Kiállítás gróf Esterházy János emlékére
Hommage a gróf Esterházy János címmel nyílt kiállítás a Pozsonyi Magyar Galéria festmény- és grafikai gyűjteményéből Kaposváron, az Agorában.
A 2008-ban vándorútjára indult, folyamatosan bővülő anyag, amellyel a felvidéki mártír politikus előtt tisztelegnek Kárpát-medencei képzőművészek, két-három hétig látható Kaposváron.
A tárlaton csaknem félszáz alkotással, köztük a pozsonyi parlament egykori képviselőjéről különböző technikákkal készült portrékkal, a Gulágon töltött rabságát idéző, valamint, a hitvallását kifejező festményekkel, grafikákkal és kollázsokkal találkozhatnak az érdeklődők.
Esterházy János a két világháború közötti Csehszlovákia legjelentősebb magyar politikusa volt. Bár a második világháború alatti szlovák parlamentben ő volt az egyetlen képviselő, aki 1942. május 15-én a zsidóság kitelepítéséről szóló törvény ellen szavazott, és a holokauszt idején fontos szerepet játszott az üldözöttek menekítésében, a háború után előbb kiadták a szovjet titkosszolgálatoknak, majd a szlovák Nemzeti Bíróság 1947-ben halálra ítélte, a vád szerint a fasizmussal való együttműködésért. A szovjet hatóságok 1949-ben visszaadták Esterházyt a csehszlovákoknak. Elnöki kegyelemben részesült és életfogytiglani büntetést kapott. Csehszlovákia több börtönében raboskodott, 1957. március 8-án a morvaországi Mírov börtönében halt meg. A börtönparancsnok nem adta ki hamvait a családnak.
A kiállítást megnyitó Martényi Árpád, az Esterházy János Emlékbizottság elnöke szerint sajnálatosan kevesen és keveset tudnak gróf Esterházy Jánosról. Mint mondta, ez a vándorkiállítás, amelyet több környező országban is bemutattak, "egy misszió", hogy beszélni lehessen Esterházy Jánosról, aki mozgalmas politikai pályája során nem csupán a magyarok, de minden elnyomott kisebbség érdekében szót emelt. "Helytállása, embersége példamutató, méltó arra, hogy megőrizzük az emlékét" - hangsúlyozta az emlékbizottság elnöke.
Csehi József, a Rákóczi Szövetség Vas Megyei Szervezetének elnöke, a kiállítás magyarországi gondnoka a Pozsonyi Magyar Galéria megalakulásának történetét felidézve érdekességként említette, hogy az 1885 májuságban megalakult Pozsonyi Képzőművészeti Egylet gróf Esterházy István - Esterházy János nagyapja - gesztorságával működött az első világháború végéig, majd 1941-ben Esterházy János közbenjárásával alakult meg Pozsonyban a Madách Könyvesház és mellette a Madách Képtár, amelyek ma Madách-könyvesbolt és Pozsonyi Magyar Galéria néven működnek.
Oláh Lajosné, Kaposvár alpolgármestere köszöntőjében annak a reményének adott hangot, hogy a kiállítást látva a somogyi képzőművészek közül is lesznek, akik gazdagítják a tárlat anyagát.
MTI
hírek innen, onnan
Bekeményít az Európai Unió: ez rendesen odavághat Putyinnak
Az EB elnöke bemutatta az uniós végrehajtó testület javaslatait az újabb büntetőintézkedésekre.
Kár volt felvenni a telefont: 47 millió forintba került a beszélgetés
Közel negyvenhétmillió forintot emeltek le egy váci cég számlájáról, miután a sértettet egy magát kiberbiztonsági munkatársnak kiadó...
Felkészülési mérkőzés: Magyarország-Kazahsztán - eredménykövetés
A magyar válogatott kedden este Kazahsztán ellen lép pályára a debreceni Nagyerdei Stadionban. Kövesd élőben a csakfoci.hu-n az eredmény...
Nyuszimotor háromszoros áron Balásytól: Kátai-Németh feljelentést tett
Nem annyira jön ki a matek.
Alakul az alaptörvény-módosítás: mégsem kap vissza mindent az állam a sokat vitatott alapítványoktól
Az alaptörvény 16. módosításának szövegéből a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekva) vagyonát nemzeti...
Változás! Az oktatási miniszter most jelentette be a NAT-ról: Lannert Judit még a tanórákból is faragna
Ezek a változások várhatók.
Ne engedd le teljesen a redőnyt éjszakára! – Mutatjuk, mit ajánlanak inkább az alváskutatók
Sokan csak teljes sötétségben tudnak nyugodtan aludni, a szakértők szerint azonban nem feltétlenül ideális, ha éjszakára teljesen...
Megszólalt a Hírkereső-vezér: bűnbaknak kiáltanak ki a Fidesz veresége miatt
Holló Gábor közleményben utasította vissza az őt ért vádakat a választás befolyásolásával kapcsolatban. Az üzletember szerint nem a...
Zsurzs Kati sikoltozott a szovjetek miatt – Mi történt a magyar szinkronszínészet ikonjával?
Öt évtizede meghatározó alakja a magyar színjátszásnak és szinkronszakmának, a hangján generációk nőttek fel, a tehetségét pedig a...
Havasi Bertalan: Biró Ferenc megszólalása „szánalmas előremenekülési kísérlet”
A Fidesz kommunikációs igazgatója reagált az Integritás Hatóság elnökének nyilatkozatára.
A hangyák nem véletlenül jelennek meg a kertben - ezt árulják el a növényeidről
A hangyák megjelenése a kertben nem véletlen: gyakran a levéltetvek jelenlétére utalnak. Ismerd meg, hogyan függ össze ez a két rovar, és...
A Tisza módosítja a házszabályt: jóval többször lehetne sürgős tárgyalást kezdeményezni
A kivételes eljárás félévenkénti felső határát pedig a mostani négyről tíz alkalomra emelnék.
Sport
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


