Magyar Tojásszövetség: továbbra sincs hiány tojásból
Továbbra sincs hiány tojásból, és a drágulás ellenére az alapvető élelmiszerek közül még mindig ez az egyik legolcsóbb - hangsúlyozta a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Magyar Tojásszövetség) az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Kiemelték, hogy a tojástermelők a kedvezőtlen gazdasági környezet és az aszálykárok miatt kényszerültek áremelésre. A tojás fogyasztói ára a statisztikai adatok alapján idén 37-39 százalékkal nőtt, vagyis szinte pontosan annyival, amennyivel az áram és a gáz, valamint a takarmány-alapanyagok drágultak - tették hozzá.
A szövetség adatai szerint nagyüzemi termelésből augusztus végéig 780 millió darab tojás származott, a tavaly azonos időszakinál 7 százalékkal kevesebb. A visszaesés oka elsősorban a madárinfluenza-járvány okozta állománycsökkenés volt.
Prognózisuk szerint az év végéig 1,1-1,2 milliárd darabra nőhet a nagyüzemi termelés, ami a belföldi fogyasztás 50-52 százalékát fedezi. Háztáji gazdálkodóktól további csaknem 600 millió, importból 480-500 millió tojás kerül évente forgalomba Magyarországon.
A baromfiágazat tojástermelésből származó árbevétele 2021-ben 33,24 milliárd forint volt az előző évi 25,4 milliárd forint után.
A Magyar Tojásszövetség a közelgő Tojás világnapja (október 14.) alkalmából kiadott közleményében felhívta a figyelmet arra is, hogy a tojás kitűnő fehérjeforrás és változatosan beilleszthető az egészséges táplálkozásba, magas biológiai értékének köszönhetően akár a hús, vagy a feldolgozott húsipari termékek helyettesítője is lehet. Hangsúlyozták: mint minden élelmiszer esetében, a tojásnál is érdemes előnyben részesíteni a hazai termelésűt.
Az elmúlt évben a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a magyar lakosság fejenként évente átlagosan 240 tojást fogyasztott, az adat 2014 óta folyamatos, kismértékű növekedést mutat, de az elmúlt 30 évben ennél lényegesen magasabb is volt - áll a szövetség közleményében.
hírek innen, onnan
Ő volt a Harry Potter szőke gyereksztárja: 34 éves korára ennyit változott Evanna Lynch
Megmutatjuk, milyen sokat változtak a Harry Potter női szereplői.
Halálbüntetés jár a karácsonyozásért ebben az országban
A világ nagy részén ezekben a napokban összegyűlnek a családok és a barátok, körülállják a karácsonyfát, megajándékozzák egymást,...
Így néz ki Orbán Balázs otthona, eddig sose lathattad, rendkívüli fotó látott napvilágot
A zárt ajtók mögött készült felvételen olyan részletek is feltűnnek, amelyeket a külvilág elől eddig gondosan rejtegettek.
Katalin hercegné gyönyörű anya-lánya pillanatot osztott meg, a kis Sarolta ragyog
"A karácsony a szeretet teljes kibontakozásáról szól".
Szerzetesként élhette utolsó napjait a trónfosztott magyar király
Kétszer is megfosztották a magyar koronától, bebörtönözték, majd szerzetesnek állt a magyar király. Tudod, kiről van szó?
Vlagyimir Putyin táviratozott Donald Trumpnak
Vlagyimir Putyin orosz elnök karácsony alkalmából üdvözlő táviratot küldött amerikai hivatali kollégájának, Donald Trumpnak -...
Újabb súlyos baleset történt karácsonykor – elsodortak egy gyalogost vidéken
Csütörtök kora este komoly közlekedési baleset történt a 4918-as úton, Nyírcsaholy szélén.
Izraeli akció Libanonban: elesett az al-Kudsz Hadtest egyik tagja
Az izraeli hadsereg megölte Libanonban az iráni Forradalmi Gárda külföldi műveletekért, hírszerzésért és a nem hagyományos...
Baranyai Blanka: még mindig túl sokan gondolják a családon belüli erőszakról, hogy nincs joguk beleszólni
„Láthatatlan áldozatok” címmel tartott kerekasztal-beszélgetést a Kék Vonal, ahol azt járták körbe, hogyan lehet valódi, biztonságot...
Pénzesőt hozott, de óriásit, mégis sokan fanyalognak – Ez forgatta fel a könyvpiacot 2025-ben
A romantikus könyvek eladásai rekordokat döntenek világszerte, miközben a kritikusok továbbra is lenézik a műfajt: válságos időkben az...
Az internet népe szerint a híres színésznő férje Shakespeare reinkarnációja
Az elmélet érdekessége, hogy Shakespeare feleségét is pont ugyanúgy hívták, minz a színésznőt.
Sport
„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével
A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.
A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát
Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.
A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően
Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.
Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága
Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.
A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?
Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.
Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma
A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.
Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben
Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.
2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.
Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”
A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.
Már biztos: nem teljesül a magyar válogatott kulcsemberének karácsonyi kívánsága
Elhúzódott a felépülése.
A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét
A szezon végéig Franciaországban fog játszani.
Tóth Alex megszólalt: Azt nem mondom, hogy mindent megkaptam + videó
A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.
Bulvár
Kiderült, ez a Fidesz titkos fegyvere a választás totális megnyerésére, ezzel óriási győzelmet arathatnak
Egy volt parlamenti képviselő árulta el az igazságot.
Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa
Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?
Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie
2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,
Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója
Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.
A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád
A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
2025-ben a rendelések egytizedét a Temun adták le a magyar vásárlók, de azt fontos tudni, hogy a külföldi oldalakról rendelt termékek esetén is ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint a hazai boltokban. Mutatjuk, m
„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével
A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.
3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében
Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.
„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhe-tett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak
A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Az amerikai Nemzetbiztonsági Archívum sajtóközpontja szerint Vlagyimir Putyin már 2001-ben szerette volna, ha országát felveszik a NATO-ba, erről értekezett az akkori amerikai elnökkel. Bush érdekesnek nevezte a kérés
blogmorzsák
Szívfájdalomra ki kell menni sétálni
A VAN, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője, a VAN filmzenekar oszlopos tagja a kedvenc zenéiről mesél.
Monomaci gyiloksulija – Danganronpa The Animation
A Reményfok Akadémia rövid időre mészárszékké alakul!
Karácsonyi ajándék a The Damned Thingstől
Elérhetővé tette egy korábban kiadott ritkaságát az all-star kvintett.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


