Kifizetné egy szmogriadóban megbírságolt férfi büntetését a rendőrfőkapitány
Bucsek Gábor budapesti rendőrfőkapitány saját maga fizetné ki annak a férfinek a pénzbírságát, akit a szmogriadó ideje alatt büntettek meg, mert négyéves lányát olyan autóval vitte gyógykezelésre, amellyel nem közlekedhetett volna - olvasható a police.hu-n. - Pécsi Napilap -
Sajtóhírek szerint január 25-én Budapestre utazott egy házaspár négyéves, leukémiás kislányával kezelésre. A család Opel Astrája környezetvédelmi osztályba sorolása miatt a szmogriadó alatt nem közlekedhetett volna Budapesten. A férfit hazafelé leintették a rendőrök, és hiába mondta, hogy kezelésre vitte a gyereket, az ezt igazoló dokumentumokat meg sem nézték, 15 ezer forintra bírságolták.
Bucsek Gábor közleményében a sajtóhíreket úgy kommentálta: a történetet a gyerek édesanyjának egy ismerőse adta közre. Nem közölte, egyetlen oknyomozó újságíró nem derítette fel, pontosan mikor, hol, kivel szemben, és miért intézkedtek munkatársai. "Nincs lehetőségem megismerni a másik fél, a rendőr változatát, pedig nagyon szeretném" - tette hozzá. Hangsúlyozta: nem ilyen viselkedést vár el a munkatársaitól, hasonló esetben a rendőr nem bírságol, hanem figyelmeztet.
Közölte továbbá: Budapest redőrfőkapitányaként nem tehet semmit, de magánszemélyként kész a saját pénzéből kifizetni a kirótt bírságot, ha meggyőződhet arról, hogy minden a sajtóhírek szerint történt, ezért várja a megbírságolt férfi jelentkezését.
hírek innen, onnan
Kiégett a híradózásban, ma nők ezreinek segít új életet és karriert kezdeni Békéssy Olga
Békéssy Olga újságíróként kezdte, díjnyertes riportfilmesként folytatta, saját kommunikációs céget indított, ma pedig a női...
„Vicc...” - Visszatér a Forma-1 Afrikába, teljesen kibuktak tőle a rajongók
Az F1 bejelentése nem aratott osztatlan sikert...
Az ősz eddigi leghidegebb reggelére ébredtünk
Az ország számos pontján fagypont alá csökkent a hőmérséklet. Szerencsére napközben még elérhetjük a 19-20 fokot.
Végleg vége: egy hónappal az esküvő után hivatalosan is elvált a TV2 párja – videó
Zentai Mercédesz és Bakonyi Renátó elváltak a Házasság első látásra 4. évadában. A kapcsolatuk mindössze 22 napig tartott, majd egy...
Civileket mészárolnak az oroszok Kijevben
Az eszköz: rakéta. Az időpont: éjszaka.
Történelmi megállapodás született: katonai és bányászati terjeszkedés jön Grönlandon
Donald Trump amerikai elnök szerdán a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében azt írta, hogy hamarosan megkezdődhet a...
A kirabolt Gulácsiéknak üzent a Villarreal edzője a BL-meccs után
A részletekbe nem kívánt belemenni, de néhány mondatot nyilatkozott a döbbenetes esetről.
Magyar Péter a dolgozószobájában fogadta a kitiltott stábot, de a könyvfóliázás és a legfőbb ügyész ügyében sem engedett
Rendhagyó díszlet a parlamenti kitiltás árnyékában A miniszterelnöki dolgozószobában fogadta a Partizán stábját Magyar Péter,...
Epres Panni és Benedek Tibor 19 éves fia friss fotón: Mór magas és jóképű, mint amilyen az édesapja volt
Epres Panni és Benedek Tibor fia le sem tagadhatná néhai édesapját.
Napi egy pohár céklalé így hat a szervezetre – Meglepő előnye lehet
A céklalé az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kapott, kutatások szerint ugyanis kedvezően hathat a vérkeringésre, a vérnyomásra és...
7 hiba, amitől kuckós otthon helyett zsúfolt lakásod lesz – ugye nem követed el őket?
A kuckós otthon és a zsúfolt lakás között néha egészen vékony a határ. Ha nálad is kezd kicsit sok lenni mindenből, mutatjuk, mely...
Utálod a saját születésnapodat? ezt árulja el rólad a pszichológia szerint
Vannak, akik alig várják a születésnapjukat, mások viszont legszívesebben elfelejtenék ezt a napot. A pszichológia érdekes magyarázatokat...
Sport
A magyar kormány döntését követően a távozását fontolgatja a Veszprém világklasszis játékosa
A megváltozott adórendszer miatt távozhat a Veszprém kapusa.
Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra
Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.
Beolvasott az MLSZ-nek, borította a bilit a magyar válogatott labdarúgó
Nem érzi a megbecsültséget.
Állandóan Szoboszlait kritizálta, most tönkremehetett a Liverpool legendája
Hajmeresztő hírek láttak napvilágot a Liverpool és az angol válogatott korábbi legendás védőjéről, Jamie Carragherről.
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne
Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.
Hiába a Barcelona elképesztő fordítása, a show-t a Bayern München thrillere vitte el a Bajnokok Ligájában
Sallai Roland közel egy hónap után játszott újra.
Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése
Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr
„Az nem normális, amit a Barca csinál” – Hansi Flick egy futballgépezetet épített
Megállíthatatlannak tűnnek a katalánok.
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.
„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek
"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.
Szoboszlai Dominik nélkül is menni fog a BL-ben? Eddig kell nélkülöznie a magyar válogatott játékost a Liverpoolnak
Nem csak a magyar válogatott játékos kidőlése miatt fájhat a feje Andoni Iraolanak.
Bulvár
Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente
Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.
Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával
Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.
Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban
Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az
Öt perccel azután, hogy megszavazták a gyermekvédelmi törvényt, feloldották a jogállamisági eljárást: 4,2 milliárd euró érkezhet
Brüsszel szerint már jogállam vagyunk, újabb 4,2 milliárd euró érkezhet hazánkba.
Elszabadultak az indulatok a parlamentben, miután egy tiszás állítólag azt kiabálta be, hogy „mocskos paraszt”
Rögtön bocsánatkérésre szólították fel a képviselőt.
17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen
A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A
Egyik reggel Polt váratlanul behívatta Fejes Pétert, és öt perc múlva már nem volt főügyész
Egykori bírósági és ügyészségi vezetőkkel próbáltuk rekonstruálni a történteket – de megkérdeztük az érintettet is.
Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó
Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.
Most jött: Bejelentést tett a rendőrség a tragédiáról
Családi tragédia Szentendrén: késsel támadt szüleire, majd rágyújtotta a házat az anyjára
A magyar kormány döntését követően a távozását fontolgatja a Veszprém világklasszis játékosa
A megváltozott adórendszer miatt távozhat a Veszprém kapusa.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


