Molnár Ágnes: szolgáltató intézményrendszert hoznak létre a támogatáspolitikában
A fejlesztési források felhasználására a korábbi pazarló és átláthatatlan intézményrendszer helyett szolgáltató jellegű intézményrendszert hoznak létre - mondta Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára az MTI-nek.
Emlékeztetett: a kormányváltáskor a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) mellett további 15 közreműködő szervezet végezte a pályázatok lebonyolítását.
Jellemző volt, hogy párhuzamos hálózatokat tartottak fenn, például a regionális fejlesztési ügynökségi hálózatok mellett szinte majdnem ugyanarra a feladatra a VÁTI Nonprofit Kft. is rendelkezett irodahálózattal.
Molnár Ágnes elmondta, hogy a fejlesztéspolitikai rendszer átalakításának folyamatában áttekintették a helyzetet, és 2011 január elsejétől létrejött a humán területet összefogó közreműködő szervezet az ESZA keretében. További racionalizáló lépések várhatók az energia pályázatok lebonyolításánál is annak érdekében, hogy a Környezet és Energia Operatív Programban (KEOP) a közreműködő szervezetek ne párhuzamosan működjenek.
Az államtitkár tájékoztatása szerint áttekintik az egyik legnagyobb közreműködő szervezet, a VÁTI Nonprofit Kft. működését is. A VÁTI-ban profiltisztítást hajtanak végre, hiszen tevékenysége jelenleg rendkívül szerteágazó. Például nemzetközi feladatot lát el, köztük a határon átnyúló programokban, bilaterális fejlesztésekben közreműködik, továbbá a regionális operatív programokban (ROP) a regionális fejlesztési ügynökségek mellett a humán területen végzi a pályázatokhoz kapcsolódó feladatokat, a területrendezés és területfejlesztés szakterületéhez információkat ad, és tervezési munkát is végez.
Megvizsgálják, hogy a VÁTI-nak így kell-e a jövőben működnie, és a tervek szerint az értékek megtartása mellett hatékony, jól működő, hadra fogható közreműködő szervezetet hoznak létre. Az ágazati és a területi fejlesztéspolitikának mátrixszerűen össze kell érnie az Új Széchenyi Tervben, és ehhez kell a szolgáltató jellegű intézményrendszert felépíteni - mutatott rá Molnár Ágnes.
Kitért arra, hogy a MAG Zrt. továbbra is nagy feladat előtt áll a gazdaságfejlesztési források kihelyezésekor, hiszen itt látják el az uniós források és az innovációs alap kezelésével kapcsolatos munkát. A MAG Zrt.-re a gazdaságfejlesztési pályáztatási feladatok kezelésében a jövőben is számítanak - mondta az államtitkár.
Jelezte, hogy az új fejlesztéspolitikai intézményrendszer átalakítása 2011-ben befejeződik.
MTI
hírek innen, onnan
Nem tízezer lépés! Ennyi erősítés kell a hosszú élethez
Eddig mindenki a lépésszámlálóját leste, hogy megvan-e a bűvös tízezer lépés, ami az egészséges élethez kell. Újabban az...
Horváth Éva a válásáról tett vallomása után most elismerte: nem költözik vissza Balira, gyermekei még ott tanulnak
Mint megírtuk, megrázó vallomást tett Horváth Éva az RTL képernyőjén: az egykori szépségkirálynő megtörte a csendet, és először...
Késő este közölte a miniszterelnök: riadót rendelt el a Magyar Honvédségnek a NATO
A NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja egy izraeli Airbus utasszállító miatt rendelte el a riadót.
Piros lap! - Megvan a vb első kiállítása, és majdnem az első tizenegyese is
Rögtön a nyitómérkőzésen kiállították az egyik dél-afrikai védőt, akinek nagyon más választása a szabálytalanságon kívül nem is...
Újabb országban tiltanák meg a közösségi média használatát a 16 éven aluliaknak
Súlyos bírságot is kiszabhatnak.
Csendes klíma, nem csupán a modern háztartásokba
A megfelelő mobil légkondicionáló kiválasztása meglehetősen nehéz feladat lehet. Az Olimpia Splendid prémium olasz márka azonban...
Biciklitúrán lévő iskolások közé hajtott egy autó: Már a harmadik gyermek hunyt el
Rémálomszerű tragédia rázta meg Hollandiát, ahol egy elszabadult gépkocsi egyenesen egy iskolai kerékpártúra résztvevői közé rohant,...
„A közeljövőben elszigeteljük a Krímet” – Robert Brovdi szerint dróncsapásokkal el lehet érni, hogy az oroszok visszavonuljanak a félszigetről
Az ukrán drónflotta parancsnoka határozottan cáfolta az orosz vádakat, hogy – miképpen valójában ők – Ukrajna is polgári célpontokat...
Fotógaléria: Shakirával és Andrea Bocellivel robbant be a világbajnokság - Forróra sikerült a mexikói nyitóünnepség
Azték motívumok, aranyló, díszes ruhák és díszletek. Egy ízig-vérig latin-amerikai show-val rúgta be Mexikó a 2026-os világbajnokság...
130 év után feltámadt a halott tó: senki sem számított arra, ami ezután történt
Mintha egy katasztrófafilm jelenete elevenedett volna meg: egy több mint száz éve eltűnt tó hirtelen újra megjelent Kaliforniában, és...
Elkezdődött a foci-vb, az M4 Sport online közvetítése össze is omlott
A csatorna közlése szerint rajtuk kívülálló okok miatt.
Bőrszín, életkor, naptej, avagy hogyan pótoljuk a D-vitamint akár nyáron is? – És hogyan menjünk a napra?
Bár a köztudatban az él, hogy nyáron egyszerű feltölteni a D-vitamin-raktárainkat, a valóságban a lakosság jelentős része még a...
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
Hiába nyert a válogatott Kazahsztán ellen, Marco Rossi távozását követelik, kőkemény kritikát kapott a csapat
A mutatott játék képe alapján hozták meg a kegyetlen ítéletet.
Feláldozza egy világsztárját a Liverpool FC Yan Diomande megszerzéséért
Nagyon kell a lipcsei tini.
Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.
Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén
Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.
Szakmai és anyagi okok miatt nem vállalja a Bajnokok Ligája-szereplést a Debrecen
Maradhat az Európa-liga.
Hatalmas meglepetés lehet a Real Madridot elhagyó Dani Carvajal új klubja
Nem csak csapatot, országot is vált.
Bulvár
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását
A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.
Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését
Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.
Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik
Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet
Így térhet vissza Orbán Viktor?
Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.
Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében
Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.
Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót
Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.
Vitézy Dávid: A Tisza-kormány működése nyomokban sem emlékeztet arra, ahogyan az Orbán-kormány működött
A miniszter szerint Magyar Péter nagyon kemény főnök.
blogmorzsák
Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen
Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


