Ezt olvasta már?


Kedden pótolják a PEAC-Pécs - Sopron Basket bajnoki mérkőzést

Azok után, hogy hétfőn este lezárult a 21. forduló a hazai élvonalban, kedden is rendeznek egy bajnoki mérkőzést. Ekkor pótolják a 19. fordulóból - eredetileg február 23-ra kiírt - PEAC-Pécs - Sopron Basket összecsapást.

Még február végén az akkor javában tomboló betegség-hullám közepette kezdeményezte a PEAC-Pécs a találkozó elhalasztását és ekkor állapodtak meg a felek ebben a keddi időpontban. A hétvégén rendezik az alapszakasz utolsó fordulóját. A Sopron Basket már korábban bebiztosította matematikailag is az első helyét. A tét Roberto Iniguez együttese számára a veretlenség megőrzése. Illetve a legfontosabb feladat a következő hetekre, közte a hazai rendezésű Euroliga Final Four-ra, történő felkészülés.

A PEAC számára még óriási tétje van ennek a hétnek. A pécsiek a ZTE-vel futnak versenyt az alapszakasz tabellájának negyedik helyéért, ezzel a negyeddöntős pályaelőnyért. Az egymás elleni eredményt tekintve a PEAC áll jobban. Az utolsó fordulóban a ZTE Sopronba látogat, míg a PEAC a Csata vendége lesz. Amennyiben Meszlényi Róbert együttese a heti két mérkőzéséből legalább egyszer győztesen hagyja el a pályát, akkor negyedik. Ugyanakkor ha ez nem sikerül, a ZTE abban az esetben még egy soproni vereség esetén is előzhetné közvetlen riválisát.

A Sopron és a PEAC legutóbb december 2-án találkozott, amikor 92-43-as győzelmet aratott a bajnoki címvédő. Ez a találkozó a 22-0-s második negyed miatt váltott ki nagyobb visszhangot. Arra a meccsre teljesen más alaphelyzetből fordultak a felek. Akkor a felfelé ívelő formát mutató Sopron Basket éppen a salamancai bravúr lendületéből extra önbizalommal érkezett. A PEAC pedig Simon Zsófia és Ruják Nóra nélkül nem tudta felvenni a versenyt. A baranyai megyeszékhelyen vívott találkozó kapcsán nyilván mindkét szakmai stáb szorosabb eredménnyel, valamivel élesebb, magasabb hőfokú összecsapással számol.

Az elmúlt fordulót tekintve mindkét gárda nagy különbségű győzelmet aratott. A PEAC a PINKK csapatát verte, míg a Sopron a BEAC otthonában diadalmaskodott. Roberto Iniguez kifejezetten dicsérte tanítványait a fővárosi siker kapcsán, hiszen nagy terhelést kaptak a játékosok és erre jól reagálva, pontos, energikus teljesítménnyel hozták a kötelezőt. A PEAC sem ingott meg a PINKK ellen. Ki emelni Sarah Imovbioh 36 pont, 16 lepattanós dupla-dupláját, amely az egész eddigi bajnoki évad egyik legjobb egyéni légiós-teljesítménye volt a hazai mezőnyben az 53-as teljesítmény-index értékkel. Különösen azt érdemes figyelni, hogy a 14 mezőnykísérletéből 10 sikeres lett. Ráadásul Imovbioh a 18 büntetőjéből 16-ot értékesített.

 

 

 

forrás: wbasket.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Ha csekken fizeted az áram számlát, tudnod kell erről a változásról

Megérkezik a villanyszámla, előkerül a csekk, aztán irány a posta – sok háztartásban ma is így rendezik az áram díját. Az elmúlt...

Hiába kért rá nyolc év börtönt az ügyészség, Völner Pál fegyelmi ügyében váratlan lépésre szánta el magát a kamara

Elévülés miatt lezárt előzetes vizsgálat a Budapesti Ügyvédi Kamaránál A Budapesti Ügyvédi Kamara fegyelmi biztosa...

A novemberi nyugdíjat már így utalják

Van, aki a bankszámláját figyeli, más a postás érkezéséhez igazítja a bevásárlást. A nyugdíj kifizetésének módja a mindennapi...

A látáskutatás legnagyobb díját kapta meg a Semmelweis Egyetemmel is együttműködő dr. Roska Botond

A látás helyreállítását célzó optogenetikai terápia fejlesztésében elért eredményeiért vehette át az António Champalimaud Vision...

Aston Martin V12: a világ legerősebb sorozatgyártású orrmotoros autója

A mindössze 150 példányban készülő különleges modell a teljesítményt, a motorsport autóépítési filozófiáját és a digitális...

Magyar Péter megszólalt Baka András új jelöltjéről, a gyermekvédelmi törvényről és a fóliázásról

A miniszterelnök szerint a Fidesz és a Mi Hazánk olyat tett, amire nincs bocsánat.

Németh Balázs szerint Magyar Péter magához rendelte a házelnököt, Forsthoffer Ágnes kiakadt

Forsthoffer hosszú posztban reagált az ellenzéki képviselő róla szóló videójára.

Jön az ősz leglátványosabb csillaghullása, óránként akár 15 hullócsillagot is láthatunk

Október 21-ről 22-re virradó éjszaka tetőzik az év egyik leggyorsabb hullócsillagait produkáló meteorraja, az Orionida.

BL-kedd: Sallai visszatért a Barca ellen, a Bayern botlásánál csak az Interé volt nagyobb - eredmények

Willi Orbán (RB Leipzig) kezdőként, Sallai Roland (Galatasaray) csereként kapott helyet csapatában a keddi BL-ben, míg Gulácsi Péter - aki...

Azonnali bejelentést tett Forsthoffer Ágnes a Fidesz újabb próbálkozása miatt

Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke nyilvánosan reagált Németh Balázs képviselő egyik videójára, amelyben elmondta, személyét...

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Eltávolították a jobb tüdejének alsó lebenyét

0

Sport

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó

Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

0