Ljubomir Vranjest menesztették a Telekom Veszprémtől
Menesztették Ljubomir Vranjest, a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának vezetőedzőjét.
A klub honlapjának hétfői közleménye szerint a svéd szakember mellett segédedzőjének Björn Sätherströmnek, valamint a sportigazgató Eklemovics Nikolának is megköszönték a közös munkát.
Vranjes tavaly nyáron vette át az együttes irányítását, amellyel mindössze egy Magyar Kupa-győzelmet ért el. Az előző idényben sokáig úgy tűnt, a Szeged ezúttal sem tudja letaszítani a bajnoki trónról legnagyobb riválisát, ám a Veszprém teljesítményére a végére visszaesett. A csongrádiak előbb az alapszakaszban 15 év után diadalmaskodtak Veszprémben, majd a fináléban meg tudták őrizni hazai pályán kidolgozott négygólos előnyüket.
A Bajnokok Ligájában a Veszprém szolgáltatta az egyik legnagyobb - magyar szempontból negatív - meglepetést, miután a legjobb nyolc közé sem került be: a dán Skjern HB összesítésben jobbnak bizonyult nála a rájátszás első fordulójában.
A mostani szezonban a Bajnokok Ligájában a Veszprém három forduló alatt kétszer vereséget szenvedett. Szombaton hazai környezetben a tavalyi győztes Vardar Szkopje együttesétől kapott ki, azt megelőzően pedig Barcelonában maradt alul. A legrangosabb európai kupasorozatot szombaton a fehérorosz Meskov Breszt otthonában folytatja az együttes.
Vranjes a magyar férfiválogatott szövetségi kapitánya is egyben.
A veszprémi csapat edzéseit az új vezetőedző érkezéséig Gulyás István tartja.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


