Komlórakétával erősít a Soproni
Magyar innovációnak, egy hatalmas komlórakétának köszönheti karakteres ízét a Soproni Óvatos Duhaj termékcsalád.
A Soproni Sörgyár komlórakétája magyar innováció, Kovács Imre, a FlowSystems Kft. tulajdonosa fejlesztette, aki eredeti szakmáját tekintve hajómérnök, de hosszú ideje foglalkozik gyártástechnológiai megoldásokkal az italipar területén.
A Soproni Sörgyár komlórakétája 1800 hektoliter, azaz mintegy 360 ezer korsó sört tud egy fordulóval hidegkomlózni, mindössze 3-4 óra alatt. „A komlórakétába külön kerül bele a sör és külön a komló, majd hosszan cirkuláltatjuk őket és így érnek össze az ízek.” – mesélte Kovács Imre, a komlórakéta fejlesztője.
2017-ben, a nagyüzemi sörgyártók közül elsőként a HEINEKEN Hungária lépett ki a lager sörök világából, és vezetett be ale sört, a Soproni Óvatos Duhaj IPA-t. Az akkori váltás az alsóerjesztésű sörökről a felsőerjesztésűekre több beruházást is igényelt, az egyik legnagyobb kihívást a komlórakéta jelentette. „A komlórakéta érkezése előtt, még a Soproni IPA kísérleti fázisában egy használaton kívüli tartályt alakítottunk át Kovács Imrével, és ebben kísérleteztünk az első főzetekkel. Ezeket kóstoltuk meg szakembereinkkel, így választottuk ki a legjobb receptúrát, gyakorlatilag így születetett meg az első Soproni IPA. Ehhez képest óriási változás volt, mikor először kipróbálhattuk a rakétát és megindult a nagyüzemi termelés” – mesélte el Lehmajer Viktor, a Soproni sörfőzőmestere.
„Mindig is nagyon érdekesnek találtam a söripart, sörfőzést, emellett az áramlástechnológiát is, mivel bár sokan nem tudják, de a két téma szorosan összefügg. A tesztelés és fejlesztés során érdekes volt megfigyelni, hogyan viselkedik a komló, mikor lesz a legfinomabb egy hidegkomlózott sör, mennyi ideig és milyen gyorsan érdemes keringtetni a komlórakétában, amely tudomásunk szerint a legnagyobb Európában” – tette hozzá a hatalmas komlórakéta fejlesztője.
„A piaci és fogyasztói visszajelzések mind azt mutatják, hogy a Soproni sörkülönlegességeinek népszerűsége töretlen, aminek mi nagyon örülünk, és ez arra sarkallja a Soproni Sörgyár dolgozóit, hogy folytassuk törekvéseinket a kiváló minőség irányába. Ehhez elengedhetetlen, hogy együtt tudjunk dolgozni olyan kiváló szakemberekkel, mint Kovács Imre és együtt gyarapítsuk a különleges magyar innovációk sorát” – mondta Lehmajer Viktor.
„A hajóipar tele van kihívásokkal, ebben a tekintetben nem különbözik a söripartól, ám a méretek és fizikai körülmények miatt kevésbé innovatív terület. Cégem alapításakor fontosnak tartottam, hogy a szakmai kihívások mellett más szempontból is izgalmasnak találjam a területet, ahol dolgozom. Ez szerencsére a Soproni Sörgyárral közös projektnél megvalósult. Érdekes, hogy annak ellenére, hogy több száz éve főzünk söröket és az alapanyagok kis mértékben változtak, a technikai innovációk is nagyban hozzájárultak az új termékek kialakulásához. Izgalmasnak tartom, hogy egy hasonló italt elkészíthetünk egy kis fazékban otthon, vagy akár egy általam tervezett ipari méretű tartályban is, mindkét oldalról lehet inspirációt nyerni”– mondta el Kovács Imre.
A Soproni Sörgyár nyitva áll a látogatók előtt, 14 év felett, csoportosan bárki meglátogathatja a 124 éves sörgyárat.
forrás: mmonline.hu
hírek innen, onnan
Bizsergető nosztalgiával, csodás testekkel és perzselő nyárral kényeztet az új Baywatch első előzetese
Visszatérnek a piros fürdőruhák, a homokban lassított felvételen rohanó bombázók és szívtiprók és az életveszélyes helyzetek,...
Sportosabb lett a Lexus két szabadidőjárműve
Az eredetileg 1998-ban bevezetett Lexus RX számos világelsőséget tudhat magáénak. Miután megalkotta a prémium-szabadidőjármű fogalmát,...
Szöul nem fogadja el Kijev álláspontját
Dél-Korea folytatja arra irányuló erőfeszítését, hogy rendezze diplomáciai vitáját Ukrajnával, miközben továbbra is bocsánatkérést...
BL: A volt DVTK-edző már a főtáblán is nyert meccset - eredmények
Ez történt a kedd kora esti BL-meccseken.
Valaki mocskosul gazdag lett: elvitték a 43,7 milliárd forintos főnyereményt az Eurojackpoton
Megvannak az Eurojackpot legújabb nyerőszámai. A szabályok szerint a játékosoknak öt számot kell eltalálniuk az 1–50 közötti...
Hatalmasat bukhat, akinek ilyen lakása van Magyarországon: egyre nagyobbak az alkuk
Lassult az ingatlanpiac a tavalyi kiugró kereslethez képest, a vevők pedig egyre megfontoltabban választanak, illetve határozottabban...
Lemondott Tótth András energetikai államtitkár
Személyes okokra hivatkozva lemondott a tisztségéről Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium energetikai államtitkára. A...
Kinevezték a MEKH új elnökét
Losonczy Gézát nevezték ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) új elnökének október 16-i hatállyal,...
Új elnököt neveztek ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal élére
Losonczy Géza megbízatása hét évre szól.
Bordó, szilva, mélylila: íme Katalin hercegné új kedvenc őszi palettája
Úgy tűnik, a bogyós árnyalatok idén ősszel végleg beköltöztek Katalin hercegné ruhatárába.
Megműtötték a pápát, kiderült, milyen állapotban van most
A Gemelli klinikán elvégzett beavatkozás a tervek szerint sikerült, így az egyházfő már a kórtermében lábadozik. A Szentszék több...
Iskolai késelések sokkolták Lengyelországot
Múlt héten három, egymástól független támadás során diákok sebesítettek meg diákokat, tanárokat, egy gondnok belehalt sérüléseibe....
Sport
A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont
Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.
Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra
Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.
Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz
Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
Florian Wirtz elmenekülhet Liverpoolból, a világ legjobb csapatai vinnék
Eddig nem jött be neki a Premier League.
Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között
Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.
Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne
Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése
Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr
Rakétát lőttek ki a húszi lázadók Ronaldóék mérkőzésekor, pánikhangulat a stadionban
Már csak 19 gól hiányzik a bűvös ezerhez.
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.
Beolvasott az MLSZ-nek, borította a bilit a magyar válogatott labdarúgó
Nem érzi a megbecsültséget.
„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek
"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.
Bulvár
Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente
Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.
Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”
Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta
Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban
Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az
Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával
Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.
Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.
Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni
A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.
Elszabadultak az indulatok a parlamentben, miután egy tiszás állítólag azt kiabálta be, hogy „mocskos paraszt”
Rögtön bocsánatkérésre szólították fel a képviselőt.
Öt perccel azután, hogy megszavazták a gyermekvédelmi törvényt, feloldották a jogállamisági eljárást: 4,2 milliárd euró érkezhet
Brüsszel szerint már jogállam vagyunk, újabb 4,2 milliárd euró érkezhet hazánkba.
17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen
A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A
Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó
Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


