Ezt olvasta már?

Országszerte erős szélre figyelmeztetnek

Országszerte erős szélre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.

0

Márciusban érkezik Budapestre Az inkák aranya című kiállítás

Márciusban nyílik Budapesten Az inkák aranya című kiállítás, amely az Andok vidékét egykoron uraló népek különleges kincseit mutatja be interaktív formában a közönségnek.


hirdetés

A tárlat több mint 100 tárgyat, köztük ékszereket, maszkokat, vallási és kultikus tárgyakat, hatalmi jelképeket vonultat fel Peruból. Az egykor élt ötvösök alkotásainak értéke meghaladja a három milliárd forintot is - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

A Mujica Gallo alapítvány által működtetett perui Aranymúzeum páratlan arany és ezüst gyűjteménye a Magyarországon fellelhető különleges kerámia leletekkel gazdagítva ad betekintést azoknak a kultúráknak az életébe, amelyek a mai Peru területén és azon túl, Közép- és Dél-Amerikában virágoztak.

Az Andok hegyvonulataitól az óceán partjáig évszázadokon keresztül egyedi civilizációt építő, hatalmukat több ezer kilométerre kiterjesztő inkák az aranyban a Napot és az isteneiket látták. Ez a nemesfém testesítette meg számukra a meleget, a fényt, az életet, uralkodóik a Nap leszármazottjaiként aranytárgyak tömegével vették körbe magukat. A különleges műalkotások megidézik az európaiak érkezése előtt virágzó kultúrákat, valamint bemutatják, hogyan borította vérbe a dél-amerikai kontinenst a nemesfém csillogása.

A tárlat a Komplexben lesz látható március 13-tól.







0


Mi a véleménye a Munka Törvénykönyvének módosításáról (túlóratörvény)?









0

hírek innen, onnan

Pintér Sándor jobb munkakörülményeket és több pénzt ígért a büntetés-végrehajtásban dolgozóknak

Pintér Sándor szerint a kormány az eddig bevezetett életpályamodell továbbfejlesztésével a büntetés-végrehajtásban dolgozók megfelelő

Meghalt egy magyar hegymászó, akit lavina temetett maga alá a Magas Tátrában

Lavinaomlás sodort el egy magyar hegymászó csoportot a Magas Tátrában pénteken, a balesetben az egyikük életét vesztette.

Olasz lap szerint orosz olajcég pénzeli Salvinit

A Rosznyefty helyreigazítást követel, alaptalannak mondva az Északi Liga finanszírozásának hírét.

Nem biztos, hogy láttál már ennyi Ferrarit egy képen

Megmutatjuk az összes Ferrarit, amely valaha a pályára gurult a Forma1-ben. Jó szemezgetést.

Magyar halálos dráma a Tátrában

Lavinaomlás sodort el egy magyar csoportot.

Lavinaomlás okozta egy magyar hegymászó halálát a Magas Tátrában

A tragédiát okozó lavinaomlás a Lomnici csúcstól néhányszáz méterre lévő Kis Hideg Völgyben következett be a déli órákban.

Hazánkban 10 fokkal csökkent a hőmérséklet 24 órán belül

A hétvégén szerencsére napos, száraz időre számíthatunk, azért a szél még okozhat kellemetlenségeket. Hétfőtől pedig ismét enyhül...

Ilyen hangulatban lehetetlen veszíteni: feltüzelték a Zenitet a futballszurkolók

Szentpétervár Ilyen hangulatban nem lehet veszíteni. A labdarúgó-Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért rendezett Zenit-Fenerbahce...

Így ír a kormányoldali sajtó a venezuelai kimentett magyarokról

Ami az Indextől még felelőtlenség, a kormányoldali Magyar Nemzetnek már nem tilos: névvel, képpel közölt riportot a lap egy...

Országos elfogatóparancs volt érvényben a Pesti Srácok főszerkesztő-helyettese ellen

Szarvas Szilveszter fényképe még a Police.hu körözési listájára is felkerült.

0

Sport

140 hektáron gazdálkodik az olimpiai bajnok magyar pólókapus

Szécsi Zoltán az egri vízilabda irányítása mellett saját birtokát is gondozza.

"Ronaldo nem nyert öt Bajnokok Ligáját, csak hármat"

A két gólon kívül történt még néhány igen érdekes esemény az Atlético és a Juventus BL-meccsén. És utózönge is van bőven.

A Manchester United sztárjáért 100 millió eurót fizetne a Barca

Könnyen lehet, hogy emelni kell majd még a téten.

A merész Barcelona 100 milliót fizetne a Manchester United egyik legnagyobb értékéért

A Mundo Deportivo szerint a Barcelona továbbra is csatárt keres.

Neymar hiába menekült el Messi elől, a franciáknál is van nála jobb

Összegyűjtöttük az európai topbajnokságok eddigi pozitív és negatív meglepetéseit.

A Renault vitte az F1-es barcelonai teszt negyedik napját

Nico Hülkenberg érte el a legjobb köridőt az idei Forma-1-es szezon első hivatalos tesztjénék negyedik napján.

- Ilyet sífutó versenyen ritkán lehet látni - Videó

Ahogy az minden bunyó előtt el szokott hangozni: Mi van?! Mi van?! Mi van?!

El-sorsolás: Kijevbe utazik a Chelsea, Franciaországba az Arsenal

Kemény ellenfelet kaptak a magyarokat foglalkoztató klubok.

Elvették a kupadöntő rendezési jogát a békéscsabaiaktól

A bécsi központ az utólag pályázó cseheknek adta. A békéscsabaiak perelnek.

0

Bulvár

Csípős, de jó. Ezt teszi a szervezeteddel a csodálatos vírusölő gyógy- és fűszernövény

Van, aki minden nap imádja, és van, aki csak Húsvétkor veszi elő, pedig számtalan pozitív tulajdonsággal rendelkezik, amely sokat segíthet szervezetünknek az év minden napján. Ez nem más, mint a torma, amiről sokan talán nem is tudják, hogy mennyi előnyös hatása van, amelyek bizony jól jöhetnek az étrendünkben és a házi patikában is.

Tolonganak a megrendelők, 500 millió forint értékben vettek ebből a zsebre rakható projektorból

Nem várt fordulatot vett egy kis projektor története az Indiegogón. Úgy tűnik, a fejlesztőknek olyan dolgot sikerült kitalálniuk, amelyre valóban nagy szükség van.

Valóban a méret a lényeg? Nők vallanak a férfiak fő parájáról

A Redditen a napokban felmerült az örök kérdés: vajon valóban a méret a lényeg, ha péniszről van szó?

"Majdnem elokádtam magam" - Vasvári Vivien igényeinek nem felelt meg Bali

A luxusfeleséget nem nyűgözte le az indonéz nyaralás.

Megrövidíti az életet az egyik legfelkapottabb étrend

Ausztrál kutatók megfejthették, miért rövidíti meg az életet a magas fehérjetartalmú étrend, mint amilyen például a paleo(lit) diéta is. Az új eredmények azt is alátámasztják, hogy a szénhidrátok nem feltétlenül kerülendők, ahogy sokan állítják.

Micsoda kutatási eredmény. Azok a nagyszülők, akik sok időt töltenek az unokákkal, óriási előnyre tesznek szer...

A nagyszülők számára az egyik legnagyobb kincs, hogy sok időt tölthetnek az unokáikkal. De ennek több előnye is van rájuk nézve; valamint a gyerekekre is!

Mutatjuk, milyen luxuslakás lapul egy klasszikus budapesti épület második emeletén

Palotanegyed, Lőrinc pap tér, macskaköves Krúdy Gyula utca. Megvan a helyszín? A fővárosba látogató külföldiek nem véletlenül imádják ezt az éttermekkel, bárokkal, régi épületekkel övezett környéket, ahol az alábbi luxuslakás is megtalálható.

Gyerekként te is hordtad ezt a cipőt, most pedig a sztárok őrülnek meg érte - Ez lesz az idei divat

A híres énekesnő az elmúlt évek során nagyon gyakran viselte magán a Mary Jane cipőket, és most már egyre több divatház látja meg benne a fantáziát.

A születésed napja elárulja, hogyan alakulnak idén a pénzügyeid

A pénz nem boldogít, tartja a mondás, de azért jó, ha van, tesszük hozzá többnyire kicsit epésen. Sokan úgy gondolják, sosem lehet belőle elég, mások szerint, amíg a megélhetést fedezi, nincs okunk panaszra. Egy viszonyt biztos: a pénz mindenkit érdekel, és a csillagok segítségével most azt is megtudhatod, mire számíthatsz a forinttal kapcsolatos viszonyod tekintetében.

Eddig rosszul vezetted a háztartást: dobd ki a vécékeféd, és moss sokkal többet!

És még annál is többet. A szakértők ezt javasolják.

Elképesztő akciók várnak az Aldiban, Pennyben és Sparban

Bevásárlást tervezel a hétvégére? Segítünk eligazodni az akciós termékek között.

blogmorzsák

A legendás magnókazetta

Ki ne tekerte volna vissza ceruzával az elejére, hogy a walkman ne fogyassza az elemet vagy ne bosszankodott volna amikor a magnó bezabálta a kedvenc kazit?

Karácsony Gergely kínos esete az elipszilonnal

Szarvashiba ez is, ráadásul egy nappal a két honanya tragikomikus megnyilvánulása után.

Remek programok a kacsintgató tavaszhoz

Garázsvásár, twistelés és közös Oscar Gálanézés a hétvégére.

Én csak élni szeretnék! Lehetőleg a saját hazámban

Réges rég rabszolgák vagyunk a hazánkban, és minden törvényünk, szokásunk ezt erősíti!

Brüsszel plakátkampánya Magyarországon

„Tudjátok hány migráns inváziót elősegítő titkos terv létezik Európában? Egy. Az is nálatok!“

Mi van, ha a Megváltó sosem érkezik meg?

Egy regény, ami megmutatja, hogy mi lesz a világgal, ha száműzik belőle a kételkedőket.

Újabb részletek a fogolyszökésről

„Több híresztelés is arra utal, hogy nem minden úgy történt a fogolyszökéssel kapcsolatban, ahogy azt eddig elmondták nekünk.“

Hallottál már a banánketchupről?

Ha be mered vállalni, itt a recept!

Leonardo művészetének titka kancsalságában rejlik?

Legalábbis ezt feltételezi egy nemrég megjelent tanulmány szerzője.

Biztos, hogy életed párját találtad meg?

Hasonló a hasonlóra lehet, hogy rátalál, de boldogok még nem lesznek tőle. De akkor mi a megoldás?

6+1 tipp az álomszép padlóburkolathoz

A padlóburkolatok sem maradhatnak ki idén a változás és megújulás lendületéből.

Így tudod hatékonyabbá tenni a sorozataidat

A rámpasorozatok segítenek átállni a bemelegítésről a kemény munkára, közben fokozzák a teljesítményedet is.

0