Mintegy 3400-an élnek elutasított menedékkérelemmel Ausztriában - lapértesülés
Ausztriában mintegy 3400 bevándorló él, akiknek jogerősen elutasították a menedékkérelmét, közülük 1200 Bécsben lakik - közölte a Die Presse című napilap kedden. (Pécsi Napilap)
Alsó-Ausztriában 700-an, Stájerországban 400-an és Felső-Ausztriában 240-en vannak, akiknek nem adták meg a menekültstátust - olvasható az újságban, amely a belügyminisztérium adataira hivatkozva arról ír, hogy többségében csecsen, afgán és nigériai állampolgárok kérelmét utasították el.
A minisztérium nyilvántartásában azonban nem szerepel, hogy az elutasított menedékkérelemmel rendelkezők mennyi ideig maradnak az országban és meddig kapnak szociális támogatást - olvasható a lapban, amely szerint ez az időszak néhány naptól akár több évig is terjedhet. A menekültek számára folyósított támogatás hatvan százalékát az állam, a fennmaradó részt a tartomány állja.
Peter Hacker bécsi menekültügyi koordinátor a Die Pressének úgy nyilatkozott: a menekülteknek folyósított szociális támogatás abban segít, hogy ne gettókban és elhanyagoltan éljenek.
Hacker szerint a kiutasítási határozatra várók fogva tartása nem ösztönzi az embereket önkéntes hazatérésre. Indoklása szerint az államnak olcsóbb az alapellátás folyósítása, mint a kiutazásra várók fogva tartásának napi költsége. "Bécsben a szociális ellátás napi összege 21, míg a stájerországi Vordernberg településen működő központban a fogva tartás napi költsége 165 euró" - mondta a menekültügyi koordinátor.
Januárban a 200 férőhelyes vordernbergi központban 160 menekült kapott helyet, akik közül 120-an bűnelkövetők. A Kronen Zeitung című lap januári beszámolója szerint amennyiben fél év alatt nem fogadja vissza őket származási országuk, elengedik őket a központból. Wolfgang Sobotka belügyminiszter ezt elfogadhatatlannak nevezte és a visszafogadásról szóló államközi szerződések megkötését szorgalmazta.
A nemrég bemutatott módosított kormányprogram szerint szigorítják az elutasított menedékkérelemmel rendelkezőkre vonatkozó szabályokat, 18 hónapig terjedhet a kiutasítási határozatra várók fogva tartásának időtartama. A fenyegetést jelentőket pedig meg is figyelnék, bokán vagy karon is hordható jeladó készülékkel (lábbilinccsel).
Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter egy hétvégi lapinterjúban szorgalmazta, hogy az elutasított menedékkérelemmel rendelkezők anyagi támogatásait vonják meg. A Die Presse vasárnapi számában megjelent interjúban arról is beszélt, hogy vannak olyan országok, amellyel létrejött a visszatoloncolási szerződés, azonban mégsem veszik vissza állampolgáraikat. Kurz úgy vélte, a legnagyobb probléma, hogy a migránsoknak gyakran nincsenek személyes dokumentumaik.
A miniszter úgy látja, hogy az Ausztriába érkező menekültáradat nagy gondot jelent a munkaerőpiacnak és a társadalomnak egyaránt. Mint fogalmazott: nem ismétlődhet meg a 2015-ös, de a 2016-os év sem.
Az Osztrák Menekültügyi Hivatal (Bfa) közlése szerint tavaly összesen csaknem 28 ezer kérelmet bíráltak el pozitívan és több mint 20 ezer kérelmet utasítottak el. Több mint tízezer embert, jellemzően iraki és afganisztáni állampolgárokat utaztattak vissza származási országukba, több mint a fele önként hagyta el Ausztriát.
Negatívan elbírált menedékkérelem esetén a menekültek panaszt nyújthatnak be a közigazgatási bíróságon. Elutasítás esetén még az alkotmánybírósághoz is fordulhatnak. Más esetben el kell hagyniuk Ausztriát. Amennyiben ezt nem teszik meg önként, visszatoloncolják őket a származási országba. A hivatal jellemzően kilenc hónap alatt bírálja el a kérelmeket, a közigazgatási bíróság hat, de akár 12 hónapon át is foglalkozhat egy üggyel, és az alkotmánybíróság három hónap alatt dönt az egyes esetekről.
hírek innen, onnan
Agyi köd ötven felett? Miért viselkedett furcsán Gryllus Dorka? Íme, a szakértő válasza
Gryllus Dorkán a feszített munkatempó és a kimerültség lehetséges jeleit vélték felfedezni az RTL Reggeliben. Az eset kapcsán...
Nem csak a fizetés számít bele a nyugdíjba: mutatjuk, mi mindenen múlik, mennyi pénzt kapunk idős korunkban
A nyugdíj összegének meghatározásakor nem kizárólag a havi fizetést veszik figyelembe: bizonyos jutalmak, prémiumok és más jövedelmek...
Gonosz szellemek vagy földönkívüliek? Az Apollo-program asztronautája szerint démoni erő áll az UFO-k mögött
Sokkoló kijelentést tett az amerikai űrkutatás egyik élő legendája: a 91 éves Charles Duke azt állítja, az azonosítatlan repülő...
Rubint Réka a frankfurti kórházi ágyban fekve üzente meg, hogy nem adja fel a rákkal vívott harcát
„A pokolból és a teljes reménytelenségből is vissza lehet jönni” – írta. Hozzátette, hogy hamarosan élő bejelentkezésben szeretne...
Súlyos pénzeket veszíthetnek a magyar cégek, ha olcsó autót választanak
Súlyos pénzeket veszíthetnek a magyar cégek azon, ha olcsó autót választanak. A vállalatok több adatból döntenek, miközben a...
5 hétköznapi jel, ami túlterhelt idegrendszerre utal - Szinte senki nem gondol rá
Akár a mindig hideg kéz és láb is jelezhet idegrendszeri túlterhelést.
Kiderült, miért lőtt ki a hazai ipar
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól...
Fúrófejeket küld Grönlandra Donald Trump
Donald Trump amerikai elnök szerdán a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében azt írta, hogy hamarosan megkezdődhet a...
Ekcémás a bőre? Erre figyeljen a fűtési időszakban.
A fűtési szezon beköszöntével sokaknál fokozódik a bőrszárazság, a viszketés és az ekcémával járó kellemetlen panaszok, de akinek...
Mindig ugyanoda ülsz az asztalnál? A pszichológusok szerint ez sokat elárul rólad
Te is azok közé tartozol, akiknek megvan a saját kis helyük a munkahelyi étkezőben, a kedvenc kávézójukban vagy épp a családi...
Elfogta az FBI az OpenAI egyik alkalmazottját, miután lehallgatókészüléket találtak a cég vezetői tárgyalójában
A 35 éves szaúdi állampolgár tavaly óta dolgozott a vállalatnál, az amerikai igazságügyi minisztérium szerint nemzetbiztonsági...
Sport
A magyar kormány döntését követően a távozását fontolgatja a Veszprém világklasszis játékosa
A megváltozott adórendszer miatt távozhat a Veszprém kapusa.
Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra
Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.
Beolvasott az MLSZ-nek, borította a bilit a magyar válogatott labdarúgó
Nem érzi a megbecsültséget.
Állandóan Szoboszlait kritizálta, most tönkremehetett a Liverpool legendája
Hajmeresztő hírek láttak napvilágot a Liverpool és az angol válogatott korábbi legendás védőjéről, Jamie Carragherről.
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne
Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.
Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése
Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr
Hiába a Barcelona elképesztő fordítása, a show-t a Bayern München thrillere vitte el a Bajnokok Ligájában
Sallai Roland közel egy hónap után játszott újra.
„Az nem normális, amit a Barca csinál” – Hansi Flick egy futballgépezetet épített
Megállíthatatlannak tűnnek a katalánok.
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.
„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek
"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.
Szoboszlai Dominik nélkül is menni fog a BL-ben? Eddig kell nélkülöznie a magyar válogatott játékost a Liverpoolnak
Nem csak a magyar válogatott játékos kidőlése miatt fájhat a feje Andoni Iraolanak.
Bulvár
Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente
Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.
Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával
Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.
Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban
Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az
Öt perccel azután, hogy megszavazták a gyermekvédelmi törvényt, feloldották a jogállamisági eljárást: 4,2 milliárd euró érkezhet
Brüsszel szerint már jogállam vagyunk, újabb 4,2 milliárd euró érkezhet hazánkba.
Elszabadultak az indulatok a parlamentben, miután egy tiszás állítólag azt kiabálta be, hogy „mocskos paraszt”
Rögtön bocsánatkérésre szólították fel a képviselőt.
17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen
A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A
Egyik reggel Polt váratlanul behívatta Fejes Pétert, és öt perc múlva már nem volt főügyész
Egykori bírósági és ügyészségi vezetőkkel próbáltuk rekonstruálni a történteket – de megkérdeztük az érintettet is.
Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó
Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.
Most jött: Bejelentést tett a rendőrség a tragédiáról
Családi tragédia Szentendrén: késsel támadt szüleire, majd rágyújtotta a házat az anyjára
Baba Vanga hátborzongató jóslata: ez vár Oroszországra és a világra még az év vége előtt
A látnok egy új orosz vezető felemelkedését is vizionálta.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


