Két magyar alelnöke is lesz az Európa Parlamentnek
A fideszes Járóka Líviát és Dobrev Klárát, a Demokratikus Koalíció képviselőjét is alelnökévé választotta az Európai Parlament (EP) szerda délután.
Járóka Líviát, aki már 2017 vége óta alelnök, és akit ismét az Európai Néppárt jelölt a posztra, 349 szavazattal választották újra a strasbourgi plenáris ülésen.
Közleményében a Fidesz-KDNP delegációja leszögezte: Járóka az európai szegénység felszámolása, a roma polgárok integrációja, valamint a nők helyzetének javítása érdekében kifejtett munkásságával vívta ki képviselőtársai elismerését.
Járóka Lívia 2004 és 2014 között az Európai Parlament képviselője volt, majd három év után, 2017 szeptemberében visszatért a testületbe, amelynek ő volt az első roma származású tagja.
A szociáldemokrata frakció által jelölt Dobrev Klárát 402 képviselő szavazta meg.
Mindkettejük jelöltségét már az első szavazási fordulóban jóváhagyta a képviselőtestület, ahogyan a néppárti Mairead McGuinnesst, Rainer Wielandet, Othmar Karast és Ewa Bozena Kopaczot, a szociáldemokrata Katarina Barley-t és Pedro Silva Pereirát, illetve az Újítsuk meg Európát (Renew Europe) nevű centrista-liberális frakció részéről Dita Charanzovát és Nicola Beert, valamint a zöldpárti Heidi Hautalát is.
Rajtuk kívül még három alelnököt választanak a második fordulóban.
Az Európai Parlament 751 képviselőt számlál, akiket az Európai Unió 28 tagállamában választanak meg. Az EP elnöksége az uniós parlament elnökéből, 14 alelnökéből és öt, a parlament által két és fél évre választott, tisztségében megújítható quaestorból áll. Utóbbiakat csütörtökön választják meg, ők a képviselőket közvetlenül érintő hivatali, pénzügyi kérdésekkel foglalkoznak.
Az elnökség az uniós parlament szabályszerű működéséért felelős szerv. Hatáskörébe tartozik az Európai Parlament előzetes költségvetésének felállítása és mindennemű hivatali, személyzeti és szervezeti kérdés rendezése.
hírek innen, onnan
Ezt mondja ki a nyugdíjakról Magyarország Alaptörvénye most
A jelenlegi magyar Alaptörvényben a nyugdíjakról elsősorban a XIX. cikk szól. Fontos: ma Magyarországon a korábbi „Alkotmány” helyett...
Sokan elrontják: ezen múlhat, hogy ne romoljon meg gyorsan a kenyér
A kenyérsütés sikere nem csak a jó recepttől függ! Megmutatjuk, mire figyelj tárolásnál, páratartalomnál, és milyen bakik miatt lesz...
Zsinórban négy győzelem után is elégedetlen Antonelli: „Egyszerűen szintet kell lépnem” – a Kanadai Nagydíj dobogósainak nyilatkozatai
Mutatjuk, milyennek látták a Kanadai Nagydíj dobogósai a futamot.
Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai a 22. héten?
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a május...
Brutális előnyben Antonelli Russell drámája után: Így áll az F1-es pontverseny Kanadát követően
Mutatjuk az egyéni és a konstruktőri világbajnoki tabellát.
Háború a Mercedesnél: Russell drámája tálcán kínálta az újabb győzelmet az F1 új csodagyerekének
Andrea Kimi Antonelli brutális előnyre tett szert a világbajnoki pontversenyben a Kanadai Nagydíj után.
Próbára tették Novak Djokovicsot a párizsi éjszakában, de egyelőre nem történt tragédia
Tovább írja elképesztő sorozatát a szerb legenda.
A mandalóri és Grogu már most bizonyítja a Star Wars új korszakának sikerét
A film már bemutatója előtt jelzi, hogy a Star Wars stratégiája tartósan átalakul.
Székrekedés ellen: ezek a módszerek segíthetnek kíméletesen
A székrekedés sokakat érintő, mégis gyakran tabuként kezelt probléma. Bár időnként szinte bárkinél előfordulhat, ha a panaszok...
A lakktangás felcsúti gyászszertartás
Az összes új államtitkár, az Orbán család vagyonosodása, a kegyelmi ügy hazugásai, Budapest peremvidéke és apa rákja a 444 pünkösdi...
Kanadai Nagydíj: Kimi Antonelli ünnepelhet
Rövidesen bővebben!
Hatalmasat csatázott a két Mercedes Kanadában, végül Russell technikai hibája után Antonelli ölébe hullott a győzelem
A 19 éves pilóta ezzel sorozatban negyedik futamgyőzelmét ünnepelhette a száguldó cirkuszban.
Sport
Kubatov Gáborék felvehették a kapcsolatot Magyar Péterrel a Ferencváros jövőjét illetően
Egyre több pletyka szól arról, hogy a Népligetben akár külföldi tőkét is bevonnának a költségvetés fenntartása érdekében.
BL- és EL-selejtezők: Megvannak az ETO és a Fradi lehetséges ellenfelei
A 2026/27-es európai kupaidényben az ETO a BL-selejtezőben nem kiemeltként akár - papíron - erősebb bajnokcsapatokkal találkozhat, míg a Ferencváros EL-ben kiemeltként indul.
Bereczki Zoltánnak is elállt a lélegzete attól, amit az Arénában látott
Igen ingergazdag koncertnek lehettünk szemtanúi szombat este.
A Liverpool edzője egy szóval leírta Szoboszlaiék egész idényét: "Megint nem azt kaptuk, amit érdemeltünk"
Arne Slot szerint a Liverpool a minimális célját teljesítette azzal, hogy az utolsó fordulóban kiharcolta a Bajnokok Ligája-indulást, ugyanakkor a holland vezetőedző elismerte, ennél többet reméltek a szezon előtt.
Gulácsiék 19 éves csapattársa lehet a Liverpool nagy dobása az átigazolási piacon
Megvan, hogy kivel pótolná a távozó Mo Szalahot a Liverpool.
Megvédte Hajnalt a Fradi 3-szoros magyar bajnoka: "Igazán nagy hiba lenne, ha..."
Hrutka János határozottan kiállt Hajnal Tamás mellett, és hangsúlyozta: komoly tévedés lenne megkérdőjelezni a klubnál végzett munkáját.
Drámai hajrá az NB III-ban: Megvannak a bajnokok, akik az NB II-ért játszhatnak majd
Lezárultak az NB III négy csoportjának küzdelmei is a 2025/2026-os idényben.
Ronaldo az első, de Messit lenyomta egy bokszoló a legjobban kereső sportolók listáján
A Forbes kijött a legjobban kereső sportolókat ismertető listájával. Az első helyen nincs változás.
Fradi: Ítéletet mondtak Robbie Keane vezetőedzői korszakáról
A legtöbb válaszadó Robbie Keane ferencvárosi időszakát a "közepes" kategóriába sorolta.
Biztonsági aggályokra hivatkozva az Egyesült Államok helyett Mexikóban készül a vb-re az iráni válogatott
Eredetileg az arizonai Tucsonban edzettek volna.
Eldőlt: Szoboszlai és Kerkez a következő idényben is a BL-ben játszhat - videó
A Szoboszlai Dominikot kezdőként, Kerkez Milost pedig csereként bevető Liverpool 1-1-s döntetlent játszott Mohamed Salah és Andy Robertson búcsúmeccsén, így az ötödik helyen végzett, és a Bajnokok Ligájában indulh
12 éves a La Décima, ami megváltoztatta a Real Madrid történelmét
12 éve annak, hogy a Real Madrid egy azóta is emlékezetes döntő után megnyerte története 10. BEK/BL-serlegét.
Bulvár
Németh Balázs a Balatonnál keveredett balhéba, majdnem megverték a Fidesz egyik fő emberét
Kamerára vették ahogy Németh Balázs ismét politizál, nagyon rossz vége lett.
Drámai helyzet a Velencei-tónál, kiderült, kik okozzák valójában a tó vesztét
Már idén nyáron kiszáradhat a Velencei-tó? Kongatja a vészharangot a Zöld Gerilla Mozgalom.
Castingon pucérra vetkőztették a sztárt, majd olyat tettek vele, egy életre megjegyezte
A színészek élete sem mindig tejfel! Főleg, ha forgatásokról van szó!
Most kaptuk: elszabadult a pokol a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, minden a szirénáktól hangos
Szörnyű baleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető úton.
Újra divatba jött a nagymama szandál: szinte azonnal elkapkodják az üzletekből
Egykor csak a praktikum miatt hordták őket, ma viszont a legstílusosabb nők kedvenc nyári cipői lettek. A „nagymama-szandálok” 2026-ban hatalmas divatot diktálnak: kényelmesek, könnyen kombinálhatók, és meglepően
Megszólalt az államtitkárnak kinevezett Nagy Ervin
„A kultúra az, ami egy nemzetet eggyé kovácsol.”
Janza Kata szó nélkül sétált ki a színpadról: megalázó, amilyen helyzetbe került
Janza Kata higgadtan kisétált a színpadról, miután megalázó módon bántak vele, majd megköszönte a próbát.
Magyar Péter üzent Gulyás Gergelynek, és feltett neki egy lényeges kérdést
A miniszterelnök egy korábbi kijelentésével szembesítette a frakcióvezetőt.
Helyszíni fotókon a mátrai szerencsétlenség, egy fiatal az áldozat
Életét vesztette egy 23 éves férfi.
Tömegverekedés a diplomaosztón: székekkel verték egymást a szülők – videó
Pofonok és letartóztatások zavarták meg az ünneplést a connecticuti városban. „Mindenki úgy viselkedett, mint egy állat” – mondta egy szemtanú.
A legdurvább ütés, előkerült egy felvétel, amelyen Lázár János a kegyelmi ügyről beszél
Értékrendi ellentmondásnak és a kormánypártokat ért eddigi legsúlyosabb politikai ütésnek nevezte a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgatóhelyettesének elnöki kegyelmét Lázár János épí
Maximum ennyi tojást egyél egy héten a dietetikusok szerint, különben a szíved egészségét kockáztatod
A tojás régóta az egyik legmegosztóbb élelmiszer az egészségtudatos táplálkozás terén. Míg sokan tökéletes fehérjeforrásként tekintenek rá, mások még mindig tartanak tőle a koleszterintartalma miatt. Nem csoda

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


