Mellár: a Fideszé lett az MNB felügyelőbizottsága
Az MSZP és a Párbeszéd azt javasolja a Jobbik-frakciónak, hogy vonja vissza Nyikos László jelölését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottságába.
Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP frakcióvezető-helyettese és Mellár Tamás, a Párbeszéd frakció országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy az Országgyűlés gazdasági bizottsága tíz igen, 4 nem szavazattal támogatta, hogy a KDNP által jelölt Szényei Gábor Andrást, a Fidesz-frakció által jelölt Madarász Lászlót és a Jobbik által jelölt Nyikos Lászlót újból javasolják az MNB felügyelőbizottsági tagjának.
Bangóné Borbély Ildikó arra hívta fel a figyelmet: az MSZP, a Párbeszéd és a DK által jelölt Mártha Imre Edgárt több ellenzéki frakció támogatta, mint Nyikos Lászlót, akire a bizottsági ülésen még a jobbikos Volner János sem szavazott igennel.
"Ha a Fidesz valamilyen posztra ellenzékinek mondott jelöltet támogat, akkor élünk a gyanúperrel, hogy az ő politikai céljainak maximálisan megfelel" - fogalmazott.
Mellár Tamás azt mondta: a szavazás után az a helyzet állt elő, hogy az MNB hat felügyelőbizottsági helyéből mindegyikét a Fidesz kapta meg, hiszen két pozíció a minisztériumé, egy a kormányé, a megmaradó három helyből pedig két hely a Fidesznek, egy pedig az ellenzéknek jár, ez utóbbira viszont szintén csak kormánypártiak szavaztak.
Arra a kérdésre, hogy az MSZP, illetve a Párbeszéd részt vesz-e Gyurcsány Ferenc DK-elnök által keddtől meghirdetett tüntetésen, Bangóné Borbély Ildikó azt mondta: a DK saját rendezvényeként értékelik a demonstrációt, és az MSZP tagjaira bízzák, hogy részt vesznek-e ezen.
Mellár Tamás ugyanakkor úgy vélte: nem járható út, amit Gyurcsány Ferenc meghirdetett, mert nem lehet egy-két napra koncentráló akciósorozattal leváltani a kormányt, ennél sokkal többre van szükség.
hírek innen, onnan
Lavinaveszély Erdélyben: röpködnek a mínuszok a Kárpátokban, figyelmeztetnek a román meteorológusok
A péntek reggeli hőmérsékleti értékek voltak a legalacsonyabbak Moldvában, Munténiában és Dobrudzsában is.
Késes- és vegyi támadásban 15 ember sérült meg Japánban
Japánban, a csendesnek számító Shizuoka prefektúrában pénteken délután súlyos támadás rázta meg a Mishima városában működő...
Ez történik az agyadban, amikor unatkozol: bámulatos a folyamat
Bár nem szeretjük, és mindent megteszünk ellene, az agynak szüksége van az unalomra.
Rossz hírt közölt három Magyarországon is népszerű autómárka
Csökkentek az eladások.
Milliárdok tűntek el, börtön vár a volt kormányfőre
Bűnösnek mondták ki a világtörténelem egyik legnagyobb korrupciós ügyében érintett korábbi maláj miniszterelnököt. Visszaélt...
Karácsony másnapján is üzent a világnak Leó pápa
A vértanú Szent István szelídsége, bátorsága és megbocsátása kísérje mindazokat, akik konfliktushelyzetekben a párbeszédet,...
Nem unatkoztak a tűzoltók és a mentők sem: 22 lakás kigyulladt, ketten meghaltak az utakon karácsony első napján
Országszerte 137 riasztáshoz vonultak ki a katasztrófavédelem egységei. A tüzek mellett szén-monoxid és súlyos műszaki mentések is...
Belefáradtál a „mi ez köztünk” helyzetekbe? A randiappok szerint vége a bizonytalanságnak, jön az őszinteség kora
Vége a gyomorgörcsnek a bizonytalanság miatt, itt az új trend a társkeresésben. A legújabb kutatások szerint a kis, őszinte gesztusok...
„Ha nem nézem meg annyiszor a Mission: Impossible-t, nem lenne Michelin-csillagos éttermem”
Varga Sándorral, az esztergomi Michelin-csillagos 42 tulajdonosával beszélgettünk fine diningról, vastagkolbászról, Jennifer Lopeznek...
Schmied Zoltán így ünnepli karácsonyt: „Mindig énekelünk, mielőtt megérkezik Jézuska”
Schmied Zoltán és két nagy gyermeke, Boldizsár és Boglárka is igyekeznek megőrizni a karácsony varázsát a legkisebbnek, Milánnak.
A Haladásnál nem számoltak vele, külföldön alapember lett a magyar védő: "Szinte verekedni kellett a pályán"
Keresztes Krisztián szerint jó úton halad afelé, hogy egyszer eljusson Angliába.
Nagy tűzijátékra készül a Leapmotor a 2026-os Brüsszeli Autószalonon
A Leapmotor B03X tisztán elektromos, B-szegmensű crossover, amely a márka vadonatúj globális platformjára épül. Ez a következő...
Sport
Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt
Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.
Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága
Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.
Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt
A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.
Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze
A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.
2025 legzseniálisabb góljai: Belerúgott egy óriásit a labdába, az év egyik legnagyobb gólja lett
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hatodik nap egy elképesztő kapáslövés van főszerepben.
Láthatáron a City újabb bomba igazolása, a Premier League egyik felfedezettje érkezhet Manchesterbe
Kerkez Milos korábbi csapattársa ígéretes szezont fut eddig.
Tóth Alex megszólalt: Azt nem mondom, hogy mindent megkaptam + videó
A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.
Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt
Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.
Wittmann Géza nem tudta, hogy apaként veri a Real Madridot a kupadöntőben
Kácsor Eszternek nem volt kedve elmenni arra a meccsre, melyen megismerte férjét, Wittmann Krisztiánt.
Idén nagyon más lesz az angol futball karácsonyi ünnepe
Jön a Boxing Day, de nem azt kapjuk, amit az előző években.
Kós Hubert nem tervez hazatérni, hosszabb távon is az Egyesült Államokban képzeli jövőjét
„Nincs ennél jobb csapat a világon.”
Mutatjuk a darts-vb legmenőbb zenéit és bevonulásait
Ma szünetel a darts-vb, de ma sem maradsz darts nélkül.
Bulvár
Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie
2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,
„Találtam a kocsijában egy tangát, mire azt mondta, egy idegen nő hajította be az ablakán” – Nők mesélnek a legrosszabb férfi-hazugságokról
A férfiak egészen földöntúli hazugságokkal állnak elő, ha hűtlenségről van szó. Íme néhány történet, amit nők osztottak meg a legképtelenebb hazugságokról.
Nem lesz többé szükség szemüvegre, jóváhagyták a látást javító szemcseppet
A szemcsepp használatával bámulatos hatást lehet elérni.
Megszólalt az egyiptomi egyetem, ami állítólag a forrást adta a Tisza Párt állítólagos macska- és kutyaadójához
Elmondták, létezik-e az a környezettanulmány, ami felbukkan abban a bizonyos több száz oldalas dokumentumban.
Rettegett rovar került Európába: az egész kontinenst letarolhatja
A tudósok azonnali beavatkozást sürgetnek, miután a rovar már Európát is veszélyezteti.
Curtis kíméletlenül belegázolt Majkába, egyetlen mondattal égette le az egész ország előtt, azonnal megfagyott a levegő
A rapper egy olyan környezetben ejtette ki a száján a kőkemény üzenetet, ahol mindenki más a békére koncentrált, de ő nem bírta ki a visszavágást
Börtönből üzentek a hat éve eltűnt maglódi luxusautó-szerelő, Pintér Gyula családjának
Váratlan fordulat történt a már több mint fél évtizede kámforrá vált Pintér Gyula szövevényes ügyében. A családja nem várt helyről kapott üzenetet, aminek a kapcsán abban reménykedtek, talán sikerül megoldan
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Az amerikai Nemzetbiztonsági Archívum sajtóközpontja szerint Vlagyimir Putyin már 2001-ben szerette volna, ha országát felveszik a NATO-ba, erről értekezett az akkori amerikai elnökkel. Bush érdekesnek nevezte a kérés
Elvitték a Hősök tere szobrait, döbbenetes melyik magyar településre szállították őket
A magyar történelem meghatározó alakjait kiemelték megszokott helyükről, és egy távoli raktár mélyére menekítették őket.
Orbán Viktor váratlanul kitálalt, pontot tett az örökös vita végére, végre bevallotta, amit más nem mert
Hosszú hallgatás után vége a titkolózásnak, Orbán Viktor pontot tett az örökös vita végére, ami eddig kettészakította az országot.
Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt
Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.
blogmorzsák
„Lélekben úgyis otthon leszek” - milyen volt az írók karácsonya?
Csillogó díszek, terített asztal, és az elmaradhatatlan fotó a fa előtt az ajándékkal.
Bitbull, sör és Fradi – Portugál!
Kocsmajaj Irgácson!

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


