Ezt olvasta már?


Május 23-án folytatódik a magyar labdarúgóidény

A tervek szerint május 23-án a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzéseivel folytatódik a hazai labdarúgóidény, az OTP Bank Liga pedig május 30-án a 26. fordulóval kezdődhet újra.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának hétfői beszámolója szerint a bajnokságban a Ferencváros két korábban elmaradt bajnokiját a Magyar Kupa-elődöntőkkel azonos időszakban játsszák le.

A kupaelődöntő visszavágóit május 27-én rendezik, a fináléra pedig június 2-án kerülhet sor. A bajnokságot a tervek szerint június végéig kell befejezni, egy csapat két mérkőzése között legalább három napnak kell eltelnie.

A férfi NB I március közepén, a 25. forduló után szakadt félbe, ám a címvédő és listavezető FTC-nek a Debrecen és az Újpest elleni találkozóit is pótolnia kell.

A női NB I-ben csak a Bajnokok Ligája-indulás eldöntéséhez szükséges mérkőzéseket rendezik meg. A 13. fordulóból elmaradt MTK Hungária-DVTK összecsapás pótlása után kialakul a liga záró táblázata, amelynek első két helyezettje két győzelemig tartó páros mérkőzésen dönti el egymás között a BL-indulás jogát. A bajnokság hivatalos végeredmény nélkül zárul le, nem lesz bajnok, sem végső helyezettek, illetve kiesők. A következő idényben a mostani mezőny tagjai lesznek jogosultak az NB I-es nevezésre.

A férfi nagypályás bajnokságok közül az NB II és NB III esetében - a kiírás elveit követve - a félbemaradt idény záró táblázata alapján jelölik ki a feljutókat és kiesőket, valamint a megyei első osztályokból a feljutókat az NB III-ba. Ennek értelmében a másodosztályból az MTK Budapest és a Budafoki MTE jutott fel az élvonalba. Kiesett a Tiszakécske és a Vác, a Balmazújvárost pedig már korábban kizárták.

Az MLSZ orvosi bizottsága részletes egészségügyi és vizsgálati protokollt dolgozott ki. Ennek értelmében a kezdeti, átfogó orvosi ellenőrzést követően a csapatoknál hetente kétszer, illetve minden mérkőzés előtt koronavírus-tesztet kell a játékosokon és minden velük érintkező személyen elvégezni. A pozitív tesztet produkálókat el kell különíteni az egészséges játékosoktól, és a többiek egy soron kívüli teszt elvégzése, illetve negatív eredménye után folytathatják a sporttevékenységet.

A kormányrendelet alapján a zárt kapus mérkőzéseken maximum 500 személy tartózkodhat a stadion teljes területén, de az egészségügyi kockázatok minimalizálása érdekében a kluboknak a belépők létszámát a lehető legkisebbre kell csökkenteniük. A stadionon belül a játékteret az öltözőkkel szigorúan el kell különíteni a nézőtéri területtől. A sportzónába csak olyanok léphetnek be, akik közvetlenül a mérkőzés előtt negatív tesztet produkáltak.

A nézőtéri zónába a média munkatársai, stadion-üzemeltetők, nélkülözhetetlen kiszolgáló-személyzet, valamint a klubvezetők és szponzorok képviselői lephetnek be. Nekik nem kötelező a teszt, de nyilatkozniuk kell a tünetmentességről, és szigorúan be kell tartaniuk az általános előírásokat a stadion területén.

Az MLSZ a bajnokságok újraindítását megelőzően kikérte az Országos Tisztifőorvos és az Operatív Törzs álláspontját a megfelelő védekezés kapcsán.

A koronavírus-járvány közepette a tömeges érintkezés továbbra is komoly veszély, ezért a futsal és a szabadtéri amatőr, valamint utánpótlás-bajnokságok idényét, valamint minden további országos és megyei bajnokságot, kupát és grassroots tornát lezártak. Több mérkőzést nem játszanak a csapatok. A tabellák jelenlegi állapotukban rögzülnek, és nincs hivatalos végeredmény, nincsenek helyezettek, nincs végeredmény alapján feljutó és kieső, a csapatok nem kapnak érmet és oklevelet.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Aston Martin V12: a világ legerősebb sorozatgyártású orrmotoros autója

A mindössze 150 példányban készülő különleges modell a teljesítményt, a motorsport autóépítési filozófiáját és a digitális...

Magyar Péter megszólalt Baka András új jelöltjéről, a gyermekvédelmi törvényről és a fóliázásról

A miniszterelnök szerint a Fidesz és a Mi Hazánk olyat tett, amire nincs bocsánat.

Németh Balázs szerint Magyar Péter magához rendelte a házelnököt, Forsthoffer Ágnes kiakadt

Forsthoffer hosszú posztban reagált az ellenzéki képviselő róla szóló videójára.

Jön az ősz leglátványosabb csillaghullása, óránként akár 15 hullócsillagot is láthatunk

Október 21-ről 22-re virradó éjszaka tetőzik az év egyik leggyorsabb hullócsillagait produkáló meteorraja, az Orionida.

BL-kedd: Sallai visszatért a Barca ellen, a Bayern botlásánál csak az Interé volt nagyobb - eredmények

Willi Orbán (RB Leipzig) kezdőként, Sallai Roland (Galatasaray) csereként kapott helyet csapatában a keddi BL-ben, míg Gulácsi Péter - aki...

Azonnali bejelentést tett Forsthoffer Ágnes a Fidesz újabb próbálkozása miatt

Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke nyilvánosan reagált Németh Balázs képviselő egyik videójára, amelyben elmondta, személyét...

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Eltávolították a jobb tüdejének alsó lebenyét

Megállapodás született: uniós katonai és polgári misszió indul Libanonba

Újabb jelentős szankciós csomagról döntött az Európai Unió Oroszországgal szemben, emellett polgári és katonai missziót indít...

Erős fejfájás gyötör? A neurológus elárulta, mit érdemes kiiktatni az étrendedből

A migrén sokakat érintő probléma, amelynek kiváltó okai között nemcsak az időjárás vagy a stressz szerepel, hanem az étrendünk is. De...

Sipos Orsi maga intézte el a barátnője vesztét Az Árulókban, de a kerekasztal után jött az igazi hidegzuhany

A kerekasztal végzetes tévedése Sipos Orsi kezdeményezésére szavazták ki Rainer-Micsinyei Nórát Az Árulók – Gyilkosság...

Megtörtént A Kísértés első átpártolása: Leilában találta meg Milán, ami a párjában nincs meg

Milán kapcsán A Kísértés csábítói az első perctől érzékelték, hogy ő lehet a legmegingathatóbb a párkapcsolatban élő srácok...

0

Sport

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó

Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

0