Ezt olvasta már?


Mennyit mozog a magyar nyugdíjas?

Szerintük eleget, valójában negyedük sem sportol, mert nincs rá ideje

A magyar idősek háromnegyede nem sportol rendszeresen, saját bevallásuk szerint az időhiány, a lustaság és a rossz egészségügyi állapot állnak ennek háttérében – derült ki a 4Life Direct biztosításközvetítő megbízásából készült országos reprezentatív kutatásból. - Pécsi Napilap -

Az 50 év feletti megkérdezettek kétharmada szerint nincs, vagy nem tud róla, hogy lenne kifejezetten idősek számára kialakított sportolási lehetőség a lakóhelye közelében. A felmérésből arra is fény derült, hogy az idősek 46 százaléka fogyaszt gyümölcsöt napi rendszerességgel, zöldséget viszont mindössze 31 százalékuk eszik minden nap, húst pedig csupán ötödük.

A 4Life Direct felmérésében[1] arra kereste a választ, hogy egészséges életmódot folytatnak-e az 50 év felettiek, sportolnak-e rendszeresen és milyen élelmiszer típusokat fogyasztanak leginkább.

A kutatás során a megkérdezettek 24 százaléka állította, hogy sportol, további 42 százalék korábban végzett ilyen tevékenységet, de már felhagyott vele, a válaszadók 34 százaléka pedig soha nem is sportolt. A nem sportolás elsőszámú indoka az időhiány, a válaszadók 19 százaléka jelölte meg ezt, míg 17 százalékuk lustaságra hivatkozott. A válaszadók 14 százaléka egészségügyi állapota miatt nem végez ilyen tevékenységet. Azok az idősek, akik soha nem sportoltak leginkább (21 százalék) azzal magyarázzák ezt a döntésüket, hogy megítélésük szerint sport nélkül is eleget mozognak.

Mindössze a megkérdezettek harmada tud a lakóhelyéhez közel direkt idősek számára kialakított sportolási lehetőségről - ez az arány szignifikánsan magasabb a budapesti lakosok esetében (40 százalék), míg a községekben, falun élők kisebb arányban tudnak ilyenről (28 százalék). A válaszadók 19 százaléka szerint nincs ilyen típusú sportolási lehetőség a környékükön, a megkérdezettek közel fele pedig nem tud róla, hogy lenne ilyen lehetőség.

Érdekesség, hogy a kutatás szerint a sportolás független az életkortól, a nemtől, vagy az aktivitástól, vagyis például a nyugdíjasok ugyanakkora arányban sportolnak, mint azok, akik még aktívak.

A megkérdezett 50 év felettiek túlnyomó többsége hetente többször is fogyaszt gabonaféléket, pékárut, tejtermékeket, gyümölcsöt, zöldséget és húst is. A napi szintű fogyasztásban a pékáruk állnak az első helyen, illetve minden második válaszadó naponta fogyaszt tejterméket és gyümölcsöt. Zöldség azonban már csak 31 százalékuk, hús pedig csak ötödük asztalára kerül minden nap. Az édesség kevésbé fogyasztott kategória, a válaszadók fele fogyaszt ilyesmit hetente többször is. Alkoholt önbevallás alapján ötödük fogyaszt hetente többször is, 5% pedig naponta.

A heti többszöri fogyasztási adatokat vizsgálva kiderül, hogy a nyugdíjasok magasabb arányban fogyasztanak gabonaféléket, pékárut, tésztát, húst, valamint alkoholt, mint azok, akik még nem vonultak nyugdíjba.

Április 7-én, az Egészségügyi Világnapon 1950 óta minden évben arra emlékezünk, hogy 1948-ban ezen a napon alapította meg az ENSZ a WHO-t (World Health Organization), az egészségügyi világszervezetet, melynek célja a nemzetközi egészségügyi munka irányítása és összehangolása.

 


[1] A nagy elemszámú, kvantitatív kutatást a 4Life Direct megbízásából 2017 márciusában a Trend International Market Research Kft. készítette. A minta az 50 év feletti magyar lakosságra, régió, településtípus, életkor és nem szerint reprezentatív (N=1001).







0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter megszólalt Baka András új jelöltjéről, a gyermekvédelmi törvényről és a fóliázásról

A miniszterelnök szerint a Fidesz és a Mi Hazánk olyat tett, amire nincs bocsánat.

Németh Balázs szerint Magyar Péter magához rendelte a házelnököt, Forsthoffer Ágnes kiakadt

Forsthoffer hosszú posztban reagált az ellenzéki képviselő róla szóló videójára.

Jön az ősz leglátványosabb csillaghullása, óránként akár 15 hullócsillagot is láthatunk

Október 21-ről 22-re virradó éjszaka tetőzik az év egyik leggyorsabb hullócsillagait produkáló meteorraja, az Orionida.

BL-kedd: Sallai visszatért a Barca ellen, a Bayern botlásánál csak az Interé volt nagyobb - eredmények

Willi Orbán (RB Leipzig) kezdőként, Sallai Roland (Galatasaray) csereként kapott helyet csapatában a keddi BL-ben, míg Gulácsi Péter - aki...

Azonnali bejelentést tett Forsthoffer Ágnes a Fidesz újabb próbálkozása miatt

Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke nyilvánosan reagált Németh Balázs képviselő egyik videójára, amelyben elmondta, személyét...

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Eltávolították a jobb tüdejének alsó lebenyét

Megállapodás született: uniós katonai és polgári misszió indul Libanonba

Újabb jelentős szankciós csomagról döntött az Európai Unió Oroszországgal szemben, emellett polgári és katonai missziót indít...

Erős fejfájás gyötör? A neurológus elárulta, mit érdemes kiiktatni az étrendedből

A migrén sokakat érintő probléma, amelynek kiváltó okai között nemcsak az időjárás vagy a stressz szerepel, hanem az étrendünk is. De...

Sipos Orsi maga intézte el a barátnője vesztét Az Árulókban, de a kerekasztal után jött az igazi hidegzuhany

A kerekasztal végzetes tévedése Sipos Orsi kezdeményezésére szavazták ki Rainer-Micsinyei Nórát Az Árulók – Gyilkosság...

Megtörtént A Kísértés első átpártolása: Leilában találta meg Milán, ami a párjában nincs meg

Milán kapcsán A Kísértés csábítói az első perctől érzékelték, hogy ő lehet a legmegingathatóbb a párkapcsolatban élő srácok...

Kiírta a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia...

0

Sport

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó

Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

0