Karácsony a filmeken
Ha a népszerű, magyar internetes filmadatbázis oldalon rákeresünk a karácsonyra, 330 találatot kapunk. Vagyis ez a honlap ennyi olyan filmet tart nyilván, amelynek címében vagy alcímében megtalálható a karácsony szó. Szubjektív válogatás következik.
Az egyik legismertebb karácsonyi film címében azonban nincs is ott az ünnep neve. Az 1946-os, Franz Capra által rendezett, Az élet csodaszép generációk számára jelentette a karácsonyi esti televíziós programot főként Amerikában, de Európában is.
A történet szerint egy kisvárosi takarékpénztárat vezető férfi magába zuhan, mert csődbe megy. Már az öngyilkosságon gondolkodik, amikor egy becsvágyó angyal a segítségére siet. Megmutatja az elkeseredett embernek, hogy milyen lenne a világ nélküle. A tanulság persze könnyen levonható: az élet csodaszép. Happy End.
A film rendezője 1947-ben Golden Globe-díjat kapott, Oscarra azonban csak jelölték a vágóval és a férfi főszereplővel (James Stewart) együtt, de azt nem kapta meg. Vajon, gondolt-e akkor arra, hogy az élet ennek ellenére csodaszép?
Sokaknak feltűnhet a hasonlóság az előbbi film és Charles Dickens Karácsonyi ének című műve között. Itt egy mogorva üzletembert látogatnak meg karácsonykor a szellemek, és megmutatják neki a múltat, a jelent és a jövőt. Az öregúr elgondolkodik az élet értelmén és úgy dönt, hogy megváltozik. Happy End.
Nekem a sok feldolgozás közül az 1999-es tetszik, ahol a főszerepet Patrick Stewart játszotta, aki a Star Trek sorozatban és az X-Menben bizonyította, hogy nem csak a lírai történetekben, hanem az akcióban is otthon van. És persze Stewart is, ahogyan az előző film főszereplője.
Személyes karácsonyi kedvencem az 1989-ben készült Karácsonyi vakáció, amelyben Chevy Chase kergeti őrületbe a családját és a környezetében élőket. Van itt minden, óriás karácsonyfa, csóró rokonok, tűz, robbanás, füstölgő macska. Végül még a rendőrség is megjelenik, de az elrabolt vezérigazgató megbocsát karácsony örömére. Happy End.
A szereposztás parádés, a családanyát BeverlyD’Angelo (Hair), a nagylányt Juliette Lewis (Született gyilkosok) játszotta. Legnagyobbat azonban a hétköznapi életben is buggyant Randy Quaid (A függetlenség napja) alakította, aki tipikus börtöntölteléknek néz ki. Nemrég egyébként tényleg letartóztatták, így feltehetően csak önmagát adta.
Szubjektív válogatásomat egy animációs filmmel zárom, ami igazi felnőtt horror mese. Ez az 1993-ban, Tim Burton által rendezett Karácsonyi lidércnyomás. Halloween város ceremóniamestere, Rosszcsont Jack belefásulva a sok kötelező rémisztgetésbe, ellátogat a közeli Karácsonyvárosba, ahol megirigyli a Mikulás izgalmas munkakörét. Elraboltatja az öreget, és átveszi a karácsonyi feladatokat. Mindent összekever, de végül a Mikulás kiszabadul és helyre teszi a dolgokat. Happy End.
Különleges a műfaj, így konzervatív beállítottságúaknak nem ajánlom. A zenéje kitűnő, a fiaim imádták, mielőtt óvodába mentek volna. Képek nélkül tehát még kisgyerekeknek is szórakoztató.
Az én meghatározó karácsonyi filmélményeim lehet, hogy másoknak nem mondanak semmit. A kommentekben örömmel fogadom a listát arról, hogy ki, milyen karácsonyi filmeket kedvel.
Boldog Karácsonyt!
Nácsa János
hírek innen, onnan
Nem csak a testszag árulkodhat: 8 apró jel, amiből mások észrevehetik, hogy nem zuhanyzott
Igen kellemetlen, ha mások is észreveszik, ha picit elhanyagolta a tisztálkodást.
Rendkívüli bejelentés – Győrfi Pál már nem lesz szóvivő az OMSZ-nél
Jelentős személyi változást jelentett be az Országos Mentőszolgálat, mely saját közleménye szerint jelenleg a megújulás időszakát éli.
Magyar Péter egy új 50 oldalas törvénycsomagot jelentett be
Magyar Péter szerint még kedden este benyújtaná a kormány azt a nagy korrupcióellenes és átláthatósági törvénycsomagot, amelynek...
„Meg kell torolnunk!” – Bosszút forralhat Donald Trump, miután az irániak lelőttek egy amerikai helikoptert
Az Egyesült Államok válaszlépésekre készül, miután Irán lelőtt egy amerikai katonai helikoptert a Hormuzi-szoros közelében –...
A tankönyvi kínálat bővítésére írt ki pályázatot az Oktatás és Gyermekügyi Minisztérium, tíz napon belül kell pályázni a kiadóknak
A minisztérium új kiadványokkal bővítené a kínálatot.
Magyar Péter bejelentette: újra felkeresi Sulyok Tamást, négyszemközt beszélne vele
Magyar Péter miniszterelnök az ATV Egyenes Beszédben adott interjút Rónai Egonnak, egy hónappal az új parlament megalakulása után....
Ennyi volt, már nem Győrfi Pál a mentőszolgálat szóvivője
2004 óta töltötte be a pozíciót.
Rendőrségi feljelentés lett abból, hogy az Orbán-kormány háromszoros áron vásárolt bölcsődei kismotorokat
Kátai-Németh Vilmos lépett az ügyben.
Vitézy Dávid: pazarló beruházás épül a Duna fölött Mohácsnál
A mohácsi Duna-híd lehet az új Budapest-Belgrád vasútvonal. Ennek a beruházásnak a megtérülésére sincs esély belátható időn belül,...
Magyar Péter a Pride-ról: jelenleg senki nem akarja megakadályozni, meg lehet tartani
A kormány nyitott a vitára és az egyeztetésre.
Elég lenne mindössze 10 perc reggeli után? Mutatjuk a trükköt, ami azonnal csökkenti a vércukorszintet
Csak tíz perc, de rengeteget segíthet.
„Kéz-láb remegett” – Hatalmas sokk érte a kiránduló Vogyerák Anikót és kisfiát, azonnal menekülniük kellett
Igazi túlélőtúrává változott az ATV műsorvezetőjének családi programja. Vogyerák Anikó a kisfiával indult el a természetbe, ám a...
Sport
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?
A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


