...

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a...

0

Sport

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó

Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

0