Ezt olvasta már?


Kizárták Bangóné Borbély Ildikót az MSZP-ből, Fidesz reakció és érdekességek

A párt rendkívüli ülésen állapította meg a szabálytalanságot, ami után nyomban léptek.

Parlamenti önéletrajza szerint a Budapesti Gazdasági Főiskolán szerzett diplomát az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó, de ez nem így van - írta meg a Mandiner szombaton. A lap egy, a politikust és a csepeli szocialisták életét jól ismerő forrásától értesült.

A Mandiner közérdekű adatigényléssel fordult a BGF jogutódjához, a Budapesti Gazdasági Egyetemhez, hogy megtudják, Bangóné Borbély Ildikó járt-e a BGF-re, s ha igen, mennyi ideig, milyen vizsgákat tett le, és kapott-e ott diplomát. Az egyetem azt válaszolta, hogy tanulmányi rendszerük archívumában az érintett személyre vonatkozóan semmilyen adat nem található.

 

Az MSZP Országos Elnöksége vasárnapi rendkívüli ülésén megállapította, hogy Bangóné Borbély Ildikó az iskolai végzettségével kapcsolatban megtévesztette a közvéleményt és a Magyar Szocialista Párt közösségét, így politikai útjaik elválnak egymástól - írták január 23-i közleményükben.

"Bangóné Borbély Ildikó a mai naptól nem tagja az MSZP-nek, a Magyar Szocialista Párt választáson nem indítja, és felszólítja parlamenti mandátuma visszaadására."

Megjegyezték még a közlemény végén, hogy a szocialista párt ezzel lezártnak tekinti az ügyet, azt pedig elvárják, hogy "a Völner-Schadl korrupciós botrányban lebukott fideszes politikusok is távozzanak a közéletből".

A Mandiner felidézte: Bangóné 2003-ban lépett be a Magyar Szocialista Pártba, előbb a megyei választmány tagja, majd 2008-ban a nádudvari szervezet elnöke volt, 2010-ben a megyei elnökség tagjává választották. A 2010-es önkormányzati választásokon a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésbe került be. 2011-ben a püspökladányi időközi országgyűlési választásokon az MSZP jelöltje volt, a harmadik helyen végzett a fideszes Bodó Sándor, illetve a Jobbik jelöltje mögött. 2012-ben az Országos Elnökség és a Választmány tagjává választották, jelenleg a párt csepeli szervezetének az elnöke.

forrás: infostart.hu

Bangóné Borbély Ildikónak a helyesírás is nehézséget okozott korábban, ami talán már intő jel volt, hogy nem rendelkezik diplomával

A Fidesz szűkszavúan reagált a történtekre, a párt a kiadott rövid közleményében

Aarra emlékeztetett, hogy „Hajnal Miklós azt állította, hogy közgazdász, miközben nincs is diplomája. Karácsony Gergely pedig azzal tévesztette meg az embereket, hogy van angol nyelvvizsgája.

 

Most Bangóné Borbély Ildikó bukott le, kitudódott, ő is hazudott a diplomájáról. A baloldal már csak ilyen, nem lehet elhinni nekik semmit sem

 

– vonja le a konklúziót a Fidesz az MTI-hez eljuttatott közleményben.

 

A kiemelt képen Ungár Péter, az LMP és Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd parlamenti képviselője beszélget, mellette frakciótársa, Bangóné Borbély Ildikó az Országgyűlés alakuló ülésének kezdete előtt 2018. május 8-án.







0
0
0

hírek innen, onnan

Tömeges csapással válaszolt Moszkva a polgári célpontok elleni ukrán támadásra

Ukrán parancsnokságokra és hadiüzemekre mért - egyebek között hiperszonikus fegyverekkel - tömeges csapást az orosz hadsereg, válaszul az...

„Anyám rosszul lett a látványtól” – megrázó részletek az óbudai rollergázolás áldozatának lányától

Kómában van az a 74 éves férfi, akit csütörtökön egy óbudai zebrán gázoltak el egy elektromos rollerrel. A rendőrség közúti baleset...

Tetszik a magyaroknak az irányváltás, jó szelet kaphat az új kormány külföldön is

Máris véleményt mondtak a választók az első komoly diplomáciai fellépés alapján a Tisza-kormány külpolitikájáról: a magyarok nagy...

Három autó ütközött a 13-as főúton, mentőhelikopter érkezett a helyszínre

Két embert a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk a kocsiból.

Egyetlen óra egyszerre mérhet gyorsabb és lassabb időt a kvantumfizika szerint

A fizikusok szerint egy kvantumóra egyszerre mérhet gyorsabb és lassabb időt, amit hamarosan kísérletben tesztelhetnek.

Sikeresen elindult a Sencsou-23 űrhajó a kínai űrállomásra

Kínai idő szerint vasárnap este 23 óra 8 perckor elindult a Sencsou-23 űrhajó három űrhajóssal a fedélzetén az északnyugat-kínai...

Meghalt Szita Bence édesanyja

Szita Bencét 2012-ben gyilkolták meg 11 éves korában, akinek eltűnését Gyöngyi Sándor, a nevelőapja jelentette be.

Szobrot kap, és a világ legjobb edzőjeként távozik Manchesterből Pep Guardiola

A Cityvel mindent megnyert Angliában, amit lehetett.

Újabb Milák-parádé Monacóban, egyik kedvenc versenyszámában nyert aranyat az olimpiai bajnok úszó

A 26 éves sportoló mellett Zombori Gábor is diadalmaskodni tudott versenyszámában.

Nyugis termálfürdő a Dunántúlon, ahol továbbra is megfizethetők a jegyárak

Idén korán indították a szezont, már április eleje óta várja vendégeit a Borgátai Termálfürdő, ahol idén nem emelkedtek a...

Pócs János nekiment Magyar Péter RTL-es interjújának

Pócs János is reagált Magyar Péter RTL-en adott exkluzív interjújára, amelyet a Fókusz Plusz című műsorban sugároztak. A fideszes...

0

Sport

BL- és EL-selejtezők: Megvannak az ETO és a Fradi lehetséges ellenfelei

A 2026/27-es európai kupaidényben az ETO a BL-selejtezőben nem kiemeltként akár - papíron - erősebb bajnokcsapatokkal találkozhat, míg a Ferencváros EL-ben kiemeltként indul.

Kubatov Gáborék felvehették a kapcsolatot Magyar Péterrel a Ferencváros jövőjét illetően

Egyre több pletyka szól arról, hogy a Népligetben akár külföldi tőkét is bevonnának a költségvetés fenntartása érdekében.

Bereczki Zoltánnak is elállt a lélegzete attól, amit az Arénában látott

Igen ingergazdag koncertnek lehettünk szemtanúi szombat este.

Gulácsiék 19 éves csapattársa lehet a Liverpool nagy dobása az átigazolási piacon

Megvan, hogy kivel pótolná a távozó Mo Szalahot a Liverpool.

Megvédte Hajnalt a Fradi 3-szoros magyar bajnoka: "Igazán nagy hiba lenne, ha..."

Hrutka János határozottan kiállt Hajnal Tamás mellett, és hangsúlyozta: komoly tévedés lenne megkérdőjelezni a klubnál végzett munkáját.

Ronaldo az első, de Messit lenyomta egy bokszoló a legjobban kereső sportolók listáján

A Forbes kijött a legjobban kereső sportolókat ismertető listájával. Az első helyen nincs változás.

Drámai hajrá az NB III-ben: Megvannak a bajnokok, akik az NB II-ért játszhatnak majd

Lezárultak az NB III négy csoportjának küzdelmei is a 2025/2026-os idényben.

Fradi: Ítéletet mondtak Robbie Keane vezetőedzői korszakáról

A legtöbb válaszadó Robbie Keane ferencvárosi időszakát a "közepes" kategóriába sorolta.

Eldőlt: Szoboszlai és Kerkez a következő idényben is a BL-ben játszhat - videó

A Szoboszlai Dominikot kezdőként, Kerkez Milost pedig csereként bevető Liverpool 1-1-s döntetlent játszott Mohamed Salah és Andy Robertson búcsúmeccsén, így az ötödik helyen végzett, és a Bajnokok Ligájában indulh

Priskin-show: 56 perc alatt 7 gólt vágott a korábbi válogatott támadó!

A korábbi válogatott csatár parádézott a vármegyei bajnokságban.

12 éves a La Décima, ami megváltoztatta a Real Madrid történelmét

12 éve annak, hogy a Real Madrid egy azóta is emlékezetes döntő után megnyerte története 10. BEK/BL-serlegét.

NB I-es klubok elől szereznék meg az NB II gólkirályát - sajtóhír

Nem csak az NB I-ből, de a határon túlról is érdeklődnek a KTE NB II-es gólkirálya, Pálinkás Gergő iránt. 

0
0

Bulvár

Németh Balázs a Balatonnál keveredett balhéba, majdnem megverték a Fidesz egyik fő emberét

Kamerára vették ahogy Németh Balázs ismét politizál, nagyon rossz vége lett.

Drámai helyzet a Velencei-tónál, kiderült, kik okozzák valójában a tó vesztét

Már idén nyáron kiszáradhat a Velencei-tó? Kongatja a vészharangot a Zöld Gerilla Mozgalom.

Most kaptuk: elszabadult a pokol a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, minden a szirénáktól hangos

Szörnyű baleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető úton.

Castingon pucérra vetkőztették a sztárt, majd olyat tettek vele, egy életre megjegyezte

A színészek élete sem mindig tejfel! Főleg, ha forgatásokról van szó!

Újra divatba jött a nagymama szandál: szinte azonnal elkapkodják az üzletekből

Egykor csak a praktikum miatt hordták őket, ma viszont a legstílusosabb nők kedvenc nyári cipői lettek. A „nagymama-szandálok” 2026-ban hatalmas divatot diktálnak: kényelmesek, könnyen kombinálhatók, és meglepően

Janza Kata szó nélkül sétált ki a színpadról: megalázó, amilyen helyzetbe került

Janza Kata higgadtan kisétált a színpadról, miután megalázó módon bántak vele, majd megköszönte a próbát.

Kipukkadt a panellufi, a kereslet bezuhant, a kínálat pedig kilőtt

Látványos fordulat előtt áll a hazai panellakások piaca. A korábbi szárnyalással szemben a kereslet bezuhant, a kínálat pedig kilőtt. A zenga.hu legfrissebb elemzése szerint a tulajdonosoknak már a hirdetési időszak

A legdurvább ütés, előkerült egy felvétel, amelyen Lázár János a kegyelmi ügyről beszél

Értékrendi ellentmondásnak és a kormánypártokat ért eddigi legsúlyosabb politikai ütésnek nevezte a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgatóhelyettesének elnöki kegyelmét Lázár János épí

Maximum ennyi tojást egyél egy héten a dietetikusok szerint, különben a szíved egészségét kockáztatod

A tojás régóta az egyik legmegosztóbb élelmiszer az egészségtudatos táplálkozás terén. Míg sokan tökéletes fehérjeforrásként tekintenek rá, mások még mindig tartanak tőle a koleszterintartalma miatt. Nem csoda

Megszólalt az államtitkárnak kinevezett Nagy Ervin

„A kultúra az, ami egy nemzetet eggyé kovácsol.”

A magyar színésznő 53. születésnapján hunyt el: párja sosem hallott részleteket mondott a haláláról

Megrázó részleteket árult el Börcsök Enikő élettársa, Tóth József a színésznő halálát megelőző időszakról.

0