Ezt olvasta már?


Néhány éven belül eltűnik az ingatlanközvetítők több mint fele

Tízből hat ingatlanos eltűnik a piacról 2-3 éven belül – mondja Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonosa. A digitalizáció átalakítja a közvetítői szakmát és felértékeli a kiegészítő szolgáltatásokat, így csak a komoly piaci szereplők maradnak talpon.

Szinte nincs olyan iparág, amit érintetlenül hagyna a digitalizáció. Így van ez az ingatlanközvetítő szakmával is, hiszen ma már bárki lefotózhatja az okostelefonjával az eladásra szánt ingatlanát és felteheti az internetre. Így azok az ingatlanközvetítők, amelyek kizárólag a lakások, házak meghirdetésével, promóciójával foglalkoznak, néhány éven belül el fognak tűnni.

„Mintegy hatvan százalékos lemorzsolódásra számítok – mondja Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonosa. – Azok, akik nem ébredtek időben és azok, akik komoly háttér nélkül, a konyhaasztal mellől értékesítenek, már csak ideig-óráig tudják fenntartani magukat, de ez nem is baj, mert nincs szükség ennyi ingatlanközvetítőre.”

A magyar ingatlanpiac ugyan pörög és folyamatosan emelkednek az árak, valójában a jelenlegi ingatlanközvetítői állomány szakmailag legjobban felkészült negyven százaléka is ki tudná szolgálni az ügyfeleket.

„Azok a cégek maradnak talpon, amelyek az ingatlanközvetítés teljes folyamatában hozzáadott értéket tudnak teremteni, és az ingatlan-közvetítés mellett egyéb kiegészítő szolgáltatásokat is nyújtanak, mint például a hitelügyintézés vagy jogi tanácsadás. De akár egy jó mesterember vagy takarító-szolgáltatás közvetítése is olyan többletszolgáltatás, amiért szívesen fizet az ügyfél. Ilyen szolgáltatásokat általában a nagyobb ingatlanközvetítő irodák nyújtanak, így valószínű, hogy konszolidálódik a piac.” – tette hozzá Balla Ákos.

A Balla Ingatlan tulajdonosa szerint a piac tisztulásának következtében növekszik a szakma presztízse is, mert a nagyobb, hiteles és megbízható cégek térnyerésével az ügyfelek ritkábban futnak bele kóklerekbe és szereznek negatív tapasztalatot.







0
0
0

hírek innen, onnan

Orbán Anita: Libanoni misszió indításáról döntöttek az uniós külügyminiszterek

Az EU 80–100 fős, polgári-katonai missziót küld az országba.

Napokkal a nagy bejelentései után váratlanul lemondott a Tisza-kormány egyik fontos embere

Tótth András energetikai államtitkár személyes okokra hivatkozva távozott a Gazdasági és Energetikai Minisztériumból. Baka András...

Új hulladékfeldolgozó üzemet adott át az Alteo Kistarcsán

Átadták az Alteo Circular Kft. kistarcsai telephelyén működő új DRS-hulladékfeldolgozót, a július óta próbaüzemben működő...

Wise: jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban

Jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban, a magyarok körében népszerű országok közül Szerbiában a...

Hogyan működik a qvik fizetés, díjmentes utalás? Így küldhető fizetési kérelem, lehetséges az átutalás díjmentesen

Egy QR-kód beolvasása vagy egy fizetési kérelem jóváhagyása is elegendő az ingyenes átutalás elindításához. Mutatjuk, mire jó a qvik!

Új bevásárlóközpont csábíthatja megállásra az M3-ason autózókat

A közel hatezer négyzetméteres MyRA Park M3 a tervek szerint 2026 negyedik negyedévében nyitja meg kapuit, közkedvelt márkákkal várja a...

Ön is átélte? Budapest-szerte brutális dugók voltak kedden, ez az oka

Elkezdődött kedden a felújítás a Deák Ferenc hídon, ami miatt két sávot zártak le, s megbénult az M0-s. A közlekedés már az első...

Gyanúsított lett Mártha Imre titkos megfigyelője: a rendőrségen kitálalt arról, kinek az utasítására követte a közművezért

Gyanúsítotti kihallgatás a Budapesti Rendőr-főkapitányságon A Budapesti Rendőr-főkapitányság gyanúsítottként hallgatta ki Forgács...

Negyven év börtön várhat Tupac gyilkosának kitervelőjére

Negyven év börtönnel sújtotta kedden az illetékes Las Vegas-i büntetőbíróság Duane „Keffe D” Davis volt bandavezért Tupac Shakur...

Kerti cserepek tél előtt: ezek repednek meg a legkönnyebben a fagyban

A fagy komoly próbatétel a kerti cserepek számára: van, ami csak egy telet bír ki károsodás nélkül, míg más típusok szinte...

Tárkányi Zsolt kemény üzenetet küldött a Magyar Akkumulátoripari Szövetségnek

Felszólítom a Magyar Akkumulátoripari Szövetséget, hogy ne Debrecenben rendezzék meg a Magyar Akkumulátoripari Napok nevű rendezvényüket...

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a...

0

Sport

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó

Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

0