Magyarországon még mindig drágák a lakáshitelek
A bankok jövedelmezőségi okok miatt kerülik a kamatversenyt a magyar bankpiacon, jelentette ki Nagy Márton, a jegybank alelnöke. - Pécsi Napilap -
A Magyar Hírlapnak adott interjúban elmondta: az új lakáshitelek kamatai 2012 óta alig csökkentek, annak ellenére, hogy időközben 0,9 százalékra mérséklődőtt a nemzeti bank alapkamata. Az alelnök szerint az ügyfelek számára kevés a könnyen értelmezhető összehasonlítás a bankok ajánlatairól.
Az elmúlt két évben jelentősen javultak a lakáshoz jutás feltételei, a bérek és a foglalkoztatottság, így a lakosság vagyona emelkedett, miközben a hitelkamatok történelmileg alacsony szintre csökkentek, a lakásárak országosan pedig csak mérsékelten növekedtek, mondta Nagy Márton a Magyar Hírlapnak adott interjújában.
Kiemelte, hogy a jegybank a lakáshitelezésben dinamikus emelkedésre számít a következő években, idén a hitelállomány egy százalék felett emelkedhet, jövőre pedig már öt százalék felett lehet a bővülés.
Kiemelte, hogy az egészséges szerkezetű lakáshitelek fennmaradását segítik az adósságfékszabályok, a minimális önrész vagy a minimum jövedelem-arányos törlesztőrészlet elvárása. Emellett a kamatok jövőbeli emelkedésének kockázatát kezeli, hogy a lakosság egyre nagyobb arányban a három-öt-tíz éves kamatfixálású, maximum harmincéves futamidejű lakáshitel-konstrukciókat választja. Hangsúlyozta, hogy a hitelek ára még mindig magas, a lakáshitelek piacán az árverseny nem elégséges.
Az új lakáshitelek teljes hitelköltsége 2012-ben még tizenkét százalék körül alakult, ma pedig öt-hat százalék körüli. A kamatfelár időbeli változatlansága mellett Nagy Márton szerint a másik nagy probléma, hogy ez a felár a kelet-közép-európai országokhoz képest is két százalékponttal magasabb. Egy magyar háztartásnak tehát sokkal drágább egy lakáshitelt felvenni, mint mondjuk a szomszédainknál.
Ha ezt lefordítjuk egy átlagos háztartás részére, akkor havi tízezer forinttal többe kerül egy lakáshitel itthon, mint a környező országokban.
Ez nemzetgazdasági szinten pedig havonta mintegy négymilliárd forintos különbséget jelent a teljes hitelállományt nézve, és ez három fő okra vezethető vissza. Egyrészt a lakáshiteltermékek nehezen vagy egyáltalán nem összehasonlíthatóak. Másrészt a bankváltásnak igen jelentős adminisztrációs és pénzbeli költsége van. Harmadrészt pedig a magyar bankrendszer nemzetközi összehasonlításban alacsony hatékonysággal működik.
A jegybank alelnöke rámutatott: sok esetben termékkapcsolás jelenik meg ezeknél a kölcsönöknél, tehát például folyószámlához vagy bankkártyához kapcsolják a hitelt.
A konstrukció ebből fakadóan az ügyfél számára nagyon nehezen vagy egyáltalán nem átlátható. Emellett számos ügyfél nem veszi a fáradságot, hogy több bank ajánlatát is megnézze, és egymás mellé tegye azokat, tette hozzá Nagy Márton.
origo
hírek innen, onnan
Az Anthropic szerint hónapokra lehetünk attól, hogy az AI önállóan terjedjen az okoseszközökön
A kutatók szerint arra kell törekedni, hogy megerősítsük rendszereinket, és megnehezítsük az „AI-férgek” terjedését, „ugyanakkor...
Ne edd meg, ha ilyen nassolnivalót vettél: súlyos allergiás reakciót okozhat
Visszahívták ezt a terméket a polcokról.
„Ne ellenőrizzük, inkább legyünk a partnereik!” – A dietetikus szerint ezt rontják el gyakran a szülők
Veszélyes tévhitek és kimaradt étkezések: Kubányi Jolán dietetikus szakértővel vettük górcső alá a kamaszkori táplálkozást.
A mosógépedről készült fotó alapján is megtalálhatja a lakásodat egy AI
Egy lakás belsejéről készült fénykép alapján is nyomra vezetheti a rendőröket egy új mesterségesintelligencia-eszköz. A Raven olyan...
Húzódik, viszket vagy hámlik az arcod? Így érdemes átalakítani a bőrápolást a hidegebb hónapokra
A hideg levegő, a szél és a fűtött lakás száraz levegője könnyen megviselheti az arcbőrt. Ha ősszel húzódni kezd, kipirosodik vagy...
Radar alatt: Rákay Philip cégétől Jászai Gellért magántőkealapjaihoz került a budai villa
Rákay Philip cége 198 millióért vett meg egy történelmi villát, amelyet négy évvel később már 631 millióra értékeltek. Túl is adott...
Feje tetejére állíthatja a magyar iskolák működését ez a „Gép”
Az AI óvodai és iskolai használatáról tartanak konferenciát pedagógusoknak Budapesten.
Ezért szerepel más név a hatodikosok kötelező oltásán – megszólalt a gyógyszerhatóság
Tisztázta a gyógyszerhatóság, hogy az eltérő név és az idegen nyelvű csomagolás ellenére a diákok ugyanazt a Magyarországon...
Újabb díjat kell fizetni a netes csomagrendelésnél
November 1-jétől újabb uniós szabályok lépnek életbe az Európai Unión kívülről érkező csomagok vámkezelésében, amelyek...
Öt perc alatt és 250 méteres pontossággal megmondja az amerikai hírszerzés AI-ja, hogy hol készült egy videó
Csendben indította el az amerikai hírszerzés a LocUS nevű AI-rendszert, amely videók és hangfelvételek alapján másodpercek alatt...
Nincs bocsánat – Magyar Péter durván beleállt az ellenzékbe, majd új gyermekvédelmi törvényt ígért
Magyar Péter miniszterelnök a Partizánnak adott interjújában beszélt a sajtóorgánumok Parlamentbe való belépésének szabályozásáról,...
Élesedik a helyzet – százezrek lepték el a francia utcákat a diákok országos tiltakozási hullámában
Több mint százezer ember vonult utcára Franciaországban a diákok oktatási feltételeinek javításáért.
Sport
A magyar kormány döntését követően a távozását fontolgatja a Veszprém világklasszis játékosa
A megváltozott adórendszer miatt távozhat a Veszprém kapusa.
Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra
Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.
Beolvasott az MLSZ-nek, borította a bilit a magyar válogatott labdarúgó
Nem érzi a megbecsültséget.
Állandóan Szoboszlait kritizálta, most tönkremehetett a Liverpool legendája
Hajmeresztő hírek láttak napvilágot a Liverpool és az angol válogatott korábbi legendás védőjéről, Jamie Carragherről.
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne
Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.
Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése
Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr
Hiába a Barcelona elképesztő fordítása, a show-t a Bayern München thrillere vitte el a Bajnokok Ligájában
Sallai Roland közel egy hónap után játszott újra.
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.
„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek
"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.
„Az nem normális, amit a Barca csinál” – Hansi Flick egy futballgépezetet épített
Megállíthatatlannak tűnnek a katalánok.
Szoboszlai Dominik nélkül is menni fog a BL-ben? Eddig kell nélkülöznie a magyar válogatott játékost a Liverpoolnak
Nem csak a magyar válogatott játékos kidőlése miatt fájhat a feje Andoni Iraolanak.
Bulvár
Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente
Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.
Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával
Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.
Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban
Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.
Öt perccel azután, hogy megszavazták a gyermekvédelmi törvényt, feloldották a jogállamisági eljárást: 4,2 milliárd euró érkezhet
Brüsszel szerint már jogállam vagyunk, újabb 4,2 milliárd euró érkezhet hazánkba.
Elszabadultak az indulatok a parlamentben, miután egy tiszás állítólag azt kiabálta be, hogy „mocskos paraszt”
Rögtön bocsánatkérésre szólították fel a képviselőt.
17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen
A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A
Egyik reggel Polt váratlanul behívatta Fejes Pétert, és öt perc múlva már nem volt főügyész
Egykori bírósági és ügyészségi vezetőkkel próbáltuk rekonstruálni a történteket – de megkérdeztük az érintettet is.
Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó
Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.
Most jött: Bejelentést tett a rendőrség a tragédiáról
Családi tragédia Szentendrén: késsel támadt szüleire, majd rágyújtotta a házat az anyjára

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


