Ezt olvasta már?


Lesz-e második koronavírus hullám?

A koronavírus hivatalosan március 4-én jelent meg Magyarországon (nem hivatalosan valószínűleg sokkal hamarabb), majd március 11-én elhozta a "rendkívüli vészhelyzet" elrendelését, illetve március 16-án a magyar iskolák bezárását.

Aztán jött egy gyors felfutás: március 15-én elhunyt az első koronavírus-beteg és a fertőzés terjedése is rákapcsolt. A kormány válaszul március 28-tól bevezette a kijárási korlátozást és a vásárlási idősávokat az idősek védelmében.

 

A csúcsidőszak április második hete és május eleje közt volt, amikor (április 7 és május 2 között) folyamatosan visszatérő módon fordult elő a 70 feletti napi fertőzésszám. Az abszolút csúcsot április 10-én a 210 -es esetszám jelentette. A koronavírus miatt elhunytak számát illetően a csúcsot az április 14 és április 23 közti időszak hozta, amikor 7 alkalommal is 13 fölé emelkedve a halálos áldozatok száma (április 19-én volt 17 halott). A járvány tehát nem éppen május 3-án tetőzött, hanem valamivel hamarabb: április 7 és 21 közt. (Április 21-én, amikor mindkét paraméter magas értéket mutatott és 14 halottat illetve 114 új fertőzöttet követelt a járvány.)

 

A vészhelyzet öt napja, június 16-án szűnt meg, de már június 14 óta 10 fő alatti a napi új fertőződések száma (június 20-án 5 volt). Jelenleg két kérdés merül fel mindenkiben: 1. Lesz e második hullám (és ha igen, akkor mikortól) 2. A vakcina mikortól várható - lakossági elérhetőséggel - és kiknek lesz kötelező és kiknek lesz elsőbbséggel felvehető a készítmény?

 

Ami az első talányt illeti: a szakértők többsége számít egy második hullámra, hiszen jelenleg nincs még vakcina és bizonyos országokban még mindig bővülőben van az első hullám (pl. USA, Brazília). A globalizáció, a felgyorsult világ pedig sajnos kedvez a járványok gyors terjedésének. Ha a Föld egy adott pontját terjed valami (pláne ha az adott hely a világkereskedelembe aktívan bekapcsolt ország), akkor sajnos elképzelhetetlen, hogy az illető pandémia ott maradjon és ne kerüljön át más kontinensekre, más országokba. A lenti térképen jól látszik, hogy az első hullám Dél-Amerikában még csak most kezd komolyabb "tombolásba".

 

Így szinte biztosra vehető, hogy előbb-utóbb (a legvalószínűbb "forgatókönyv" szerint ősszel) számítanunk kell majd egy második COVID hullámra is. Ráadásul lehetséges, hogy ez már egy mutálódott vírus-variáns lesz, ami a korábban szerzett immunitásokat zárójelbe teszi.

 

Ami a vakcinát illeti: még mindig az év végi (vagy méginkább 2021 eleji) időpont a legvalószínűbb a tömeges oltások megkezdésére (bizonyos országokban). Hogy nálunk mikor kerülhetne erre sor, az nagy kérdés, mint ahogyan az is, hogy milyen körben indulnának meg legelőször az injekciózások. Valószínűleg a 65 év felettiek, illetve egészségügyben dolgozók kapnának elsőbbséget (sőt nem kizárt, hogy utóbbi csoportban kötelező elrendeléssel).

 

Az mindenesetre biztosnak látszik, hogy egyelőre nem pakolhatjuk még el a maszkokat és az újbóli kijárási, vásárlási szigorítások visszatérésére is sor kerülhet még.

blogujsag.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Bizsergető nosztalgiával, csodás testekkel és perzselő nyárral kényeztet az új Baywatch első előzetese

Visszatérnek a piros fürdőruhák, a homokban lassított felvételen rohanó bombázók és szívtiprók és az életveszélyes helyzetek,...

Sportosabb lett a Lexus két szabadidőjárműve

Az eredetileg 1998-ban bevezetett Lexus RX számos világelsőséget tudhat magáénak. Miután megalkotta a prémium-szabadidőjármű fogalmát,...

Szöul nem fogadja el Kijev álláspontját

Dél-Korea folytatja arra irányuló erőfeszítését, hogy rendezze diplomáciai vitáját Ukrajnával, miközben továbbra is bocsánatkérést...

Valaki mocskosul gazdag lett: elvitték a 43,7 milliárd forintos főnyereményt az Eurojackpoton

Megvannak az Eurojackpot legújabb nyerőszámai. A szabályok szerint a játékosoknak öt számot kell eltalálniuk az 1–50 közötti...

Hatalmasat bukhat, akinek ilyen lakása van Magyarországon: egyre nagyobbak az alkuk

Lassult az ingatlanpiac a tavalyi kiugró kereslethez képest, a vevők pedig egyre megfontoltabban választanak, illetve határozottabban...

Lemondott Tótth András energetikai államtitkár

Személyes okokra hivatkozva lemondott a tisztségéről Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium energetikai államtitkára. A...

Kinevezték a MEKH új elnökét

Losonczy Gézát nevezték ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) új elnökének október 16-i hatállyal,...

Bordó, szilva, mélylila: íme Katalin hercegné új kedvenc őszi palettája

Úgy tűnik, a bogyós árnyalatok idén ősszel végleg beköltöztek Katalin hercegné ruhatárába.

Megműtötték a pápát, kiderült, milyen állapotban van most

A Gemelli klinikán elvégzett beavatkozás a tervek szerint sikerült, így az egyházfő már a kórtermében lábadozik. A Szentszék több...

Iskolai késelések sokkolták Lengyelországot

Múlt héten három, egymástól független támadás során diákok sebesítettek meg diákokat, tanárokat, egy gondnok belehalt sérüléseibe....

0

Sport

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó

Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

0