Ezt olvasta már?


K&H: az 1000 milliárdos összeg kötelező tartozéka az utasbiztosítás

nőtt az utazási kedv a múlt évben, de még mindig elmarad a pandémia előtti szinttől

A vendéglátóipar és a turizmus mellett az utasbiztosítások piacát is felforgatta a koronavírus-járvány: az utazási forgalom még 2022-ben is messze elmaradt a 2019-es szinttől, de remélhetően a 2023-as év már hasonló lehet a pandémia előtti utolsó “békeévhez”.

A K&H-nál tavaly közel ötvenezer egyéni utasbiztosítást kötöttek, ami több mint duplája az egy évvel korábbinak, ugyanakkor 18 százalékkal elmarad a 2019-es szinttől. Az utasbiztosítások átlagos díja pedig évek óta 7 ezer forint körül van, ami marginális kiadásnak számít egy-egy többnapos utazás költségeihez képest.

A magyarok utazási kedve sokat javult 2022-ben az azt megelőző két pandémia sújtotta év után, ám a 2019-es forgalomtól még messze elmarad. A magyar állampolgárok 2022-ben 18 millió alkalommal utaztak külföldre, 36 százalékkal többször, mint 2021-ben –, ugyanakkor ez még mindig 28 százalékkal elmarad a 2019-től - derül ki a K&H hivatalos adatokon alapuló összeállításából, amely a tavasz beköszöntével érezhetően élénkülő turizmus mellett az utasbiztosítási piacra is kitekintést ad.

ezermilliárdos kiadás

A magyarok kiutazásainál látható tavalyi bővülést főként a többnapos, szabadidős célú utazások eredményezték. A külföldre utazó magyarok 1075 milliárd forintot költöttek el, amely duplája volt az előző évi kiadásoknak. Ez az összeg meghaladja a 2019-es közel 970 milliárd forintos költést, amiben szerepet kap az, hogy hároméves távlatban jelentősen emelkedtek az árak világszerte, így Európában is.

A hivatalos számok szerint 1000 milliárd forint nagyságrendű összeget költöttek el a magyarok külföldön nyaralásra. Az utazás és üdülés költségeihez képest azonban elenyésző díjjal érhetőek el az utasbiztosítások, amelyek védelmet nyújtanak, ha bekövetkezik a baj külföldön. Előfordulhat például, hogy ellopják a poggyászt, elvesznek az iratok, vagy sérülés, betegség miatt orvoshoz kell fordulni, de számos más problémával is szembesülhetnek a pihenni vágyók. Már a pandémia előtt is tudatosak voltak a magyar utazók: az utasbiztosítás megkötése egyre inkább beépül a köztudatba.

A K&H-nál tavaly megkötött közel ötvenezer egyéni utasbiztosítás száma 217 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, azaz több mint dupla annyi utasbiztosítás köttetett. Ugyanakkor 2019-hez képest még 18 százalékkal elmaradt az utasbiztosítások száma. A biztonság egy-egy utazás költségeihez képest elenyésző kiadást jelent. A K&H-nál az utasbiztosítások átlagos díja tavaly alig haladta meg a 7 ezer forintot, ami lényegében stagnálást jelent az előző évekhez képest. A pénzintézet közölte azt is, hogy a betegség és a baleset a leggyakoribb utasbiztosítási káresemény. Ezek költségei külföldön meglepően magasak lehetnek: volt példa arra, hogy egy thaiföldi utazás során a két utazó gyomorrontást kapott, a orvosi kezelés költsége pedig közel 1,5 millió forintos tételt jelentett volna biztosítás nélkül.

A K&H Csoportról

Az ország egyik vezető és országosan 3700 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit mindenkor magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 195 lakossági ügyfélpontot működtet, és csoportszinten 1,6 millió ügyfélnek kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését közel 3300 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport 2300 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.

Főbb adatok:

K&H Bank

2022. december 31-én:

Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 421 milliárd forint

Mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 5585 milliárd forint

Adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 67,6 milliárd forint

K&H Biztosító

2022. december 31-én:

Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 28,6 milliárd forint

Mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 185,6 milliárd forint

Adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 6,0 milliárd forint

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Magyarország 2030 – Mikor rakja össze az IKEA-bútort a mesterséges intelligencia?

Sorozatunkban (köz)életünk legfontosabb területeit vesszük számba, azt vizsgálva, hol tartunk most, és hová juthatnánk el négyéves...

Új nagykövet érkezett Budapestre

A két ország közti kapcsolatok erősítését várják tőle.

Miért nem adhat a szülő iskolai igazolást? Az orvosoknak púp a hátán a feladat

Vajon miért nem lehet az egyszerűbb betegségeket az orvos helyett igazolni az iskola felé abban az esetben, ha elegendő a telemedicinás...

A megszorítások pártjára állt a válsággal küzdő Franciaországban a Nemzeti Tömörülés, Marine Le Pen a komplett európai szélsőjobbnak is utat mutathat

A „melonizációval” is próbálkozó Le Pen új gazdaságpolitikája azonban azoknak a választóknak az érdekeivel kerülhet szembe, akikre...

Kiengedték a kórházból L.L. Juniort

Komoly figyelmeztetésként élte meg nemrégiben történt rosszullétét L.L. Junior.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

A parlamentben nincs tiltakozás a szabad szenteste ellen

Már az idei évben munkaszüneti nap lehet december 24., ugyanis a parlamenti frakciók egyöntetűen felsorakoztak a Tisza ilyen témájú...

Szabadesésben a mobilpiac: 14 éve nem vettek ilyen kevés okostelefont a brutális árak miatt

Húsz százalékkal zuhantak a globális okostelefon-kiszállítások a harmadik negyedévben a Counterpoint Research adatai szerint. A vásárlók...

Simon Kornél megszólalt Gryllus Dorka összeomlásáról: Furcsa, hogy férfiként én mondom ki, de ez a változókor

A művész elárulta, hogy az 53 éves színésznő a változókor természetes tüneteivel küzdött a hétfői élő adásban. Gryllus Dorka a...

0

Sport

Emberségből elégtelen? Néhány órával édesanyja halála után rángatták el doppingvizsgálatra

A gyász pillanataiban egyáltalán nem a sporttal kívánt foglalkozni.

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

„Több mint visszataszító.” – Bárándy Péter kitálalt a Magyar Péter elleni ügyészségi akcióról

Bárándy Péter szerint az ügyészség méltatlanul mosta össze Magyar Péter ügyét súlyos bűncselekményekkel, de a Seszták-ügyről is kitálalt.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

Két perc után megszakadt a hívás: kivégzés is fenyegetheti a Dubajban fogva tartott 23 éves influenszert

Éjjel-nappal égő lámpákról, alváshiányról és megszakított telefonhívásokról számolt be a gyilkossággal vádolt fiatal nő édesanyja. A család attól tart, hogy a további hetekig tartó fogva tartás egyre jobban

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

0