Ezt olvasta már?


Január óta már 13 százalékkal nőttek a lakásbérleti díjak

Országos szinten 1,1 százalékkal nőttek a bérleti díjak a kiadó lakások piacán novemberben az egy hónappal korábbihoz képest, így januárhoz képest már 13 százalékos volt a növekedés - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com legújabb lakbérindexéről szerdán az MTI-t.

 

 

A közleményben kiemelték a drágulás ellenére a járvány előtti csúcsot még nem érték el az átlagos bérleti díjak.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a közleményben megjegyezte: a 2015-ös szintekhez képest novemberben több mint 42 százalékkal álltak magasabban az albérletárak, ami megközelíti, de nem éri el a 2020 januári csúcsot, amikor közel 46 százaléknál járt a mutató.

Arra is kitért, hogy éves szinten az észak-magyarországi régióban volt a legütemesebb az áremelkedés, az érintett megyékben - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád - átlagosan több mint 12 százalékkal drágultak az albérletek. A többi országrészt - Pest megyét, Közép-Dunántúlt, Nyugat-Dunántúlt, Dél-Dunántúlt, Észak-Alföldet és Dél-Alföldet 7,2-10,5 százalékos növekedés jellemezte.

Budapesten 150 ezer forint az átlagos bérleti díj, de a különbségek óriásiak. A legdrágább városrész az V. kerület, amelyet már 240 ezer forintos havi díj jellemez, ez pedig már megfelel a koronavírus-járvány előtti szintnek. A fővárosban a legolcsóbban a XXIII. kerületben várnak bérlőre a lakások, ezekért 107,5 ezer forintot kell adni havonta.

A fővároson kívüli piacon fordulat történt az előző hónaphoz képest: Székesfehérváron a legmagasabbak az árak, átlagosan 124 ezer forintért kínálják a kiadó ingatlanokat. Ezzel Fejér megye székhelye megelőzi a novemberben még élen álló Veszprémet, amely novemberben 122,5 ezer forinttal a második volt, Debrecen pedig a harmadik a maga 120 ezres átlagos díjával. Békéscsaba és Salgótarján a legolcsóbb, mindkét megyeszékhely 120 ezres bérleti díjjal "rendelkezett" december közepén - olvasható a KSH és az ingatlanportál közleményében.

 

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Bizsergető nosztalgiával, csodás testekkel és perzselő nyárral kényeztet az új Baywatch első előzetese

Visszatérnek a piros fürdőruhák, a homokban lassított felvételen rohanó bombázók és szívtiprók és az életveszélyes helyzetek,...

Sportosabb lett a Lexus két szabadidőjárműve

Az eredetileg 1998-ban bevezetett Lexus RX számos világelsőséget tudhat magáénak. Miután megalkotta a prémium-szabadidőjármű fogalmát,...

Szöul nem fogadja el Kijev álláspontját

Dél-Korea folytatja arra irányuló erőfeszítését, hogy rendezze diplomáciai vitáját Ukrajnával, miközben továbbra is bocsánatkérést...

Valaki mocskosul gazdag lett: elvitték a 43,7 milliárd forintos főnyereményt az Eurojackpoton

Megvannak az Eurojackpot legújabb nyerőszámai. A szabályok szerint a játékosoknak öt számot kell eltalálniuk az 1–50 közötti...

Hatalmasat bukhat, akinek ilyen lakása van Magyarországon: egyre nagyobbak az alkuk

Lassult az ingatlanpiac a tavalyi kiugró kereslethez képest, a vevők pedig egyre megfontoltabban választanak, illetve határozottabban...

Lemondott Tótth András energetikai államtitkár

Személyes okokra hivatkozva lemondott a tisztségéről Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium energetikai államtitkára. A...

Kinevezték a MEKH új elnökét

Losonczy Gézát nevezték ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) új elnökének október 16-i hatállyal,...

Bordó, szilva, mélylila: íme Katalin hercegné új kedvenc őszi palettája

Úgy tűnik, a bogyós árnyalatok idén ősszel végleg beköltöztek Katalin hercegné ruhatárába.

Megműtötték a pápát, kiderült, milyen állapotban van most

A Gemelli klinikán elvégzett beavatkozás a tervek szerint sikerült, így az egyházfő már a kórtermében lábadozik. A Szentszék több...

Iskolai késelések sokkolták Lengyelországot

Múlt héten három, egymástól független támadás során diákok sebesítettek meg diákokat, tanárokat, egy gondnok belehalt sérüléseibe....

0

Sport

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó

Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

0