Ezt olvasta már?

733 fertőzött, 34 halott, 13 435-en házi karanténban: Nézze élőben az Operatív Törzs vasárnap reggeli ülését!

Az index.hu jóvoltából virágvasárnap is élőben nézhetjük az Operatív Törzs reggeli ülését, ahol a koronavírus pandémia újabb hazai információt osztják meg a ...

0

Magyar Kupa - Kétgólos hátrányba került a Zalaegerszeg, két 11-est hagyott ki a Pécs

Az élvonalbeli Zalaegerszeg kétgólos hátrányba került a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, mivel a párharc első, szerdai mérkőzésén 3-1-re kikapott a harmadosztályú Lipót otthonában.


hirdetés

Ezen a meccsen mutatkozott be a ZTE FC kispadján a hétfőn kinevezett vezetőedző, Márton Gábor. Csapata Barczi Dávid kiállítása miatt az 52. perctől emberhátrányban futballozott, de már akkor is 1-0-s hátrányban volt.

A PMFC az élvonalbeli Paks ellen a második félidőben két büntetőt is kihagyott, így került 2-1-es hátrányba.

Az MK tizenhatos mezőnyében a nyolc élvonalbeli csapat mellett nyolc alsóbb osztályú gárda szerepel: négy a második, négy a harmadik vonalat képviseli. Mivel utóbbiak két párosításban is találkoznak, így a nyolc között biztosan állva marad két alacsonyabb osztályú együttes.

A nyolcaddöntőben már két mérkőzésen dől el a továbbjutás, a visszavágókat egy hét múlva rendezik.

 

Eredmények, nyolcaddöntő, 1. mérkőzések:

Lipót Pékség SE (NB III)-Zalaegerszeg 3-1 (1-0)

Pécsi MFC (NB III)-Paksi FC 1-2 (1-0)

Dorogi FC (NB II)-III. Kerületi TVE (NB III) 4-1 (3-1)







0
0

hírek innen, onnan

A növekvő halálozási számok ellenére enyhítene a koronavírus miatti korlátozásokon Irán

A koronavírus terjedésének lassítására hozott egyes korlátozásokon az elkövetkező napokban enyhítenek Iránban annak ellenére, hogy az...

Megvan, ki a legjobb focikapus a statisztika szerint

Jan Oblak a világ legjobb futballkapusa, legalábbis a statisztikai mutatók alapján erre a következtetésre jutott a Mundo Deportivo spanyol...

A gyerekeknek üzent Győrfi Pál - hallgassa meg, mit mond!

Csináljátok meg minden nap a leckét, tegyetek rendet a szobában, és tartsatok ki üzeni az mentőszolgálat szóvivője a legkissebeknek.

Del Piero a két legjobb, Messi és Ronaldo mellé sorolta a Manchester City belga klasszisát is

A Juventus világbajnok legendája szerint Kevin De Bruyne egy napon említhető a legnagyobb klasszisokkal.

Előkerültek Kanye 17 éves kori rajzai - videó

Kanye West mielőtt híres zenész lett képzőművészettel foglalkozott. Az Antique Roadshow című műsorban feltűnt néhány 17 éves kori...

Halála előtt sem engedte el egymás kezét az idős pár: szívszorító képeken az igaz szeretet

Csodálatos fotókat osztottak meg az internetezők az örökké tartó, igaz szerelemről és szeretetről.

Hétfőtől ingyen lehet parkolni Magyarországon

Fontos, hogy aki tudja, használhassa a saját autóját tömegközlekedés helyett.

Kék a vérük: 5 világsztár, aki rokona Erzsébet királynőnek - Galéria

Hihetetlen, hogy az uralkodónőnek még Beyoncéval is közös részben a génállománya.

A statisztikák szerint jelenleg Jan Oblak a legjobb

Jan Oblak a világ legjobb futballkapusa, legalábbis a statisztikai mutatók alapján erre a következtetésre jutott a Mundo Deportivo spanyol...

Vége a szuperfontos irodai mítingeknek: így jöhet ki jól az emberiség a koronavírusból

Ömlenek a rossz hírek, ideje tehát kicsit kikapcsolni és elfantáziálni arról, mit hoz a jövő. Igazságos egészségügy, épelméjű...

Koronavírus: Orbán és Trump azonnal ráugrott a vallásra

A világgazdaság a leggyorsabb ütemben hanyatlik a Nagy Depresszió óta, a koronavírus járvány pedig számos országban háborús szintű...

Sport

A fél sportvilág bedőlt az óriási áprilisi tréfának

Olyan hihetően közölte valótlan információit április 1-jén az egyik legjelentősebb úszással foglalkozó szakportál, hogy sajtóorgánumok és szurkolók százai hitték el és terjesztették: megváltozik a mellúszás!

A sokk után ugyan volt ok a reménykedésre, de ismét lehet fohászkodni

Rá kellett jönni, hogy ez az állapot is tarthatatlan.

A csőd szélére sodródott tizenhárom német futballklub

A 36 német első és másodosztályú labdarúgóklub közül tizenhármat fenyeget fizetésképtelenség a koronavírus-járvány miatti leállás következtében.

Nagy meglepetés: Cristiano Ronaldo csak a második

Az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) egyik legjobb játékosa, LeBron James toronymagasan megelőzte a Juventusban futballozó Cristiano Ronaldót azon a szavazáson, amelyet a Marca spanyol sportnapilap írt ki olvasóinak írja az MTI.

"A szent nap helyett jön egy átlagos vasárnap" ? Belgiumban mindenki megérzi, hogy holnap nem lesz F...

Versenyzők, szervezők, a Kwaremont sörgyár elnöke, és egy bártulajdonos mesélt arról, milyen lesz a vasárnap Flandria nélkül.

A Fradi egykori légiósa elérte, amiért Magyarországra szerződött

Fernando Gorriarán bajnoki címet ünnepelhetett a Ferencváros színeiben.

Steve Kerr: "Halálra voltunk rémülve Jordantől."

"Sokkal könnyebb volt Tim Duncan csapattársának lenni. A különbség Michael és Tim között, hogy míg Timnél azt érzed, hogy vele játszol, addig Michaelnél sokkal inkább azt, hogy érte."

Jól halad az olimpiai bajnok úszó infarktus utáni gyógyulása

A 62 éves Bruce Furnisst vasárnap súlyos állapotban szállították kórházba.

0

Bulvár

Tegyél nedves törlőkendőt a mosógépbe: döbbenetes eredménye lesz a mosás végére.

Íme egy igazán hatékony trükk azoknak, akiknek kutyájuk/cicájuk van otthon!

Végig itt volt az orrunk előtt a megoldás? Ez a gyógyszer három nap alatt kiirtotta a koronavírust, és nem is ...

A rühösség és egyéb paraziták ellen alkalmazott gyógyszer lenne a megoldás a koronavírusra? Ausztrál kutatók tesztjében közel száz százalékos sikerrel tüntette el a vírust egy olyan hatóanyag, melyet eddig teljesen más célra használtak - többek között az állatgyógyászatban.

Krausz Gábor: Van egy pánikbeteg feleségem, egy újszülött kislányom"

A TV2 #maradjotthon műsorában tekinthetünk be Tóth Gabiék életébe.

5 ember, aki történelmi katasztrófákat jósolt meg, de senki nem vette őket komolyan

Ha Abraham Lincoln hallgatott volna Charles Colchesterre a spiritualistára, aki figyelmeztette a merénylettel kapcsolatban lehet, hogy nem lövik le és modern történelmünk egészen más képet mutatna. Ez nem egyedi eset, hiszen ha visszatekintünk az időben, sorra találunk olyan tragédiákat, amik elkerülhetőek lettek volna, ha az emberek figyeltek volna azokra, akik megjósolták őket. Az alábbi öt esetben az a közös, hogy senki nem hitt azoknak, akik előre megjövendölték, mi fog történni. Hogy mi a tanulság? Az, hogy csak azért, mert egy jóslat lehetetlennek tűnik, még nem feltétlenül őrültség.

Papp Gergő balatoni otthonából csodás a kilátás - Itt él az RTL Klub műsorvezetője

Papp Gergő már bő két éve él családjával a Balaton-felvidéken.

Egy ördögi kör: így hat ránk a szeretkezések hiánya

Aki nagyvárosban él, akarva és akaratlanul szembesül bizonyos városi legendákkal, amik gyakran nem hagyják nyugodni, olykor még álmatlan éjszakákat is okoznak. Ezek közé tartozik a szexualitás kérdésköre is, mely egyformán mozgatja meg a szinglik és a kapcsolatban élők fantáziáját. Vajon mi számít ideális étvágynak? Mekkora hatalma van a szexnek egy párkapcsolatban, vagy azon kívül? Mennyire uralja az életünket a testiség?

Nem csináltak egy rohadt tesztet senkinek, és ugyanaz a takarítónő takarított vagy tíz helyen

Budapesti idősotthonban több koronavírus-fertőzöttet is találtak.

Zsírégetés éjszaka? Állítólag ezek az ételek segíthetnek

Tegyük a szívünkre a kezünket: ha kicsit is odafigyelünk az egészségünkre és a súlyunkra, pontosan tisztában vagyunk a szomorú ténnyel: az éjszakai falatozás sem az emésztőrendszerünknek, sem pedig a kilóink számának nem tesz jót. Fontos, hogy gyomrunk pihenjen, regenerálódjon éjszaka, azaz legyen pár óra üresjárata, amikor nem fogjuk munkára. És természetesen az is magától értetődő [...]

Bejelentést tett Orbán Viktor: ez változik meg hétfőtől

Fontos, hogy aki tudja, használhassa a saját autóját."

A fél sportvilág bedőlt az óriási áprilisi tréfának

Olyan hihetően közölte valótlan információit április 1-jén az egyik legjelentősebb úszással foglalkozó szakportál, hogy sajtóorgánumok és szurkolók százai hitték el és terjesztették: megváltozik a mellúszás!

A 80-as, 90-es években voltál gyerek? 10 fotó, ami garantáltan nosztalgiával tölti meg a szíved

Egészen más volt gyereknek lenni a 60-as években, a 80-as években, vagy most. A technológiai és egyéb fejlődések ugyanis jelentősen befolyásolják az életkörülményeket, és még ha most valamilyen szinten jobb is a helyzet, akkor is nosztalgiával emlékszünk vissza gyerekkorunkra. Ha pedig a 80-as és 90-es években voltál gyerek, az alábbi fotók láttán valódi időutazásban vehetsz részt.

blogmorzsák

Az eltűnt balatoni halászfalu rejtélye

A „magyar Atlantisz” biztosan léte­zett a középkorban, de senki sem tudja, hogy melyik balatoni szigeten.

Covid-19: Április végéig karanténban marad Spanyolország

A rendőrség még mindig a nyaralójukba tartó spanyolokra vadászik, miközben a kormányfő meghosszabbította a karantént.

Nagyüzemi sörgyártás koronavírus idején

Te tudod, mi történik a magyarországi nagyüzemi sörgyárak háza táján most, hogy nyakunkban a koronavírus?

A járványhelyzet és a menekültek a Balkánon

Körkép Szerbiából és Bosznia-Hercegovinából.

Búcsú egy különleges lótól

Hogy ért véget a tévé aranykorának egyik legmeghatározóbb sorozata?

Várandósan egy vajúdó világban

Szülésre készülni a koronavírus idején...

„Tapsoljak? De minek? Kinek?“

„Csak a nővér, orvos érdemli meg a tapsot?“

Hol jobb futni: futópadon, vagy a szabadban?

Mindkét opció mellett vannak érvek és ellenérvek, lássuk mik ezek!

3 stratégia a koronajárvány ellen: Mit választ Magyarország?

Vannak működő és működés­kép­telen stratégiák a járvány leküzdésére. De vajon melyiket követi a magyar kormány?

Finanszíroz-e majd kieső bért a kormány?

Gulyás Gergely szerint napi 4000 fő körüli a munkájukat elvesztők száma.

Az ellenzék a 2009-es H1N1-járvány idején

Nem könnyű az ellenzék élete járvány idején. Szerencsére a múlt sok jó példával szolgál e téren is.

Koronavírus a csomagoláson?

Meddig marad életben? Meddig fertőz? Csomagolt vagy csoma­golatlan élelmiszert vegyek?

0