Megszerezték a hatodik helyet a pécsi kosarasok
Izgalmas meccsen jobban bírták a pécsiek a végjátékot Sopronban, és végül nagyon fontos győzelmet arattak, amivel eldőlt, hogy megnyerték a középházi középszakaszt, hatodikként folytathaták a play offban.
Soproni KC–Pécsi VSK-PANNONPOWER 86-90 (30-22, 15-20, 22-23, 19-25)
Kosárlabda-NB I. középszakasz, 8. forduló. Sopron
Sopron: Johnson 28/6, Kántor 5/3, Myles 8, Dénes, Spica 18. Csere: Ruják 6/6, Takács 7/3, Tóth G. 11/3, Lakosa 3/3. Vezetőedző: Dragan Alekszics.
PVSK: Nelson 10, Supola 2, Smith 12/3, Budimir 13/3, Sejfics 20. Csere: Harazin 6, Halász 8, Bíró O. 2, Antóni 17/9. Vezetőedző: Csirke Ferenc.
Igazán komoly tét nem nyomta a vállunkat a Sopron elleni meccset megelőzően, így nyugodtan, felszabadultan állhattunk neki a kisalföldiek elleni találkozónak. Persze Csirke Ferenc a találkozó előtt nem véletlenül nyilatkozta azt, hogy kíváncsi, a play off kiharcolása vajon felszabadulttá, vagy esetleg egy kicsit túlzottan is lazává teszi-e a csapatot.
Nos, az Sopron elleni első pár perc alapján vegyes lehetett kicsit a kép, hiszen hét perc leforgása alatt 23 pontot kaptunk, ami elég soknak tűnt, az a fajta lazaság tehát amitől edzőnk tartott, védekezésben bizony kiütközött valamelyest. Az volt a szerencsénk, hogy ezen a téren azért a hazaiak sem szaggatták az istrángot, igaz az első negyedben a Sopron jobb százalékkal célzott mezőnyből, így tíz perc után ha nem is tetemes, de tisztes előnyre tett szert.
A kis pihenő pedig nagyon jót tett a védekezésünknek, ugyanis a második negyedben a Sopron korábbi kosár-termését sikerült megfeleznünk, mindenközben pedig elkezdtük farigcsálni a hátrányunkat is. Mondjuk nem ment rohamléptekkel a dolog, de azért szépen lassan kezdtünk közeledni a hazaiakhoz. Ebben elég nagy szerepe volt Antóni Csanádnak, aki a padról beszállva dobott három mezőnykísérletéből három kosarat, és még kintről betalált egyszer. Ő így kilenc ponttal zárta az első félidőt, a soproni vezetés pedig ugyan megmaradt, de három pontosra olvadt. Két negyed után 45-42 volt az állás.
A nagyszünet után pedig keményen megdolgoztunk érte, hogy hogy az a mínusz három is eltűnjön. Elsőként Sejfics érezte úgy, hogy itt van az ideje valami nagyot alkotni. A második félidő elején olyan pár percet produkált, mintha valaki felhúzta volna. Sorra tépte le a gyűrűről a támadó lepattanókat, és a pontszerzésben sem maradt adós. Amikor pedig ő egy kicsit elfáradt és le kellett ülnie, volt valaki, aki átvegye a szerepét. Mondjuk nem a palánkok alatt, de ezt cseppet sem bántuk. Antóni volt az, aki a negyed végéhez közeledve két triplát is elsüllyesztett a soproni gyűrűben, nem rajta múlt, hogy a hazaiak előnyéből így is megmaradt két pont a záró felvonás előtt.
Az utolsó tíz percben pedig újabb játékosunk villant meg: Halász négy pontjával kezdtük a játékrészt, hét és fél perccel a meccs vége előtt pedig újra egálban voltunk. Sőt, Budimir a legjobbkor ment be középre. Szabálytalankodtak vele, ő pedig mind a két büntetőt értékesítette, így először a meccsen vezettünk, 71-69-re. És itt Halászé után el is érkeztünk Budimir perceihez. A büntetők után ugyanis jött tőle egy dupla, ezt egy soproni időkérés követte, majd a remek szériát egy triplával koronázta meg horvát csapatkapitányunk. Azonban 69-76-os állásnál nem volt rá időnk, hogy megnyugodjunk kicsit, ugyanis a hazaiak pillanatok alatt visszajöttek két pontra, itt pedig el is érkeztünk egy kis csiki-csukihoz. 74-76 után ugyanis jött négy pont tőlünk, majd – csak, hogy legyen miért izgulni – egy soproni hármas Johnsontól. És bizony az egész meccsen ponterősen játszó amerikai alaposan ránk hozta a frászt, szép egyéni alakításai után ugyanis két perccel a vége előtt megint a hazaiak vezettek egy ponttal. De nem sokáig! Jött az újabb fordítás, az utolsó percre fordulva pedig valami angyali nyugalom szállhatta meg játékosainkat, olyan magabiztosan és higgadtan csinálták a dolgukat. Antóni a lehető legjobb pillanatban szerzett labdát, Nelson és Budimir pedig nagyon nyugodtan büntetőzött, így a végső dudaszóhoz érve 86-90-t mutatott az eredményjelző, megnyertük tehát a mérkőzést.
A középszakasz során ez volt az első idegenbeli győzelmünk, ami nem is jöhetett volna jobbkor, ezzel ugyanis a szerdai, Kaposvár elleni idegenbeli meccsünk eredményétől függetlenül bebiztosítottuk hatodik helyünket a középszakaszban, mivel ma este a somogyiak 88-77-es vereséget szenvedtek Szegeden.
Csirke Ferenc: - Gratulálok a csapatomnak, és egyúttal a Sopronnak is! Bebizonyították, hogy igazi sportemberek, komolyan vették a mérkőzést. Mi egy kicsit happy hangulatban kezdtünk, de később összekaptuk magunkat és egy nehéz mérkőzésen kivívtuk a győzelmet. Ebben kulcsszerepe volt Antóni Csanádnak, aki nyerőemberré lépett elő.
Forrás: pvsk-panthers.hu
hírek innen, onnan
Bizsergető nosztalgiával, csodás testekkel és perzselő nyárral kényeztet az új Baywatch első előzetese
Visszatérnek a piros fürdőruhák, a homokban lassított felvételen rohanó bombázók és szívtiprók és az életveszélyes helyzetek,...
Sportosabb lett a Lexus két szabadidőjárműve
Az eredetileg 1998-ban bevezetett Lexus RX számos világelsőséget tudhat magáénak. Miután megalkotta a prémium-szabadidőjármű fogalmát,...
Szöul nem fogadja el Kijev álláspontját
Dél-Korea folytatja arra irányuló erőfeszítését, hogy rendezze diplomáciai vitáját Ukrajnával, miközben továbbra is bocsánatkérést...
BL: A volt DVTK-edző már a főtáblán is nyert meccset - eredmények
Ez történt a kedd kora esti BL-meccseken.
Valaki mocskosul gazdag lett: elvitték a 43,7 milliárd forintos főnyereményt az Eurojackpoton
Megvannak az Eurojackpot legújabb nyerőszámai. A szabályok szerint a játékosoknak öt számot kell eltalálniuk az 1–50 közötti...
Hatalmasat bukhat, akinek ilyen lakása van Magyarországon: egyre nagyobbak az alkuk
Lassult az ingatlanpiac a tavalyi kiugró kereslethez képest, a vevők pedig egyre megfontoltabban választanak, illetve határozottabban...
Lemondott Tótth András energetikai államtitkár
Személyes okokra hivatkozva lemondott a tisztségéről Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium energetikai államtitkára. A...
Kinevezték a MEKH új elnökét
Losonczy Gézát nevezték ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) új elnökének október 16-i hatállyal,...
Új elnököt neveztek ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal élére
Losonczy Géza megbízatása hét évre szól.
Bordó, szilva, mélylila: íme Katalin hercegné új kedvenc őszi palettája
Úgy tűnik, a bogyós árnyalatok idén ősszel végleg beköltöztek Katalin hercegné ruhatárába.
Megműtötték a pápát, kiderült, milyen állapotban van most
A Gemelli klinikán elvégzett beavatkozás a tervek szerint sikerült, így az egyházfő már a kórtermében lábadozik. A Szentszék több...
Iskolai késelések sokkolták Lengyelországot
Múlt héten három, egymástól független támadás során diákok sebesítettek meg diákokat, tanárokat, egy gondnok belehalt sérüléseibe....
Sport
A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont
Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.
Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra
Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.
Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz
Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
Florian Wirtz elmenekülhet Liverpoolból, a világ legjobb csapatai vinnék
Eddig nem jött be neki a Premier League.
Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között
Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.
Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne
Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése
Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr
Rakétát lőttek ki a húszi lázadók Ronaldóék mérkőzésekor, pánikhangulat a stadionban
Már csak 19 gól hiányzik a bűvös ezerhez.
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.
Beolvasott az MLSZ-nek, borította a bilit a magyar válogatott labdarúgó
Nem érzi a megbecsültséget.
„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek
"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.
Bulvár
Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente
Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.
Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”
Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta
Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban
Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az
Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával
Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.
Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.
Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni
A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.
Elszabadultak az indulatok a parlamentben, miután egy tiszás állítólag azt kiabálta be, hogy „mocskos paraszt”
Rögtön bocsánatkérésre szólították fel a képviselőt.
Öt perccel azután, hogy megszavazták a gyermekvédelmi törvényt, feloldották a jogállamisági eljárást: 4,2 milliárd euró érkezhet
Brüsszel szerint már jogállam vagyunk, újabb 4,2 milliárd euró érkezhet hazánkba.
17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen
A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A
Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó
Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


