Javította Magyarországra vonatkozó növekedési előrejelzését az Európai Bizottság
Javította a magyar bruttó hazai termék (GDP) növekedésére vonatkozó prognózisát az Európai Bizottság, a korábban várt 3,2 százalékkal szemben idén 3,4 százalékos, jövőre pedig 2,6 százalékos gazdasági növekedésre számít.
A brüsszeli testület csütörtökön tette közzé előzetes téli gazdasági előrejelzését, amelyben kiemelték, hogy a GDP tavaly a szakértői számításokat meghaladva 4,8 százalékkal nőtt, ami a negyedik legmagasabb érték az Európai Unióban, míg 2017-ben 4,1, 2016-ban pedig 2,3 százalékos volt az emelkedés.
Mint írták, a belső kereslet ciklikus fellendülése ellenállóbbá tette a magyar gazdaságot a nemzetközi környezet tavalyi viszonylagos romlásával szemben. A belföldi kereslet azonban mostanra elérte a csúcsát, innen már visszaesés várható, miközben az export növekedése továbbra is csak mérsékeltnek mondható, és ezek a tényezők nagy valószínűséggel a gazdasági növekedés lassulásához vezetnek majd.
A beruházások Magyarországon gyorsan nőttek minden szektorban, amit a magas kapacitáskihasználtság, az ingatlanpiac magára találása és a prociklikus költségvetési expanzió is segített. A beruházások GDP-arányos szintje várhatóan viszonylag magasan fog stabilizálódni a következő években, az európai uniós források felhasználásának tetőzése és az új lakóingatlanok kedvezményes áfakulcsának kivezetése után is.
A bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatósága (EcFin) rámutatott, hogy a magánfogyasztás növekedését elsősorban a stabil munkaerőpiac, a hitelezési feltételek változása és a magas fogyasztói bizalom segítette.
A foglalkoztatottság új rekordokat ért el, a munkaerőhiány, illetve a minimálbér emelése pedig a reálbérek további növekedését eredményezi. Az után, hogy a gazdaság felszívta a munkaerő-tartalékot, a foglalkoztatottság és a jövedelmek növekedése lassulni fog, s ez a fogyasztás dinamikájának mérséklődését vonja majd maga után.
Friss jelentésükben a szakértők végezetül rámutattak, hogy bizonyos külső tényezők részben ellensúlyozzák a növekvő hazai inflációs nyomást. Az erős kereslet és a munkaerőköltségek emelkedése növeli az úgynevezett maginflációt, a visszafogott olajárak nyomán azonban várhatóan 3 százalék környékén marad a teljes inflációs ráta 2019-ben és 2020-ban.
Az EU-tagállamok inflációs mutatóinak összehasonlíthatóságát biztosító harmonizált fogyasztói árindex (HICP) idén 2,8, jövőre 3 százalékra nő majd éves átlagban - írták az elemzők.
Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.
hírek innen, onnan
Esszéírásra büntették a csoportos erőszakot elkövető egyetemistákat – szerintem ezt érdemelték volna helyette
Ha valaki azt mondaná nekem, hogy egy nő ellen elkövetett csoportos szexuális erőszak gyanúja után az érintett egyetemistáknak esszét...
AI-alapú előminősítési megoldással segíti a vállalkozásokat az MBH Csoporthoz tartozó BUPA az uniós források lehívásában
Új AI-alapú előminősítési megoldással készül az MBH Csoport digitális szolgáltatásplatformja, a BUPA az európai uniós források...
Sokan nem is sejtik: ezen az apróságon múlhat, mennyit fizetünk a fűtésért
Télen melegen tartani az otthonunkat nem mindig egyszerű feladat, különösen hogy az energiaárak folyamatosan emelkednek. Bár az interneten...
Nehezek az éjszakák a babával? Öt szakértői tanács, ami segíthet a nyugodtabb alvásban
Egy kisbaba érkezése hatalmas öröm a család számára. Az első hónapok tele vannak új élményekkel, a szülők pedig szeretettel és...
Magyar Péter napirenden tartja a fenékküszöböt
Magyar Péter a Duna rendkívül alacsony vízállásáról számolt be a Facebook-oldalán. A miniszterelnök szerint Pakson jelenleg minden idők...
Újabb cégétől vált meg Balásy Gyula, a vállalkozás nevét is megváltoztatják
Új néven működhet tovább Balásy Gyula egyik korábbi cége.
Ledobta a bombát Donald Trump: kitálalt az Ukrajnának nyújtott amerikai segítségről
Donald Trump amerikai elnök határozottan cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint az Egyesült Államok leállította volna a hírszerzési...
Megszavazták: Kikerülnek a melegellenes passzusok a gyerekvédelmi törvényből
Az Országgyűlés 139 igen és 51 nem szavazattal fogadta el a gyerekvédelmi törvény módosítását. Fidesz–KDNP és a Mi Hazánk nemmel...
Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra
Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.
Élő adásban lett rosszul Gryllus Dorka: Megszólalt a férje a drámai pillanatokról
Komoly aggodalmat keltett a nézőkben Gryllus Dorka hétfő reggeli szereplése az RTL Reggeli című műsorában.
Itt a közmédia új vezérigazgatói pályázata: a kiadások jelentős megvágásával számolnak
Megjelent a közmédia vezérigazgatói posztjára kiírt pályáztatási folyamat leírása, amelyből a jelentkezőkre vonatkozó kritériumok...
Kiakadt a VII. kerületi polgármester: Erzsébetváros 2,6 milliárd forint helyett 17 milliót kapna a parkolási reformmal
Niedermüller Péter szerint a kerület parkolási bevételeinek elvonása után alig kapnának kompenzációt. A polgármester felháborítónak...
Sport
Emberségből elégtelen? Néhány órával édesanyja halála után rángatták el doppingvizsgálatra
A gyász pillanataiban egyáltalán nem a sporttal kívánt foglalkozni.
A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont
Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.
Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz
Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
Florian Wirtz elmenekülhet Liverpoolból, a világ legjobb csapatai vinnék
Eddig nem jött be neki a Premier League.
Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között
Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.
Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne
Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.
Rakétát lőttek ki a húszi lázadók Ronaldóék mérkőzésekor, pánikhangulat a stadionban
Már csak 19 gól hiányzik a bűvös ezerhez.
Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése
Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.
Beolvasott az MLSZ-nek, borította a bilit a magyar válogatott labdarúgó
Nem érzi a megbecsültséget.
„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek
"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.
Kőkemény kritika: veszélyben van Andoni Iraola állása a Liverpoolnál?
Több szakértő is nekiugrott Szoboszlai Dominik edzőjének.
Bulvár
Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”
Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta
Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente
Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.
Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával
Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.
Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban
Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.
Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.
„Több mint visszataszító.” – Bárándy Péter kitálalt a Magyar Péter elleni ügyészségi akcióról
Bárándy Péter szerint az ügyészség méltatlanul mosta össze Magyar Péter ügyét súlyos bűncselekményekkel, de a Seszták-ügyről is kitálalt.
Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni
A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.
Két perc után megszakadt a hívás: kivégzés is fenyegetheti a Dubajban fogva tartott 23 éves influenszert
Éjjel-nappal égő lámpákról, alváshiányról és megszakított telefonhívásokról számolt be a gyilkossággal vádolt fiatal nő édesanyja. A család attól tart, hogy a további hetekig tartó fogva tartás egyre jobban
Elszabadultak az indulatok a parlamentben, miután egy tiszás állítólag azt kiabálta be, hogy „mocskos paraszt”
Rögtön bocsánatkérésre szólították fel a képviselőt.
Öt perccel azután, hogy megszavazták a gyermekvédelmi törvényt, feloldották a jogállamisági eljárást: 4,2 milliárd euró érkezhet
Brüsszel szerint már jogállam vagyunk, újabb 4,2 milliárd euró érkezhet hazánkba.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


