Ezt olvasta már?


Környezetvédelmi szervezet: továbbra is alacsony az italos kartondobozok visszagyűjtési aránya

Magyarországon az italos karton dobozok visszagyűjtési és hasznosítási aránya 2017-ben 20-22 százalék között mozgott, ami megegyezik a 2016-os adattal.

Rámutattak, hogy ez a 20-22 százalékos arány nagy eredmény, mert - mint írták - az IKSZ 2004-es megalakulásakor az italos dobozoknak csupán a 2 százalékát gyűjtötték vissza, ugyanakkor 2016-ban az uniós átlag 47 százalék volt, Németországban pedig a tejes- és gyümölcsleves kartondobozoknak már a 65 százalékát gyűjtötték szelektíven.

A közlemény szerint Magyarországon évente 580 millió darab tejes és gyümölcsleves italos kartondoboz kerül forgalomba, fejenként átlagosan nagyjából 60 darabot. Az adatokat az elmúlt évben legyártott italos kartondobozok után fizetett termékdíjból származtatták.

A szervezet idén ismét elkészítette a "Leghatékonyabban szelektáló városok" rangsorát: a Pest megyei Tura végzett az élen, ahol a lakosság fejenként átlagosan 39-et szelektíven gyűjtött. A második helyen Pécs végzett, a dobogó harmadik fokára pedig Paks állhatott fel a 37, illetve 33 darab fejenként visszagyűjtött kartondobozzal.

Az országos szinten a legnagyobb mennyiséget, a 935 000 kilogrammot gyűjtő Budapest ismét a középmezőnyben helyezkedik el a fejenkénti átlag 17 darabbal.

Az IKSZ rendelkezésére álló adatok alapján a lista sereghajtói közé tartozik Kecskemét, Székesfehérvár, Miskolc, Berettyóújfalu, valamint Komló, ahol a fejenként visszagyűjtött mennyiség 3 és 6 darab között mozog.

Az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés már 14 éve népszerűsíti az italos kartondobozok szelektív gyűjtésének és újrahasznosításának fontosságát, ugyanis ezeknek a kartondobozoknak 75 százaléka papír, amely akár 5-10-szer is újrahasznosítható.

forrás: mti.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Megdöbbentő felirat jelent meg a traffipaxon, az autósok nem hittek a szemüknek

A sofőrök hirtelen nem is tudták, hova kapják a fejüket, amikor az egyik legrettegettebb útszéli eszköz mellett elhaladva valami olyasmit...

Kihullhat a szempillád, ha így mosod le a sminked

Valószínűleg már milliószor hallottad, de fontos hangsúlyozni: a szemkörnyék a legérzékenyebb és legkényesebb bőr az egész arcodon....

Tragikus tűzeset történt – három kisgyermek életét vesztette

Szörnyű tragédia rázta meg a Kentucky állambeli Jackson megyét december 23-án, alig néhány perccel éjfél előtt.

Hogyan lesz a levesedből főétel? Próbáld ki ezt az egyszerű trükköt.

Egy rostban gazdag, laktató és elképesztően egészséges szuperösszetevő az, amire szükséged van.

Börtönből üzentek a hat éve eltűnt maglódi luxusautó-szerelő, Pintér Gyula családjának

Váratlan fordulat történt a már több mint fél évtizede kámforrá vált Pintér Gyula szövevényes ügyében. A családja nem várt...

Kertész ismerősöm elárulta: ezzel az egyszerű konyhai hozzávalóval távol tarthatod az egereket a madáretetőtől

Gyakori probléma viszont, hogy nemcsak szárnyas vendégek érkeznek: egerek, patkányok és mókusok is előszeretettel fosztogatják a...

Kevesebb fölösleges étellel és a szelektívbe dobott szalvétákkal is tehetünk ilyenkor a környezetért

A sütés-főzés közben keletkező szerves hulladékot pedig komposztálhatjuk, és mindezzel olyan mértékben védhetjük az éghajlatot,...

2025 a feltörekvő piacok éve volt kitart-e a lendület 2026-ban?

A feltörekvő piacok 2025-ben erősen teljesítettek, és a kedvező háttértényezők miatt ez 2026-ban is folytatódhat – bár a kockázatok...

Ez a két sztár összejött idén, és senki se tudta

Minden évnek megvan a maga botránya, szakítása vagy hirtelen lángra kapó love story-ja...

Ezekben a hazai községekben található a legtöbb gyógyvíz

A gyógyvízzel rendelkező községek közül két település lóg ki a sorból. Az egyik helyen négy, a másikon öt olyan termálkutat...

0

Sport

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?

Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben

Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.

2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.

Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma

A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.

Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”

A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.

A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét

A szezon végéig Franciaországban fog játszani.

0
0

Bulvár

Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie

2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,

Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa

Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?

Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.

A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád

A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.

Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány

Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében

Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.

„Találtam a kocsijában egy tangát, mire azt mondta, egy idegen nő hajította be az ablakán” – Nők mesélnek a legrosszabb férfi-hazugságokról

A férfiak egészen földöntúli hazugságokkal állnak elő, ha hűtlenségről van szó. Íme néhány történet, amit nők osztottak meg a legképtelenebb hazugságokról.

„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhe-tett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak

A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.

blogmorzsák

Szívfájdalomra ki kell menni sétálni

A VAN, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője, a VAN filmzenekar oszlopos tagja a kedvenc zenéiről mesél.

Monomaci gyiloksulija – Danganronpa The Animation

A Reményfok Akadémia rövid időre mészárszékké alakul!

Karácsonyi ajándék a The Damned Thingstől

Elérhetővé tette egy korábban kiadott ritkaságát az all-star kvintett.

0