Ezt olvasta már?


Nagyon belehúztak a lakáshitelesek

Nagy lendülettel nyitotta az évet a lakáshitelpiac: januárban 56,5 milliárd forintra rúgott az új lakáshitelek összege, ami 35 százalékos növekedést jelent éves szinten és ötéves rekordnak felel meg.

● A fix törlesztőrészletű lakáshitelek fölényben voltak januárban, ezek adták a kihelyezések 68 százalékát.

● A BankRáció.hu előrejelzése szerint az idén folytatódhat a több évre fix törlesztőrészletet biztosító lakáshitelek térnyerése.

Januárban folytatódott a növekedés a lakáshitelek piacán. A bankok 56,5 milliárd forint értékben kötöttek lakáshitel-szerződéseket, ez pedig 35 százalékkal haladja meg a 2017 januárjában elért szintet, egyúttal ez az elmúlt öt év legmagasabb januári eredménye - derül ki a BankRáció.hu hivatalos jegybanki adatokon alapuló összeállításából.

 

Tízből hét már fix kamatozású

„A legalább egy évig fix törlesztőrészletű lakáshitelek adták a szerződések 68 százalékát. Ez pedig azt mutatja, hogy a lakáshitelesek januárban a kiszámítható konstrukciókat részesítették előnyben” - értékelte az adatokat Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője.

A januári adatok alapján nagy előrelépés történt a 2017-ben kihelyezett lakáshitelekhez képest, mivel akkor még tízből öt lakáshitelt (46 százalékot) változó kamatozással folyósítottak a bankok. Az idei év első hónapjában felvett tíz lakáshitelből hét pedig már fix kamatozású volt.

„Bár a több évre fix törlesztőrészletű lakáshitelek valamivel drágábbak, mint az úgynevezett változó kamatozású lakáshitelek, az utóbbiaknál 3-12 hónap után változhat a kamat, ha pedig emelkedik, az magasabb törlesztőrészletet eredményez. A fix törlesztőrészletű lakáshiteleknél az adott időszakban nem változik a törlesztőrészlet, akkor sem, ha változik a kamat” - fogalmazott Trencsán Erika.

 

Lényeges különbségek

A szakember azt is elmondta, hogy lakáshitel-felvétel előtt érdemes a bankok kínálatát alaposan átnézni, mert az ügyfelekért folyó verseny miatt gyakran változnak az ajánlatok, amelyek között jelentősek lehetnek a különbségek. A BankRáció.hu adatai szerint március elején volt olyan 10 millió forintot 10 évig fix törlesztőrészlettel garantáló lakáshitel, amelynek a teljes hiteldíjmutatója (thm) alig haladta meg a 4 százalékot. Azonban olyan is volt a piacon, amelynél a thm bőven meghaladta az 5 százalékot, ez pedig több tízezres különbséget jelenthet a havi törlesztésben.

A BankRáció.hu előrejelzése szerint az idén növekedés várható a lakáshitelpiacon, és még nagyobb teret nyerhetnek a több évig fix törlesztőrészletű konstrukciók, többek között a jegybank által bevezetett fogyasztóbarát minősítési rendszernek köszönhetően.







0
0
0

hírek innen, onnan

0 az alja, 19 a teteje, mi az? – Időjárás

Eseménytelenségbe fordul az időjárás megint, hosszú napokra.

Hankó börtönben marad, Magyar alkohol- és drogtesztet akar a parlamentbe, átment a gyermekvédelmi törvény módosítása – Newscast

Megvannak a Vagyonvisszaszerzési Hivatal elnökhelyettesei, Pócs Jánosért aggódott a miniszterelnök, lezártak egy jogállamisági eljárást...

Bámulatos hatással van az agyra: egyre többen építik be a diót az étkezésbe

A dió igazi őszi termék, ami sokkal egészségesebb, mint azt sokan gondolják.

Vagyonadó: az értékbecslés okozhatja a legnagyobb fejtörést az érintetteknek

A vagyonadó fizetésére kötelezettek számára a vagyon értékének meghatározása jelentheti az egyik legnagyobb kihívást - hívta fel a...

Alkalmazkodniuk kell az eladóknak: nem kapkodnak a vevők a túlárazott ingatlanokért

Lassult az ingatlanpiac az idei évben: a vevők jóval tudatosabban választanak, és az árakra is érzékenyebbek lettek. A szakértő szerint a...

3 csillagjegy, akit képtelenség meggyőzni, ha egyszer eldöntött valamit

Van, akivel lehet vitatkozni, és van, akivel felesleges.

A mosógép működik, de a ruhák rossz szagúak? A probléma egy olyan helyen lehet, amit szinte senki sem takarít

Kivesszük a ruhákat a mosógépből, friss, tiszta illatra számítunk, ám helyette dohos szag csapja meg az orrunkat. Több öblítőt...

Nyugdíjemelés-tervezet: jó az irány, de igazságosabb is lehetne – ezt javasolja a Nyugdíjas Parlament

A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta az alacsony összegű nyugellátások emelésével kapcsolatos jogszabály-módosítások...

Fact-check: Tényleg kevesebb fizetést kaptak egyes tanárok, ahogy Takács Péter állítja?

A fideszes képviselő szerint a teljesítményértékelési rendszer eltörlésével csökkent bizonyos pedagógusok fizetése. Utánajártunk, mi...

Dömper a Balatonban – fotók

Kevés a víz a Balatonban? Ennek előnyei is vannak.

0

Sport

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

Szoboszlai Dominik nélkül is menni fog a BL-ben? Eddig kell nélkülöznie a magyar válogatott játékost a Liverpoolnak

Nem csak a magyar válogatott játékos kidőlése miatt fájhat a feje Andoni Iraolanak.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó

Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

Most jött: Bejelentést tett a rendőrség a tragédiáról

Családi tragédia Szentendrén: késsel támadt szüleire, majd rágyújtotta a házat az anyjára

0