Ezt olvasta már?


Lovasi András: a Tűzijáték délben lírai lemez, szobapop

"Valami egészen mást akartam csinálni, mint eddig, lírai lemez született, szobapop" - mondta a pécsi születésű Lovasi András az MTI-nek Tűzijáték délben című új, második szerzői anyagáról, amelyen egy merengő, visszatekintő előadó hallható.

"Egyes szám első személyben született dalok vannak rajta, ha úgy tetszik, egy belső monológ szakaszai. Nincs benne szerepjáték, kevés az elképzelt szituáció, a szövegek a gondolataim sokkal direktebb leképezései, mint a Kiscsillagban. Egyesek hiányolják belőle az öniróniát, holott ott van az, csak másként" - fejtette ki.

Az albumot az eddig megjelent kritikák többsége kedvezően fogadta, igaz, volt egy netes hírportál, amely Lovasi András "ákosodási" folyamatáról írt. A lemez szövegvilágában hangsúlyos elem az elmúlás (Nem kell), a gyerekkor (Sziluetthuszár; 1971; Bükfürdő), a közérzet (Ének rólunk, A szél).

A Tűzijáték délben tizennyolc évvel követte az énekes, zenész első, Bandi a hegyről című szólólemezét, amely még a Kispál és a Borz idején jelent meg. Mint most felidézte, az azon szereplő dalok abban az időben születtek, amikor évek elteltével újra elővette a gitárját, illetve megismerkedett zeneíró szoftverekkel.

"Gondolatban sokszor nekifutottam a második lemeznek az elmúlt kb. tíz évben, de a megszületett anyagra nem sok került rá a régi időkből. A legkorábbi talán a 2011-ben született Féreg, aminek a zenéjét Szabó Attilával közösen írtam, a gyerekkori dalok az utolsó két-három évben íródtak, a Hosszú árnyék és a Kell a hely pedig közvetlenül a lemezfelvételek előtt. Az eredeti terv az volt, hogy a lemez 2017 novemberére, az Arénában tartott 50. születésnapi koncertemre jön ki alkalmi kiadványként, de nem fért bele az időmbe" - mondta Lovasi András.

Az élő verziót eddig csak a Vígszínházban láthatta a közönség néhány hete. Lovasi szerint a koncertváltozat jobb lett és még jobb lesz, mint amit korábban gondolt róla. "Főleg úgy, hogy előző este történt az autóbaleset, ami kihatott a lelkiállapotomra, és akadt néhány pillanat, amikor szétestem. Összességében, a körülményekhez képest összeszedett voltam" - idézte fel a március 28-i délutánt és estét.

Mint kifejtette, nagyon élvezi a projektet, amelyet rendkívüli módon feldob a fúvósok (oboa, tárogató, trombita, kürt) masszív jelenléte. "Nem akartam hangsúlyos gitárt, minél messzebb szerettem volna kerülni attól a hangzástól, amit eddig csináltam. Karakteresen másra törekedtem, mint amilyen mondjuk a Kiscsillag, például a lemezen nem nagyon hallható rockdob, inkább más ütőhangszerek".

Lovasi András felidézte, hogy a kiegészítő hangszereket először vonósokkal képzelte el, de aztán letett erről. "A feleségem hatására mostanában viszonylag sokat járunk komolyzenei koncertekre, a Zeneakadémián és a Müpában néha a zenekar mögött is le lehet ülni a nézőknek. Ez a kedvenc helyem. Innen sokkal jobban hallom a színpadon hátul elhelyezkedő fúvósokat és az ütősöket, talán hangosabban is, mint az optimális. De imádom ezt a helyzetet, és biztos hatással volt a Tűzijáték délben hangzására, a fúvósok és az ütőhangszerek kiválasztására."

A lemezen közreműködött a Kiscsillag két tagja (Szesztay Dávid - zongora, gitár; Erős Márton - basszusgitár), az ütőhangszereket Gábor Andor szólaltatta meg. Fúvós hangszereken a Csík Zenekarból ismert Makó Péter (ő készítette a fúvós hangszereléseket az új és a régebbi Lovasi-dalokra), Erős József, Kis Árpád, Bizják Gábor és a pécsi Band of StreetS játszott.

Lovasi András elmondta, hogy a produkció a lekötött Kiscsillag-koncertek miatt tavasszal és nyáron csak háromszor látható és hallható: május 25-én az Örvényeshegy Pikniken, május 31-én Kapolcson, június 19-én pedig a Fishing On Orfűn. Viszont novembertől országos turnéra indul a szólóanyaggal zenésztársaival, és néha kisebb közönségnek lesz egyszálgitáros verzió is.







0
0
0

hírek innen, onnan

Jól sikerült XIV. Leó pápa műtétje

A pápát délután műtötték meg a római Agostino Gemelli Egyetemi Kórházban, a tüdejéből távolítottak el daganatot.

Több nagybanknál is leállás jön Magyarországon: ezekre a napokra érdemes felkészülni

Egyes időszakokban akadozhatnak az átutalások, leállhatnak a mobilbanki szolgáltatások, sőt, a bankkártyás fizetések és az ATM-ek...

Szabadulni akart a börtönből a volt miniszter, de a Kecskeméti Törvényszék döntése elutasította Hankó Balázs fellebbezését

Helybenhagyta a kényszerintézkedést a másodfokú bíróság A korábbi miniszter és védője az elsőfokú kényszerintézkedés elrendelése...

Schmidt Mária kiakadt a könyveik hirtelen bolti betiltásán: a minisztérium most elárulta a valódi indokot

Eltűntek a kötetek a könyvesboltok polcairól A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány...

Máris megérkezett a hír XIV. Leó pápáról a műtét után

„Pozitív eredménnyel” véget ért a XIV. Leó pápán elvégzett sebészeti beavatkozás, amelyet a tervezett időzítéssel és módon...

Liverpool: Iraola kiállt a nem jól teljesítő Wirtz és Barcola mellett

Szoboszlaiék hiányában Wirtzre és Barcolára még nagyobb teher hárul a Liverpoolnál

Eurojackpot: több mint 43 milliárd forintot értek ezek a számok, új milliárdosa lett Magyarországnak?

Október 13-án, kedden is kisorsolták az Eurojackpot nyerőszámait.

Magyarországról nyilatkozott az uniós biztos: "jelentős és kézzelfogható előrelépések történtek"

Fontos mérföldkőnek nevezte Piotr Serafin költségvetésért felelős európai biztos kedden, hogy az Európai Unió Tanácsa úgy döntött, a...

Megműtötték XIV. Leó pápát

Pozitív eredménnyel véget ért a XIV. Leó pápán elvégzett sebészeti beavatkozás, amelyet a tervezett időzítéssel és módon hajtottak...

A Szent Grál őrzője vagy Jeruzsálem keresztény királya? Ő volt a titokzatos Hattyúlovag

A középkori európai lovagi kultúra egyik legragyogóbb, mégis legrejtélyesebb alakja a Hattyúlovag, aki egy hattyú által vontatott...

Robbanószereket találtak a lengyel férfi lakásán, aki a vád szerint meg akarta merényelni Donald Tuskot

Házilag készült robbanóanyagok voltak nála. Az üggyel összefüggésben még egy embert letartóztattak.

Egyeznek az álláspontok: a Fidesz is támogatja Magyar Péter javaslatát a kötelező parlamenti drogtesztet

Az ellenzéki frakció jelezte, hogy egyetért a képviselők előre be nem jelentett ellenőrzésével. A szigorítást a miniszterelnök vetette...

0

Sport

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

„Több mint visszataszító.” – Bárándy Péter kitálalt a Magyar Péter elleni ügyészségi akcióról

Bárándy Péter szerint az ügyészség méltatlanul mosta össze Magyar Péter ügyét súlyos bűncselekményekkel, de a Seszták-ügyről is kitálalt.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

Két perc után megszakadt a hívás: kivégzés is fenyegetheti a Dubajban fogva tartott 23 éves influenszert

Éjjel-nappal égő lámpákról, alváshiányról és megszakított telefonhívásokról számolt be a gyilkossággal vádolt fiatal nő édesanyja. A család attól tart, hogy a további hetekig tartó fogva tartás egyre jobban

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

0