Komédia évada Sopronban
Az Egy éj Velencében című nagyoperettel kezdődik a Soproni Petőfi Színházban a komédia évada október elejétől, összesen tizenöt premiert tartanak a 2018/19-es szezonban - hangzott el az intézményben tartott sajtótájékoztatón.
Pataki András, a színházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője az évadhirdető eseményen arról beszélt, hogy nem csak a nézőszám emelés és a szórakoztatás a céljuk a komédia évadával, hanem olyan nívós, unikális előadások bemutatása, amely összetetten és elgondolkodtató módon beszél az emberről, az életünkről. Minden korosztálynak a műfaji és stílusbeli sokszínűség jegyében kínálnak előadásokat a következő évadban is.
A felnőtt bérletben ifj. Johann Strauss Egy éj Velencében című nagyoperettjét mutatják be Szolnoki Tibor, Domoszlai Sándor, Vadász Zsolt, Teremi Trixi és Zsadon Andrea főszereplésével. A Rejtő, a megejtő című kabaré Rejtő Jenő megfejthetetlen világába kalauzolja a közönséget Pataki András rendezésében. Különleges színházi élményt kínál a teátrum nagy vállalkozása egy görög komédia, Arisztophanész A Gazdagság című művének színpadra állítása Katona Imre irányításával. Demcsák Ottó rendezésében Rovó Péter és Szakál Attila koreográfiáival tűzik műsorra A szving meg a tangó című táncjátékot. Ebben argentín és osztrák művészek is vendégszerepelnek, hiszen a különleges előadás a Sopron Balett, az Escuela De Tango Buenos Aires és az Europabellett St. Pölten koprodukciójaként kerül a nézők elé.
A kaposvári Csiky Gergely Színházzal közösen készül Alan Zachary-Michael Weiner Első randi című musical, amely magyarországi ősbemutató lesz Szente Vajk rendezésében, Feke Pál és Mikó István főszereplésével. A felnőtt bérletesek kamara előadásként tekinthetik meg Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című színpadi játékát, melyet Gál Tamás és Kiss Szilvia játszik. A rendező Pataki András.
A középiskolások és egyetemisták bérletben tekinthetik meg Elton John és Tim Rice Aida című musicalét Stéphanie Schlesser, Vastag Tamás, Füredi Nikolett és Szomor György főszereplésével. Ez a korosztály megnézheti A Gazdagság, A szving meg a tangó és az Első randi című produkciókat, valamint a Mindörökké Júlia című színpadi játékot, amely Szendrey Júlia életéről szól valóságos dokumentumok alapján Németh Ervin szerkesztésében. Iskolai helyszíneken Arany János Pázmán lovag és az Én, Luther című tantermi színházi darabokat mutatja be a soproni színház.
A felsősöknek a teátrum az Aida, Mindörökké Júlia, A szving meg a tangó produkciók mellett Alekszej Batrakovnak, a Sopron Balett balettmesterének, koreográfusának A csodatévő lány című táncjátékát kínálják, mégpedig tornatermi színházi foglalkozás keretében.
Alsós bérletben Az égig érő fa című zenés magyar népmesét játsszák a Zentai Magyar Kamaraszínházzal koprodukcióban. A rendező Crnkovity Gabriella. Ez a korosztály és az óvodások is megnézhetik Németh Ervin: Mátyás király krónikái című zenés mesejátékát. Az előadás Szabó Attila állítja színpadra a komáromi Jókai Színházzal koprodukcióban. Az alsósok és az óvodások láthatják az évad egyik fontos előadását, amely az igazgató szerintküldetése a színháznak. Szergej Prokofjev Péter és a farkas története alapján készül mesebalett, amelyet Alekszej Batrakov rendez és koreografál. Szimfonikus zenekari kísérettel mutatják be az előadást, a zenei vezető Oberfrank Péter. Az ovisok mindemellett még megtekinthetik Lázár Ervin: A kétarcú boszorkány című mesejátékát Sólyom Katalin előadásában.
A sajtótájékoztatón dr. Fülöp Péter, a kaposvári színház igazgatója elmondta: örül annak, hogy az Első randi című előadás koprodukcióban jöhet létre, ő ugyanis vezetőként hisz az együttműködés erejében, annak hasznában. A soproniakkal a díszlet és jelmezköltségen osztoznak és az előadásban bizonyos szereplők azonosak lesznek. A főszereplő Feke Pál hozzáfűzte: egy igazi szórakoztató musical-comedyről van szó és nagyon reméli, hogy elnyeri majd mindkét város közönségének a tetszését ez a produkció.
Demcsák Ottó, a Sopron Balett vezetője A szving meg a tangó előadásról azt mondta: nagy kihívás számukra ennek a táncjátéknak a színpadra állítása. Nem tánctörténeti előadást akarnak létrehozni, hanem megmutatni azt, hogy két nagyvárosban: New Yorkban és Buenos Airesben miként szeretnének az emberek létrehozni egy új világot, az önmegvalósító, illetve befelé, felfelé forduló törekvéseikkel. Érdekessége lesz az előadásnak, hogy mindkét táncstílusban ugyanazt a történetet láthatják a nézők.
forrás: kisalfold.hu
hírek innen, onnan
Azonnal figyelmeztetést adott ki a hivatal, kétféle aszalt gyümölcsöt is visszahívnak
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) keddi közleményében arról tájékoztatta a vásárlókat, hogy a határértéket...
„Paraszt!” – Elszabadultak az indulatok a parlamentben, a tiszás képviselő bocsánatot kért
Heves szóváltás alakult ki az Országgyűlésben kedden a gázolaj után igénybe vehető adóvisszatérítés emeléséről szóló törvény...
Hegedűs Zsolt: Minőségi mutatók alapján kaphatnak plusz pénzt a kórházak
A miniszter szerint a várólista csökkentési program keretében nem csak gyorsan, de jól is kell dolgozniuk az intézményeknek.
Sikeres műtéten esett át XIV. Leó pápa
Még aznap, hogy kórházba vonult a katolikus egyházfő, akinek korai stádiumú csomót fedeztek fel a tüdejében.
NB II: Először nem nyert a Diósgyőr Feczkó Tamással - videó
A DVTK és a Szentlőrinc 1-1-es döntetlent játszott a Merkantil Bank NB II 2. fordulójából elhalasztott mérkőzésen. A gólnélküli első...
Szörnyű tragédia: a saját autója nyomta halálra a 45 éves férfit Csépán
A családi ház udvarán kialakított műhelyben az áldozat azonnal az autó alá szorult. A mentők még mentőhelikoptert is riasztottak a...
Donald Trump: Az USA továbbra is megosztja Ukrajnával a hírszerzési adatait
Néhány napja még ennek ellenkezőjével fenyegette Ukrajnát az amerikai kormányzat.
Betelt a pohár az albán diákoknál Tiranában, könnygázzal és vízágyúval oszlatták fel a tömeget
Könnygázzal és vízágyúval oszlatták fel a magas megélhetési költségek és az oktatás állapota miatt tiltakozó diákokat Tiranában.
A Fidesz támogatja Magyar Péter drog-és alkoholtesztekre vonatkozó javaslatát
A miniszterelnök arra hivatkozva állt elő a javaslattal, hogy a fideszes Pócs János „egyre rosszabb állapotban van", és a tesztek...
Baba Vanga hátborzongató jóslata: ez vár Oroszországra és a világra még az év vége előtt
A látnok egy új orosz vezető felemelkedését is vizionálta.
Áradást okoz a valaha mért legerősebb El Niño, lezárták a világhírű turistalátványosságot
Ideiglenesen lezárták az Iguazu-vízeséshez vezető utat Argentína északkeleti részén. A szakértők szerint a globális felmelegedés...
Kórházba került XIV. Leó pápa: erre készülnek most a Vatikánban
A pápa hamarosan kórházi kezelésre szorul, ezért október 20-ig nem tart audienciákat. Egy fontos vatikáni eseményen más lép majd a...
Sport
A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont
Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.
Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra
Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.
Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz
Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
Florian Wirtz elmenekülhet Liverpoolból, a világ legjobb csapatai vinnék
Eddig nem jött be neki a Premier League.
Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között
Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.
Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne
Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.
Rakétát lőttek ki a húszi lázadók Ronaldóék mérkőzésekor, pánikhangulat a stadionban
Már csak 19 gól hiányzik a bűvös ezerhez.
Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése
Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.
Beolvasott az MLSZ-nek, borította a bilit a magyar válogatott labdarúgó
Nem érzi a megbecsültséget.
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek
"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.
Bulvár
Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente
Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.
Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”
Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta
Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban
Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az
Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával
Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.
Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.
„Több mint visszataszító.” – Bárándy Péter kitálalt a Magyar Péter elleni ügyészségi akcióról
Bárándy Péter szerint az ügyészség méltatlanul mosta össze Magyar Péter ügyét súlyos bűncselekményekkel, de a Seszták-ügyről is kitálalt.
Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni
A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.
Két perc után megszakadt a hívás: kivégzés is fenyegetheti a Dubajban fogva tartott 23 éves influenszert
Éjjel-nappal égő lámpákról, alváshiányról és megszakított telefonhívásokról számolt be a gyilkossággal vádolt fiatal nő édesanyja. A család attól tart, hogy a további hetekig tartó fogva tartás egyre jobban
Elszabadultak az indulatok a parlamentben, miután egy tiszás állítólag azt kiabálta be, hogy „mocskos paraszt”
Rögtön bocsánatkérésre szólították fel a képviselőt.
Öt perccel azután, hogy megszavazták a gyermekvédelmi törvényt, feloldották a jogállamisági eljárást: 4,2 milliárd euró érkezhet
Brüsszel szerint már jogállam vagyunk, újabb 4,2 milliárd euró érkezhet hazánkba.
17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen
A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


