Magyar Nagydíj - Mogyoródon folytatódik az egyoldalúvá váló Verstappen-Leclerc csata
Az elmúlt néhány hétvégén egyre egyoldalúbbá váló csata újabb felvonására kerül sor a hétvégi 37. Forma-1-es Magyar Nagydíjon a világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője, valamint Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája között.
Múlt vasárnap Verstappen meglepően simán diadalmaskodott Franciaországban, miután az első rajtkockából startoló és az élen maradó Leclerc - saját bevallása szerint - hibázott és a gumifalban kötött ki a Ferrarival. A 24 éves vb-címvédő vele egyidős riválisának kiesését is kihasználva könnyedén nyert a Paul Ricard versenypályán, ezzel 63 pontos előnyre tett szert Leclerc-rel szemben az összetett élén.
Az egy hónapos nyári szünet előtti utolsó viadal a Hungaroringen így komoly téttel bír: Verstappen még kényelmesebbé teheti az előnyét, Leclerc-nek pedig fontos lenne minél többet faragni a hátrányából az augusztus végi, belgiumi folytatás előtt.
A holland pilótának eddig remek idénye van, 12 versenyből hetet nyert meg, ezzel az F1-es futamgyőztesek örökranglistáján is jelentősen előrelépett, most a háromszoros világbajnok Jackie Stewarttal holtversenyben nyolcadik a rangsorban 27 sikerrel.
Verstappen számára ugyanakkor a Hungaroring eddig nem hozott igazán komoly eredményeket, győznie még soha nem sikerült Mogyoródon, igaz, 2019-ben és egy évvel később is második volt itt. A Red Bull istálló szempontjából sem épp a legsikeresebb helyszín Magyarország, az osztrák csapat versenyzői közül mindössze ketten - Mark Webber 2010-ben, Daniel Ricciardo pedig 2014-ben - tudtak futamot nyerni a Hungaroringen.
A legtöbb szakértő szerint a Ferrarinak bőven lesz keresnivalója a Red Bull-lal szemben Mogyoródon, ugyanakkor az olaszok számos problémával küzdenek az idén annak ellenére, hogy ők építették a mostani idényre az egyik leggyorsabb versenyautót. Megbízhatóságban ugyanis jelentős gondjai vannak a maranellóiaknak, s közben rendre hol Leclerc, hol pedig csapattársa, a spanyol Carlos Sainz Jr. követ el kisebb-nagyobb hibát kulcsfontosságú pillanatokban. A Ferrari utoljára 2017-ben, azt megelőzően 2015-ben ünnepelhetett diadalt a Hungaroringen, mindkét alkalommal az akkor már négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettellel a volánnál.
Leclerc nagyon igyekszik megszorongatni az idén Verstappent, a 12 viadalon elért három futamgyőzelem és két második hely viszont egyelőre kevésnek bizonyul ahhoz, hogy nyomás alá tudja helyezni a holland címvédőt. Előzni viszont legendásan nehéz a mogyoródi versenypályán, így a Ferrarinak és Leclerc-nek kiemelten fontos lesz az időmérőn jó rajthelyet szerezni.
A vb-címért küzdők mellett amolyan "sötét lóként" lehet tekinteni az elmúlt néhány hétvégén egyre jobbá váló, egyértelműen javuló tendenciát mutató Mercedesre, s elsősorban a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonra. A konstruktőrök között vb-címvédő német csapat versenyautója fordulóról fordulóra fejlődik, múlt vasárnap Hamilton második, csapat- és honfitársa, George Russel pedig harmadik lett, ez volt az istálló első kettős dobogója a mostani idényben.
A 37 éves Hamilton egyeduralkodó a Hungaroringen, ahol pályafutása során nyolcszor nyert már, miközben az örökranglistán mögötte második, és hozzá hasonlóan szintén hétszeres világbajnok német Michael Schumacher "csak" négyszer győzött Mogyoródon.
Mindezek mellett azt sem szabad elfelejteni, hogy a Magyar Nagydíj számos alkalommal eredményezett már meglepő, fordulatokkal teli és váratlan eredménnyel záruló Forma-1-es versenyeket, így akár olyasmi is előfordulhat, ami tavaly: Esteban Ocon, az Alpine francia versenyzője pályafutása első diadalát aratta egy emlékezetes viadalon. Rajta kívül még négy pilóta, 1993-ban Damon Hill, 2003-ban Fernando Alonso, 2006-ban Jenson Button, 2008-ban pedig Heikki Kovalainen nyert karrierje során először a mogyoródi aszfaltcsíkon.
Ocon márkatársa, a kétszeres világbajnok és a 41. születésnapját pénteken ünneplő Alonso múlt vasárnap rekorderré vált: az F1 történetében ő tette meg a legtöbb kört versenyben, szám szerint 18 672-t, és a mezőny korelnöke ezt most tovább gyarapíthatja a Hungaroringen.
Ami az időjárást illeti, egyelőre szombatra jósolnak némi lehűlést és záporokat a meteorológusok, míg vasárnap közepesen felhős, de szeles idő várható.
A 37. Forma-1-es Magyar Nagydíj várhatóan teltház előtt zajlik majd, a betétprogramok között a Forma-2, a Forma-3, valamint a csak női versenyzőket felvonultató formulaautós sorozat, a W Series aktuális fordulója szerepel. A Forma-3-ban hazai induló is lesz, a szurkolók Tóth Lászlónak, a Charouz Racing System pilótájának drukkolhatnak.
A hétvége eseményeit az M4 Sport élőben közvetíti, az F1-es időmérő edzést szombaton 16 órakor rendezik, a 70 körös futam pedig vasárnap 15 órakor rajtol.
hírek innen, onnan
Jól sikerült XIV. Leó pápa műtétje
A pápát délután műtötték meg a római Agostino Gemelli Egyetemi Kórházban, a tüdejéből távolítottak el daganatot.
Több nagybanknál is leállás jön Magyarországon: ezekre a napokra érdemes felkészülni
Egyes időszakokban akadozhatnak az átutalások, leállhatnak a mobilbanki szolgáltatások, sőt, a bankkártyás fizetések és az ATM-ek...
Szabadulni akart a börtönből a volt miniszter, de a Kecskeméti Törvényszék döntése elutasította Hankó Balázs fellebbezését
Helybenhagyta a kényszerintézkedést a másodfokú bíróság A korábbi miniszter és védője az elsőfokú kényszerintézkedés elrendelése...
Schmidt Mária kiakadt a könyveik hirtelen bolti betiltásán: a minisztérium most elárulta a valódi indokot
Eltűntek a kötetek a könyvesboltok polcairól A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány...
Máris megérkezett a hír XIV. Leó pápáról a műtét után
„Pozitív eredménnyel” véget ért a XIV. Leó pápán elvégzett sebészeti beavatkozás, amelyet a tervezett időzítéssel és módon...
Liverpool: Iraola kiállt a nem jól teljesítő Wirtz és Barcola mellett
Szoboszlaiék hiányában Wirtzre és Barcolára még nagyobb teher hárul a Liverpoolnál
Eurojackpot: több mint 43 milliárd forintot értek ezek a számok, új milliárdosa lett Magyarországnak?
Október 13-án, kedden is kisorsolták az Eurojackpot nyerőszámait.
Magyarországról nyilatkozott az uniós biztos: "jelentős és kézzelfogható előrelépések történtek"
Fontos mérföldkőnek nevezte Piotr Serafin költségvetésért felelős európai biztos kedden, hogy az Európai Unió Tanácsa úgy döntött, a...
Megműtötték XIV. Leó pápát
Pozitív eredménnyel véget ért a XIV. Leó pápán elvégzett sebészeti beavatkozás, amelyet a tervezett időzítéssel és módon hajtottak...
A Szent Grál őrzője vagy Jeruzsálem keresztény királya? Ő volt a titokzatos Hattyúlovag
A középkori európai lovagi kultúra egyik legragyogóbb, mégis legrejtélyesebb alakja a Hattyúlovag, aki egy hattyú által vontatott...
Robbanószereket találtak a lengyel férfi lakásán, aki a vád szerint meg akarta merényelni Donald Tuskot
Házilag készült robbanóanyagok voltak nála. Az üggyel összefüggésben még egy embert letartóztattak.
Egyeznek az álláspontok: a Fidesz is támogatja Magyar Péter javaslatát a kötelező parlamenti drogtesztet
Az ellenzéki frakció jelezte, hogy egyetért a képviselők előre be nem jelentett ellenőrzésével. A szigorítást a miniszterelnök vetette...
Sport
A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont
Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.
Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra
Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.
Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz
Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
Florian Wirtz elmenekülhet Liverpoolból, a világ legjobb csapatai vinnék
Eddig nem jött be neki a Premier League.
Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között
Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.
Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne
Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.
Rakétát lőttek ki a húszi lázadók Ronaldóék mérkőzésekor, pánikhangulat a stadionban
Már csak 19 gól hiányzik a bűvös ezerhez.
Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése
Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
Beolvasott az MLSZ-nek, borította a bilit a magyar válogatott labdarúgó
Nem érzi a megbecsültséget.
„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek
"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.
Bulvár
Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente
Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.
Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”
Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta
Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban
Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az
Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával
Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.
Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.
„Több mint visszataszító.” – Bárándy Péter kitálalt a Magyar Péter elleni ügyészségi akcióról
Bárándy Péter szerint az ügyészség méltatlanul mosta össze Magyar Péter ügyét súlyos bűncselekményekkel, de a Seszták-ügyről is kitálalt.
Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni
A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.
Két perc után megszakadt a hívás: kivégzés is fenyegetheti a Dubajban fogva tartott 23 éves influenszert
Éjjel-nappal égő lámpákról, alváshiányról és megszakított telefonhívásokról számolt be a gyilkossággal vádolt fiatal nő édesanyja. A család attól tart, hogy a további hetekig tartó fogva tartás egyre jobban
Elszabadultak az indulatok a parlamentben, miután egy tiszás állítólag azt kiabálta be, hogy „mocskos paraszt”
Rögtön bocsánatkérésre szólították fel a képviselőt.
Öt perccel azután, hogy megszavazták a gyermekvédelmi törvényt, feloldották a jogállamisági eljárást: 4,2 milliárd euró érkezhet
Brüsszel szerint már jogállam vagyunk, újabb 4,2 milliárd euró érkezhet hazánkba.
17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen
A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


