Kedden Olympiacos – Salamanca EL-mérkőzés a Sopron csoportjában
Az Euroliga 7. fordulója már kedden kezdetét veszi. A Sopron Basket együttesét is soraiban tudó B-csoportban 17 órától az Olympiacos a Salamancát fogadja Athénban.
Ha szigorúan csak a tabella alapján ítélnénk, akkor egy nagyon sima spanyol győzelmet vezetnénk fel ebben az összeállításban. Aki azonban tisztában van a sportág erőviszonyaival, az pontosan tudhatja, hogy egy brutálisan nehéz meccs vár a 3 győzelemmel és 3 vereséggel rendelkező Salamancára a még nyeretlen Olympiacos otthonában. A görög bajnok a selejtezőből került fel az Euroliga főtáblájára. Bár itt eddig a hat forduló alatt egyszer sem hagyhatták el győztesen a pályát, de szívós védőmunkával, szervezett játékkal minden ellenfelük életét megnehezítették. Elég annyit mondani, hogy a Kurszktól 7, a Fenerbahce-tól 9 ponttal kaptak ki mindössze.
Az Olympiacos honlapjának tájékoztatása szerint a Salamanca ellen debütál frissen igazolt horvát válogatott centerük Ivana Tikvic. Reális lépésnek tűnik, hogy belső posztokon erősítettek. Itt elég vékonykának tűnik a csapatuk. Elég annyit mondani, hogy hat forduló után a második legkevesebb védőlepattanót a görög bajnok gyűjtötte. Ha ezen a téren előrébb tudnak lépni és közben megőrzik azt a kemény játékot, amivel kifejezetten ritmustalan mederben tartják a meccseiket, akkor csak idő kérdése az első győzelem megszerzése. A szakvezetőjük példának a múlt heti Carolo otthonában lejátszott találkozójukat hozta. Ott látott olyan erényeket, ami sikerhez vezethet. Franciaországban meglepetésre nyerték a lepattanócsatát – még Tikvic nélkül –, született 8 pontjuk második esélyből. A statisztikai lapjukon 10 szerzett labda, 15 gólpassz szerepel, igaz a 22 eladott labdájuk soknak tűnik.
A Salamanca nincs könnyű helyzetben, miután vasárnap este még a Girona otthonában vívtak bajnoki csúcsrangadót. Gyenge teljesítménnyel sima vereséget szenvedtek extázisban játszó riválisuktól. Ezt követően gyakorlatilag rögtön elindultak Athénba, ahol hétfőn már edzettek is. A honlapjukon található beharangozójuk általános fáradtságra panaszkodik. Ebben lehet is valami, kirívóan dekoncentrált volt a játékuk Gironában. Szigorúan a statisztikát nézve a játék minden elemében jobbak az Olympiacos-nál. Ugyanakkor ez nem jelent semmit. A Salamanca nagyban épít a pergős csapatjátékra, sok futásra, gyorsindításos pontokra. Nagy kérdés, hogy a görögök keménykedése ellen ez mennyire érvényesül. A vezetőedzőjük Lino Lopez a honlapjukon hangsúlyozta, hogy külön készültek az Olympiacos kellemetlen stílusára.
forrás: wbasket.hu
hírek innen, onnan
Megérkeztek a legfrissebb adatok a magyar gyerekek mentális egészségéről
Az október 10-i Mentális Egészség Világnapja idén is jó alkalom arra, hogy átgondoljuk, hogy vannak valójában a magyar gyerekek és...
Sallai Roland a kispadról nézte csapata vezetését, aztán a Barcelona percek alatt fordított és elhúzott.
Megtorpant a török lendület az érvénytelenített találat után A Galatasaray bátor letámadással kezdte a találkozót,...
Ha csekken fizeted az áram számlát, tudnod kell erről a változásról
Megérkezik a villanyszámla, előkerül a csekk, aztán irány a posta – sok háztartásban ma is így rendezik az áram díját. Az elmúlt...
Hiába kért rá nyolc év börtönt az ügyészség, Völner Pál fegyelmi ügyében váratlan lépésre szánta el magát a kamara
Elévülés miatt lezárt előzetes vizsgálat a Budapesti Ügyvédi Kamaránál A Budapesti Ügyvédi Kamara fegyelmi biztosa...
A novemberi nyugdíjat már így utalják
Van, aki a bankszámláját figyeli, más a postás érkezéséhez igazítja a bevásárlást. A nyugdíj kifizetésének módja a mindennapi...
A látáskutatás legnagyobb díját kapta meg a Semmelweis Egyetemmel is együttműködő dr. Roska Botond
A látás helyreállítását célzó optogenetikai terápia fejlesztésében elért eredményeiért vehette át az António Champalimaud Vision...
Aston Martin V12: a világ legerősebb sorozatgyártású orrmotoros autója
A mindössze 150 példányban készülő különleges modell a teljesítményt, a motorsport autóépítési filozófiáját és a digitális...
Magyar Péter megszólalt Baka András új jelöltjéről, a gyermekvédelmi törvényről és a fóliázásról
A miniszterelnök szerint a Fidesz és a Mi Hazánk olyat tett, amire nincs bocsánat.
Magyar Péter: Macron Budapestre jön október 23-án, már készül az új gyermekvédelmi törvény
A miniszterelnök a dolgozószobájában adott interjút.
Németh Balázs szerint Magyar Péter magához rendelte a házelnököt, Forsthoffer Ágnes kiakadt
Forsthoffer hosszú posztban reagált az ellenzéki képviselő róla szóló videójára.
Jön az ősz leglátványosabb csillaghullása, óránként akár 15 hullócsillagot is láthatunk
Október 21-ről 22-re virradó éjszaka tetőzik az év egyik leggyorsabb hullócsillagait produkáló meteorraja, az Orionida.
BL-kedd: Sallai visszatért a Barca ellen, a Bayern botlásánál csak az Interé volt nagyobb - eredmények
Willi Orbán (RB Leipzig) kezdőként, Sallai Roland (Galatasaray) csereként kapott helyet csapatában a keddi BL-ben, míg Gulácsi Péter - aki...
Sport
A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont
Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.
Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra
Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.
Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz
Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne
Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.
Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között
Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.
Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése
Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
Beolvasott az MLSZ-nek, borította a bilit a magyar válogatott labdarúgó
Nem érzi a megbecsültséget.
Rakétát lőttek ki a húszi lázadók Ronaldóék mérkőzésekor, pánikhangulat a stadionban
Már csak 19 gól hiányzik a bűvös ezerhez.
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.
„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek
"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.
Hiába a Barcelona elképesztő fordítása, a show-t a Bayern München thrillere vitte el a Bajnokok Ligájában
Sallai Roland közel egy hónap után játszott újra.
Bulvár
Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente
Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.
Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával
Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.
Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”
Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta
Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban
Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.
Öt perccel azután, hogy megszavazták a gyermekvédelmi törvényt, feloldották a jogállamisági eljárást: 4,2 milliárd euró érkezhet
Brüsszel szerint már jogállam vagyunk, újabb 4,2 milliárd euró érkezhet hazánkba.
Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.
Elszabadultak az indulatok a parlamentben, miután egy tiszás állítólag azt kiabálta be, hogy „mocskos paraszt”
Rögtön bocsánatkérésre szólították fel a képviselőt.
17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen
A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A
Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni
A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.
Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó
Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


