Közel a teljes foglalkoztatottság
Tovább nőtt a foglalkoztatottság, a Központis Statisztikai Hivatal legutóbb közölt, május-júliusi 3,6 százalékos munkanélküliségi rátája már csaknem teljes foglalkoztatottságot jelent - mondta Regős Gábor közgazdász az M1 aktuális csatornán szombaton.
A 2010-es kormányváltás után politikai célként megjelölt egymillió új munkahelyből mintegy 700 ezer már megvan - tette hozzá.
Kiemelte, hogy a tavalyi év azonos időszakához képest 50 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma úgy, hogy közben a közmunkásoké csökkent, jelenleg valamivel több mint 150 ezer.
A diplomások 85 százalékának, a középfokú végzettséggel rendelkezők 75 százalékának van munkája, míg az alacsonyabb végzettségűek körében kevesebb mint 40 százalékos a foglalkoztatottsági mutató - ismertette Regős Gábor.
Megjegyezte azt is, hogy a munkanélküliség az országos átlagnál magasabb, 6 százalék vagy azt is meghaladó Észak-Kelet-Magyarországon és a Dél-Dunántúlon.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


