Kevesebb búza terem, de biztosított az ellátás
A szélsőséges időjárás okozta károk miatt 10-20 százalékkal kevesebb gabona terem, mintegy 4 millió tonna búzára lehet számítani a tavalyi 4,9 millió tonna után, de az ország kenyérgabona-ellátására, vetőmagra, exportra, illetve takarmányozásra megfelelő mennyiség áll rendelkezésre.
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter hozzátette, a teljes mérleget az aratás befejezése után tudják majd megvonni.
A szaktárca vezetője felhívta a figyelmet: a kárenyhítési rendszert gyakorlatilag valamennyi kárra, például aszályra, jégesőre, viharkárra, belvíz- vagy árvízkárra igénybe lehet venni, ha 30 százalékos vagy ennél nagyobb volt a terméskiesés.
A rendszer több éve működik, 27 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre, ami döntően a rendszerbe belépett termelők befizetésén alapul, az állam pedig kiegészíti - fejtette ki.
Megváltozott az időjárás, és a rendkívül szélsőséges természeti körülményekre nem lehet felkészülni, ezért is van szükség a kárenyhítési rendszerre, amelynek fejlesztésén folyamatosan dolgozik a szaktárca - közölte Fazekas Sándor.
A földművelésügyi miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán szintén felhívta a figyelmet az agrárkár-enyhítési rendszer fontosságára, azt mondta, hogy a tavaszi-nyári károk összesen mintegy 100 ezer hektárt érintettek, a kárigényt a kárenyhítési rendszer kezelni tudja.
hírek innen, onnan
Mit árulnak el rólad az emojik, amelyeket nap mint nap használsz az üzeneteidben?
Egy szívecske, egy mosolygós arc vagy egy nevetéstől síró emoji – vajon csak színesebbé teszik az üzeneteinket, vagy többet is...
Míg az ego el nem választ – miért olyan nehéz ma tartós párkapcsolatban élni?
Soha annyit nem foglalkoztunk a párkapcsolatainkkal, mint ma, azok mégis egyre törékenyebbé és labilisabbá válnak. Egyre kevesebb a...
Akár 700 milliárdos lék a költségvetésen: veszélyes csapdákat rejthet a kata visszahozatala
Bár a kata visszavezetése népszerű ígéret, a döntés mögötti hatáselemzés hiánya viszont komoly gazdasági kockázatokat rejt....
Lemondott Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium energetikai államtitkára
Gyorsan és nagyon csendesen zajlott a lemondás és annak elfogadása. Új jelöltről egyelőre nem tudni.
Átalakul a közmédia, több törvényt is tárgyal az Országgyűlés: fontos döntések előtt a parlament
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ös beszámolójáról, valamint a két közmédia céggel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokról...
Tisza-kormány: lemondott Tótth András és a MEKH elnöke is, szerdán is ülésezik a parlament
Váratlan lemondások hozták el kedden az energetikai terület vezetésének átalakítását, hiszen személyes okokra hivatkozva távozott...
Nem volt hajlandó autonóm fegyvereket fejleszteni az Anthropic, folytatódik a harc a Trump-kormánnyal
Az Anthropic mesterségesintelligencia-fejlesztő vállalat kedden arra kérte a washingtoni szövetségi fellebbviteli bíróságot, hogy...
Vajon Gabikáért jöttek? – 1956 drámai történeteit idézi fel a miniatűr filmtrilógia
Három rövidfilmben, személyes sorsokon keresztül idézi meg az 1956-os forradalom és szabadságharc napjait a Történelmi miniatűrök –...
Vészesen alacsony a Duna vízszintje: komoly döntést hoztak az atomerőműnél
Továbbra sem javult annyit a Duna vízállása, hogy újraindíthassák az atomerőmű blokkjait. A kényszerleállás október 21-ig biztosan...
Bejelentette Irán: egyetlen dolgot akarnak elérni az olajpiac megbénításával - A célpont a világ legerősebb vezetője
Irán új taktikákat alkalmaz a Hormuzi-szoroson áthaladó hajók elleni támadások kapcsán, miközben a magas olajárak fenntartásával...
Kiszivárgott a legújabb béketerv, szétbombázták Kijevet az oroszok - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán
Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a...
Ma éjjel lejár a határidő: két új adó jön Magyarországon
Lezárul a vagyonadóról, valamint a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló törvénytervezetek társadalmi...
Sport
Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra
Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.
A magyar kormány döntését követően a távozását fontolgatja a Veszprém világklasszis játékosa
A megváltozott adórendszer miatt távozhat a Veszprém kapusa.
Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne
Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.
Beolvasott az MLSZ-nek, borította a bilit a magyar válogatott labdarúgó
Nem érzi a megbecsültséget.
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között
Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.
Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése
Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr
Rakétát lőttek ki a húszi lázadók Ronaldóék mérkőzésekor, pánikhangulat a stadionban
Már csak 19 gól hiányzik a bűvös ezerhez.
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.
Hiába a Barcelona elképesztő fordítása, a show-t a Bayern München thrillere vitte el a Bajnokok Ligájában
Sallai Roland közel egy hónap után játszott újra.
„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek
"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.
Állandóan Szoboszlait kritizálta, most tönkremehetett a Liverpool legendája
Hajmeresztő hírek láttak napvilágot a Liverpool és az angol válogatott korábbi legendás védőjéről, Jamie Carragherről.
Bulvár
Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente
Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.
Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával
Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.
Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban
Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.
Öt perccel azután, hogy megszavazták a gyermekvédelmi törvényt, feloldották a jogállamisági eljárást: 4,2 milliárd euró érkezhet
Brüsszel szerint már jogállam vagyunk, újabb 4,2 milliárd euró érkezhet hazánkba.
Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.
Elszabadultak az indulatok a parlamentben, miután egy tiszás állítólag azt kiabálta be, hogy „mocskos paraszt”
Rögtön bocsánatkérésre szólították fel a képviselőt.
17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen
A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A
Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó
Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.
Egyik reggel Polt váratlanul behívatta Fejes Pétert, és öt perc múlva már nem volt főügyész
Egykori bírósági és ügyészségi vezetőkkel próbáltuk rekonstruálni a történteket – de megkérdeztük az érintettet is.
Most jött: Bejelentést tett a rendőrség a tragédiáról
Családi tragédia Szentendrén: késsel támadt szüleire, majd rágyújtotta a házat az anyjára

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


