Ezt olvasta már?

0

Ma van a biztonságos internet napja

Ma, a biztonságos internet napján hatóságok, informatikai cégek, civil szervezetek és gyerekek összefogásával hívják fel a figyelmet a biztonságosabb internetezés fontosságára és alapvető szabályaira.


hirdetés

A szervezők által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a biztonságos internet napjának - Safer Internet Day célja, hogy az Európai Unió Safer Internet Programja akciótervéhez kapcsolódva több mint 100 országban ugyanazon a napon hívják fel a figyelmet az internet előnyeire és veszélyeire is, így a zaklatásra, a gyermekpornográfiára és egyéb illegális és káros tartalmakra. A szakemberek ugyanakkor tájékoztatni szeretnék a gyermekeket, szülőket, pedagógusokat és döntéshozókat a problémákról és lehetséges kezelésükről.

A program hazai konzorciumvezetője, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat szakemberek, döntéshozók, pedagógusok, gyerekek, a sajtó, valamint a téma iránt érdeklődők részvételével figyelemfelkeltő eseményt tart kedden a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika főépületében.

Az internetbiztonsági fórumon a közösségi média, a hírközlés, a kiberbűnözés elleni fellépés, a lelkisegély-vonal és tanácsadás, az etikus hekkerség szakértői osztják meg tapasztalataikat, válaszolnak a résztvevők kérdéseire.

Az idei biztonságosinternet-nap alkalmából videopályázatot is hirdetettek hazai általános és középiskolásoknak kisfilm elkészítésére.

A kezdeményezés idén is a közös felelősségre fókuszál: "mindannyiunk dolga, hogy az internetet (...) jobb hellyé tegyük a magunk és egymás, de különösen a fiatalok számára" - írták a közleményben, hozzátéve: ezért is lett 2019-ben nap szlogenje: "Együtt egy jobb internetért!".







0
0

hírek innen, onnan

Kutyagyilkosság az állatbarát panzióban: Fenyegetik a szálláshely tulajdonosát

Életvidám ebükkel érkezett egy család a kutyabarátnak hirdetett balatoni szállóba, de a kutya urnába helyezett hamvaival kellett...

Nősül: különleges esküvőt tervez az egykori magyar sztárfocista - részletek

Pécel A mai napig közönségkedvencnek számít Angyalföldön Váczi Zoltán (53), a Vasas egykori labdarúgója, aki életvitelével legalább...

Veszélyesek lehetnek a kamaszokra a társkereső oldalak

Veszélyesek lehetnek a kamaszokra a társkereső oldalak, mert torzíthatják az énképüket - közölte Kalamár Hajnalka klinikai pszichológus...

Szén-dioxidból smaragdot

A karbonklíma-ültetvény alapja a smaragdfa, amely többszörös megkötőképességével javítja a levegőminőséget, szolgálja a...

Iráni atomprogram: a lényeg a háború megakadályozása

A brit tartályhajó lefoglalása óta még kiélezettebb és veszélyesebb lett a helyzet.

A püspök kizsigerelt villája

A késő romantikus stílusú nyári rezidenciát Szentirmay József tervei alapján építették 1864-ben A badacsonyi kúriából gyönyörű...

Rosszkor félbehagyott történetek hallgatása

Bodor Ádám Sehol-novelláinak karakterei a társadalom peremén élnek  A szerző titokzatossága ezúttal visszafelé hat

Hőhullámtól szenved az Egyesült Államok keleti partvidéke

Hőhullámtól szenved az Egyesült Államok keleti partvidéke, több helyen a 40-43 Celsius fokot is meghaladja a hőmérséklet.

Sokaknak a videojátékok jelentik az egyetlen bizonyítási lehetőséget

Májustól hivatalosan betegségnek tekinti a játékfüggőséget az Egészségügyi Világszervezet, a probléma országonként általánosan a...

Figyelmeztetést adtak ki hétfőre a hőség, zivatarok és felhőszakadás miatt is - Részletek

Figyelmeztetést adtak ki több megyére a hőség, a zivatarok és a felhőszakadás miatt. Mutatjuk a részleteket.

Aranyérmet szereztek a magyar diákok a 30. Nemzetközi Biológia Diákolimpián

A következő versenyt Japán rendezi Nagaszakiban, 2020. július 3-11. között.

0

Sport

Eldőlt Gareth Bale jövője

Már tudni, hogy biztosan nem marad Madridban, azt viszont még nem, hogy hol folytatja.

Vizes-vb - Óriási meglepetés a vízilabda tornán - a magyar válogatott hőstettet hajtott végre

Ausztrália lesz a magyarok ellenfele a kvangdzsui világbajnokság olimpiai kvalifikációs férfi vízilabda tornájának negyeddöntőjében, miután vasárnap - nagy meglepetésre - ötméteresekkel legyőzte a montenegrói csapatot.

Meghökkentek a szakírók Hosszú Katinka előfutamos teljesítményén

Minden idők hetedik leggyorsabb úszását produkálta 200 méter vegyesen.

Hosszú Katinka már az előfutamban agyonverte a világot a vizes vb-n

Bődületes idővel üzent vetélytársainak az Iron Lady.

Nagy meglepetés: nem Montenegróval játszanak a pólósok

Ausztrália lesz az ellenfél a 4 közé jutásért.

Olyan bődületes gólt lőtt Kane, hogy Ronaldo is csak tátott szájjal nézte

A Nemzetközi Bajnokok Kupája felkészülési tornán győzte le a Tottenham a Juventust.

Vizes-vb: óriási meglepetés a vízilabdatornán - Ők lesznek a magyar válogatott ellenfelei

Ausztrália lesz a magyarok ellenfele a kvangdzsui világbajnokság olimpiai kvalifikációs férfi vízilabda tornájának negyeddöntőjében, miután vasárnap - nagy meglepetésre - az ausztrálok ötméteresekkel legyőzték a montenegrói csapatot.

Botrányos bíráskodás, gyönyörű ezüstkard a vívó-vb-n

Dél-Korea nagyon erős volt, a magyarok mindent megpróbáltak, de most a minden is kevésnek bizonyult.

Breaking - Döntött a FINA a vizes-vb-ről: nem találja ki, hol lesz 2027-ben

Budapest rendezheti a 2027-es olimpiai kvalifikációs vizes világbajnokságot, erről a vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA döntött vasárnap a dél-koreai Kvangdzsuban.

A Real Madrid csúnya bukása

Houston Vereséggel debütált a spanyol Real Madrid labdarúgócsapatának mezében a belga válogatott Eden Hazard.

Egyszerre dögös és szexi ez a gyönyörű szőke kosárlabdázó

Antonija Misura nem elég, hogy ügyes kosárlabdázó, még gyönyörű is.

0

Bulvár

Ejha: Hevesi Kriszta királykék fürdőruhában pompázik a Balaton közepén

Bombasztikus formában pózolt egy vitorlás orrában Hevesi Kriszta.

Itt lehet ma nagy vihar - kiadták a riasztást

Több megyére a hőség és zivatarveszély miatt is figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapra.

Teljesen pucér a 47 éves bombatestű színésznő.

Hogy lehet valakinek ilyen jó teste ennyi idősen?! Jobb formában van mint valaha, és ezt nem fél megmutatni a kameráknak!

A buszsofőr pofán fújta poroltóval, a közúti balhék csúcsa, ami ezután jött

Kinyitotta a csomagtartót, és kivett valamit, amire senki sem számított.

Amíg Jókai Mór fiatal feleségével az Adrián üdülgetett, családját maguk alá temették a honfoglaló magyarok

Pedig eredetileg olyan jól indult minden: az aggastyánkorú írófejedelem és veje, a harmincas évei közepén járó tehetséges festőművész valami olyasmit találtak ki, amelyhez fogható korábban még nem volt Magyarországon.

Ahogy az oroszok szállítanak repülőt, úgy nem szállít senki

Ilyet legalábbis biztosan nem, hiszen a szuperszonikus Tupoljev Tu-144 az egyik legritkább repülőgép a világon.

Meghalt a színpadon a népszerű stand-up komikus, a közönség nem hitte el

Dubaiban péntek este vesztette életét a fiatal stand-up-os, ráadásul a nézők azt hitték az egész csak a műsor része.

Meghalt Kovács Péter

Elhunyt Kovács Péter Kossuth-díjas festőművész és grafikus, az Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Kovács Pétert az MMA saját halottjának tekinti - tájékoztatta az MTI-t vasárnap Szabó Anita, az MMA Kommunikációs és Sajtófőosztályának főosztályvezetője.

Így kezdődik a testi leépülés

A százéves ember egy generációval ezelőtt még ritkaság volt. A mostanában született gyerekeknek azonban az előrejelzések szerint akár a harmada is megérheti ezt a kort. A hosszú élet ugyanakkor nem mindig áldás - csak akkor, ha vitalitás is...

blogmorzsák

18 lenyűgöző fotó a múltból

Van Gogh festménye aukció közben, elítélt nők a londoni Wormwood Scrubs börtönben, Csehov kutyájával és még sok más, nem mindennapi fotó!

Deluxe újrakiadást kap az Atreyu legutóbbi nagylemeze

Hét bónuszdallal erősíti meg a tavalyi, In Our Wake című lemezét a nem is olyan régen Budapesten is fellépett Atreyu.

Szótlan veszteség

A terhességek 25%-a vetéléssel végződik, ez a csendes veszteség mégis tabutémának számít.

A koktél, ami a legfinomabb desszertekre hajaz

Ha édesszájú vagy, ezt imádni fogod!

Itt a módszer a Brexit kikerülésére

A lassan mindenkit halálba idegesítő brit kilépést egy sokkal kellemesebb dolog váltja fel. Nem kell érte sokat tenni.

Mi történne, ha az embernek sikerülne kolonizálni a Holdat?

Egressy Zoltán regényének főhőse a Holdig menekül a szerelmi bánata elől.

Európai Dubai, de nem földi Paradicsom

Egy ország, ami európai "mini-Dubaj" lenne, de ahonnan a letelepedési céllal érkezők fele egy éven belül elmegy.

Khí-négyzet próba a függetlenség vizsgálatára - Minitab

A teszt végrehajtásának részletes leírása táblázatkezelőben és Minitab-ban.

Így nyaralj kutyával!

Egy fontos lista azoknak, akik külföldi nyaralás esetén sem szeretnék nélkülözni kedvencüket.

Egy tragikusan fiata­lon elhunyt fotográ­fus­nő képei és élete

Sugár Kata képei javát főleg 1936 és 1941 között készítette, de munkássága nagy részét halála előtt megsemmisítette.

Szeméthegyek a budapesti világörökség közepén

A budapesti és a terézvárosi vezetést sem zavarja, ha egyik legszebb utunkat ellepi a szemét.

Alul-felül semmi, de úgy szép az élet!

Amikor egy részegen kötött fo­gadás miatt anyaszült mezte­lenül találod szembe magad a modern kor kihívásaival.

0