Megnyílt az út a lisztérzékenyek kenyere felé
Új lehetőségeket tár fel a gabonaallergiában szenvedők életminőségének javítására egy magyar, ausztrál, norvég, német és kínai kutatócsoportok együttműködésével megvalósult vizsgálat. A csoport tagja volt az MTA Agrártudományi Kutatóközpont három munkatársa.
A kutatás eredményeit összegző cikk vezető szerzője Juhász Angéla, a nyugat-ausztráliai Murdoch Egyetem Mezőgazdasági Biotechnológiai Központ és az MTA ATK Mezőgazdasági Intézet kutatója. A tanulmányt a Science Advances közli.
Az eredmények a csökkent antigén- és allergéntartalmú búzafajták nemesítéséhez visznek közelebb. „Ha ismerjük ezeket a fehérjéket, értjük a kenyérbúzára jellemző genetikai változatosságot és a növényre hatást gyakorló környezeti tényezők szerepét, akkor segíteni tudjuk a nemesítőket és az élelmiszeripart olyan élelmiszerek előállításában, amelyeket majd azok is fogyaszthatnak, akiknek egyébként tartózkodniuk kellene a búzaalapú élelmiszerek fogyasztásától” – magyarázza Juhász Angéla.
A kutatók a vékonybél autoimmun betegsége, a lisztérzékenység (cöliákia), valamint a búzaallergia különböző típusainak genetikai hátterét, kiváltó okait vizsgálták. A búza fogyasztásával, lisztjének belélegzésével kapcsolatos megbetegedések közé tartozik a bőr- és emésztőrendszeri tünetekkel jelentkező ételallergia, a fizikai aktivitást követően fellépő anafilaxia (WDEIA), valamint a pékeket, sütödei dolgozókat érintő pékasztma. A lisztérzékenység és a búzaallergiák jellemzően nem gyógyíthatók: jelenleg az egyetlen jó megoldás a búza-, valamint a rozs- és árpaalapú élelmiszerek kerülése, a gluténmentes táplálkozás.
Nem mindegy, mikor éri hőség a búzátA magyar, ausztrál, norvég, német és kínai együttműködés keretében készült tanulmány megvalósulásához alapvetően járult hozzá, hogy sikerült teljességében feltárni a búza genetikai állományát. Ez azért is jelentős eredmény, mert a kenyérbúza 17 milliárd bázispárból álló genomja nagyjából ötször nagyobb, mint az emberé. A kutatást a több mint 2400 tagú Nemzetközi Búzagenom-szekvenáló Konzorcium (IWGSC) irányította.
„Ebben az óriási projektben a búza minőségét elsődlegesen meghatározó tartalékfehérjék és rokon fehérjecsaládjaik azonosításáért voltam felelős” – mondja Juhász Angéla. „Ezt a referencia genomszekvenciát és az azonosított fehérjecsaládokat használtuk a búza allergénjeinek és a lisztérzékenységgel kapcsolatos fehérjéinek azonosítására és mennyiségének vizsgálatára, különböző környezeti stresszhatások alkalmazása mellett”.
A környezeti hatások szerepének feltárása a kutatás másik fontos eredménye. Az egyes fehérjék eltérő mennyiségben termelődnek a búzaszemben. „Ha a tenyészidőszak végén hűvösebbre fordul az időjárás, akkor a pékasztmát kiváltó és az ételallergiával kapcsolatos fehérjék koncentrációja megemelkedik. Másfelől, ha a virágzás alatt hőstressz éri a kenyérbúzát, akkor nagyobb mennyiségben fejeződnek ki a cöliákiával és a WDEIA-val kapcsolatos fehérjék” – részletezi Juhász Angéla.
Ismerve az immunreaktív fehérjeszakaszok fehérjén belüli pozícióját és az ezen fehérjéket kódoló gének kromoszómán belüli elhelyezkedését, lehetőség nyílik a csökkentett allergén- és antigéntartalmú búzafajták azonosítására, nemesítésére. Így például genomszerkesztési módszerek segítségével célirányosan módosíthatjuk vagy távolíthatjuk el az immunreakciót kiváltó szakaszokat anélkül, hogy megváltoztatnánk a fehérjének a búzanövény élettani folyamataiban vagy a funkcionális tulajdonságaiban betöltött szerepét. A most azonosított fehérjeszakaszokra tervezett genetikai és biokémiai markerek pedig lehetőséget nyújtanak a kedvező összetételű és tulajdonságú fajták szelektálására, a nyersanyag összetételének feldolgozóipari ellenőrzésére – számol be a lehetőségekről a Murdoch Egyetem és az MTA ATK kutatója.
A teljes cikk a következő linken érhető el:
hírek innen, onnan
Ez a nyári kollekció új szintre emeli a City to Beach divatot
A divat és a funkcionalitás találkozásából született meg a Reserved és a Lebrand közös nyári kapszulája, amely az év egyik...
3,5 óra után őrült befutó, 23 ezredmásodperc döntött a győzelemről az Indy 500-on
Hullottak a korábbi győztesek, majdnem elmosta az eső a 2026-os Indianapolis 500-at, a győzelem sorsa pedig egy utolsó körös vágtában...
Az ország leginnovatívabb középiskolás diákjait díjazta a Magyar Innovációs Szövetség
A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) 35. alkalommal díjazta az ország leginnovatívabb középiskolás diákjait, az Országos Tudományos...
Orvosmeteorológia: a kánikula mellé jön más is - ezért lesz megterhelő a helyzet.
Vasárnap is kitart a kánikula!
Nagyobb projektbe vágtak, mintha összekötnék Budapestet Párizzsal, aztán szembejött a valóság
A nagy tervek ellenére az 1500 km-es új mexikói vasút jegybevételei a működési költségek töredékét fedezik csak, a dzsungelt is...
Komoly bírságot kaphatsz, ha ezt csinálod a kertben: súlyos büntetés lehet a vége
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt csinálnak, amit csak szeretnének, pedig bizonyos szabályok megszegése akár komoly...
Halálra marcangolta a nagy fehér cápa a kétgyermekes apát, barátai végignézték a tragédiát
A 38 éves Steven Mattabonit szigonyozás közben támadta meg egy ragadozó a nyugat-ausztráliai Rottnest-szigetnél. A tragédiát követően...
Ez az oka, ha összeesik a magaságyás – és így hozhatod helyre
Ha a magaságyásod hirtelen összeesik, ne ess pánikba! Megmutatjuk, mi okozza a problémát, hogyan ismerheted fel, és miként hozhatod helyre...
Újra együtt Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán – 14 év után megható pillanat a színpadon
Különleges pillanatoknak lehettek szemtanúi a nézők, amikor 14 év után ismét egy színpadon állt Szinetár Dóra és volt férje, Bereczki...
Három autó ütközött, öten megsérültek vasárnap este a 13-as főúton
A baleset Nagyigmánd közelében, a 14-es kilométernél történt. A járművek utasai közül két embert a nagyigmándi önkormányzati...
„Ti f.szszopók, ti meg bekapjátok a f.szom” – KKevin trágár videóban esett neki a kommentelőknek
A rapper a Budapest Park-koncertje utáni, csókvideóját firtató hozzászólókra fakadt ki. A felvételt, amelyben a Porschéjából, vezetés...
Saját székházában törtek rá a rendőrök az ellenzékre Törökországban
Egy bírósági döntés eltávolította tisztségéből a legerősebb ellenzéki párt vezetését. Mivel ők ezt nem akarták elfogadni, a...
Sport
BL- és EL-selejtezők: Megvannak az ETO és a Fradi lehetséges ellenfelei
A 2026/27-es európai kupaidényben az ETO a BL-selejtezőben nem kiemeltként akár - papíron - erősebb bajnokcsapatokkal találkozhat, míg a Ferencváros EL-ben kiemeltként indul.
Kubatov Gáborék felvehették a kapcsolatot Magyar Péterrel a Ferencváros jövőjét illetően
Egyre több pletyka szól arról, hogy a Népligetben akár külföldi tőkét is bevonnának a költségvetés fenntartása érdekében.
Bereczki Zoltánnak is elállt a lélegzete attól, amit az Arénában látott
Igen ingergazdag koncertnek lehettünk szemtanúi szombat este.
Gulácsiék 19 éves csapattársa lehet a Liverpool nagy dobása az átigazolási piacon
Megvan, hogy kivel pótolná a távozó Mo Szalahot a Liverpool.
Megvédte Hajnalt a Fradi 3-szoros magyar bajnoka: "Igazán nagy hiba lenne, ha..."
Hrutka János határozottan kiállt Hajnal Tamás mellett, és hangsúlyozta: komoly tévedés lenne megkérdőjelezni a klubnál végzett munkáját.
A Liverpool edzője egy szóval leírta Szoboszlaiék egész idényét: "Megint nem azt kaptuk, amit érdemeltünk"
Arne Slot szerint a Liverpool a minimális célját teljesítette azzal, hogy az utolsó fordulóban kiharcolta a Bajnokok Ligája-indulást, ugyanakkor a holland vezetőedző elismerte, ennél többet reméltek a szezon előtt.
Drámai hajrá az NB III-ban: Megvannak a bajnokok, akik az NB II-ért játszhatnak majd
Lezárultak az NB III négy csoportjának küzdelmei is a 2025/2026-os idényben.
Ronaldo az első, de Messit lenyomta egy bokszoló a legjobban kereső sportolók listáján
A Forbes kijött a legjobban kereső sportolókat ismertető listájával. Az első helyen nincs változás.
Fradi: Ítéletet mondtak Robbie Keane vezetőedzői korszakáról
A legtöbb válaszadó Robbie Keane ferencvárosi időszakát a "közepes" kategóriába sorolta.
Eldőlt: Szoboszlai és Kerkez a következő idényben is a BL-ben játszhat - videó
A Szoboszlai Dominikot kezdőként, Kerkez Milost pedig csereként bevető Liverpool 1-1-s döntetlent játszott Mohamed Salah és Andy Robertson búcsúmeccsén, így az ötödik helyen végzett, és a Bajnokok Ligájában indulh
12 éves a La Décima, ami megváltoztatta a Real Madrid történelmét
12 éve annak, hogy a Real Madrid egy azóta is emlékezetes döntő után megnyerte története 10. BEK/BL-serlegét.
Priskin-show: 56 perc alatt 7 gólt vágott a korábbi válogatott támadó!
A korábbi válogatott csatár parádézott a vármegyei bajnokságban.
Bulvár
Németh Balázs a Balatonnál keveredett balhéba, majdnem megverték a Fidesz egyik fő emberét
Kamerára vették ahogy Németh Balázs ismét politizál, nagyon rossz vége lett.
Drámai helyzet a Velencei-tónál, kiderült, kik okozzák valójában a tó vesztét
Már idén nyáron kiszáradhat a Velencei-tó? Kongatja a vészharangot a Zöld Gerilla Mozgalom.
Castingon pucérra vetkőztették a sztárt, majd olyat tettek vele, egy életre megjegyezte
A színészek élete sem mindig tejfel! Főleg, ha forgatásokról van szó!
Most kaptuk: elszabadult a pokol a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, minden a szirénáktól hangos
Szörnyű baleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető úton.
Újra divatba jött a nagymama szandál: szinte azonnal elkapkodják az üzletekből
Egykor csak a praktikum miatt hordták őket, ma viszont a legstílusosabb nők kedvenc nyári cipői lettek. A „nagymama-szandálok” 2026-ban hatalmas divatot diktálnak: kényelmesek, könnyen kombinálhatók, és meglepően
Janza Kata szó nélkül sétált ki a színpadról: megalázó, amilyen helyzetbe került
Janza Kata higgadtan kisétált a színpadról, miután megalázó módon bántak vele, majd megköszönte a próbát.
Helyszíni fotókon a mátrai szerencsétlenség, egy fiatal az áldozat
Életét vesztette egy 23 éves férfi.
Kipukkadt a panellufi, a kereslet bezuhant, a kínálat pedig kilőtt
Látványos fordulat előtt áll a hazai panellakások piaca. A korábbi szárnyalással szemben a kereslet bezuhant, a kínálat pedig kilőtt. A zenga.hu legfrissebb elemzése szerint a tulajdonosoknak már a hirdetési időszak
A legdurvább ütés, előkerült egy felvétel, amelyen Lázár János a kegyelmi ügyről beszél
Értékrendi ellentmondásnak és a kormánypártokat ért eddigi legsúlyosabb politikai ütésnek nevezte a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgatóhelyettesének elnöki kegyelmét Lázár János épí
Maximum ennyi tojást egyél egy héten a dietetikusok szerint, különben a szíved egészségét kockáztatod
A tojás régóta az egyik legmegosztóbb élelmiszer az egészségtudatos táplálkozás terén. Míg sokan tökéletes fehérjeforrásként tekintenek rá, mások még mindig tartanak tőle a koleszterintartalma miatt. Nem csoda
Megszólalt az államtitkárnak kinevezett Nagy Ervin
„A kultúra az, ami egy nemzetet eggyé kovácsol.”
A magyar színésznő 53. születésnapján hunyt el: párja sosem hallott részleteket mondott a haláláról
Megrázó részleteket árult el Börcsök Enikő élettársa, Tóth József a színésznő halálát megelőző időszakról.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


