Kampány a meggyfogyasztás ösztönzésére
Magyarország nagyhatalomnak számít a meggytermelésében, a rendkívül egészséges gyümölcs fogyasztása ugyanakkor alacsony, ennek megváltoztatását célozza az Agrárminisztérium (AM) és az Agrármarketing Centrum (AMC) "Ez most nagyon meggy!" szlogennel indított, meggyfogyasztást ösztönző kampánya.
Jelenleg több mint 3400 magyar termelő termeszt meggyet mintegy 14 ezer hektáron, évente átlagosan 70 ezer tonna gyümölcsöt előállítva - ismertette az adatokat az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára Zamárdiban, a Balaton Sound Fesztiválon tartott kampányeseményen. Feldman Zsolt tájékoztatása szerint Magyarország az Európai Unió második legnagyobb meggytermelője Lengyelország után, az unió pedig a világ meggytermésének harmadát adja.
A nagyon jó minőségű magyar meggytermés több mint 80 százalékát Németországba exportálják, zömében befőttként. A hazai fogyasztásban is jelentős a befőtt aránya.
Az államtitkár hangsúlyozta: a kampányban felhívják a figyelmet arra, hogy a meggy kiváló beltartalmú magyar gyümölcs. A meggyfogyasztás mellett számos érv szól, a gyümölcs sok antioxidánst tartalmaz, kiváló vértisztító, kálium- és kalciumtartalma kedvező, emellett jelentős B-vitamin forrás. Ennek ellenére a magyarországi meggyfogyasztás alacsony - fogalmazott.
Feldman Zsolt elmondta, hogy a vidékfejlesztési programban támogatják az ültetvényfejlesztést, amelynek köszönhetően már több száz hektárnyi meggyültetvény újulhat meg. A friss meggy és meggylé fogyasztása beleillik az egészséges táplálkozás trendjébe, ezért cél, hogy a termelők olyan fajtákkal foglakozzanak, amelyeket hatékonyan termeszthető és friss, étkezési célú gyümölcsként jól értékesíthető - emelte ki az államtitkár. Annál is inkább - fűzte hozzá -, mert a tapasztalatok szerint a felvásárlási ár ingadozása leginkább az ipari feldolgozásra szánt gyümölcsöt érinti.
Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője hangsúlyozta: az AMC már évek óta jelen van fesztiválokon különböző kampányokkal, kóstoltatásokkal, ezekkel hatékonyan érik el a tudatos vásárlásra legfogékonyabb fiatal korosztályt. A meggyfogyasztást ösztönző kampány a hétvégén Zamárdiban, a Balaton Sound Fesztiválon is tart, a fesztiválozók két napig kóstoltatják a meggyet, emellett a budapesti Allee bevásárlóközpontban is lesz meggykóstoltatás öt alkalommal, 2019. július 8-12 között.
hírek innen, onnan
Bizsergető nosztalgiával, csodás testekkel és perzselő nyárral kényeztet az új Baywatch első előzetese
Visszatérnek a piros fürdőruhák, a homokban lassított felvételen rohanó bombázók és szívtiprók és az életveszélyes helyzetek,...
Sportosabb lett a Lexus két szabadidőjárműve
Az eredetileg 1998-ban bevezetett Lexus RX számos világelsőséget tudhat magáénak. Miután megalkotta a prémium-szabadidőjármű fogalmát,...
Szöul nem fogadja el Kijev álláspontját
Dél-Korea folytatja arra irányuló erőfeszítését, hogy rendezze diplomáciai vitáját Ukrajnával, miközben továbbra is bocsánatkérést...
BL: A volt DVTK-edző már a főtáblán is nyert meccset - eredmények
Ez történt a kedd kora esti BL-meccseken.
Valaki mocskosul gazdag lett: elvitték a 43,7 milliárd forintos főnyereményt az Eurojackpoton
Megvannak az Eurojackpot legújabb nyerőszámai. A szabályok szerint a játékosoknak öt számot kell eltalálniuk az 1–50 közötti...
Hatalmasat bukhat, akinek ilyen lakása van Magyarországon: egyre nagyobbak az alkuk
Lassult az ingatlanpiac a tavalyi kiugró kereslethez képest, a vevők pedig egyre megfontoltabban választanak, illetve határozottabban...
Lemondott Tótth András energetikai államtitkár
Személyes okokra hivatkozva lemondott a tisztségéről Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium energetikai államtitkára. A...
Kinevezték a MEKH új elnökét
Losonczy Gézát nevezték ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) új elnökének október 16-i hatállyal,...
Új elnököt neveztek ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal élére
Losonczy Géza megbízatása hét évre szól.
Bordó, szilva, mélylila: íme Katalin hercegné új kedvenc őszi palettája
Úgy tűnik, a bogyós árnyalatok idén ősszel végleg beköltöztek Katalin hercegné ruhatárába.
Megműtötték a pápát, kiderült, milyen állapotban van most
A Gemelli klinikán elvégzett beavatkozás a tervek szerint sikerült, így az egyházfő már a kórtermében lábadozik. A Szentszék több...
Iskolai késelések sokkolták Lengyelországot
Múlt héten három, egymástól független támadás során diákok sebesítettek meg diákokat, tanárokat, egy gondnok belehalt sérüléseibe....
Sport
A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont
Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.
Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra
Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.
Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz
Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
Florian Wirtz elmenekülhet Liverpoolból, a világ legjobb csapatai vinnék
Eddig nem jött be neki a Premier League.
Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között
Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.
Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne
Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése
Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr
Rakétát lőttek ki a húszi lázadók Ronaldóék mérkőzésekor, pánikhangulat a stadionban
Már csak 19 gól hiányzik a bűvös ezerhez.
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.
Beolvasott az MLSZ-nek, borította a bilit a magyar válogatott labdarúgó
Nem érzi a megbecsültséget.
„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek
"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.
Bulvár
Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente
Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.
Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”
Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta
Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban
Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az
Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával
Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.
Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.
Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni
A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.
Elszabadultak az indulatok a parlamentben, miután egy tiszás állítólag azt kiabálta be, hogy „mocskos paraszt”
Rögtön bocsánatkérésre szólították fel a képviselőt.
Öt perccel azután, hogy megszavazták a gyermekvédelmi törvényt, feloldották a jogállamisági eljárást: 4,2 milliárd euró érkezhet
Brüsszel szerint már jogállam vagyunk, újabb 4,2 milliárd euró érkezhet hazánkba.
17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen
A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A
Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó
Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


