Ezt olvasta már?


Nehezen megfizethető luxussá válhat a nyaralóvásárlás

Továbbra is nagy a kereslet a lakások iránt az országban, de az áremelkedés üteme lassult. A nyaralótelepüléseknél viszont még mindig tempós drágulás látható - derül ki az ingatlan.com több mint tízezer magánszemély által feladott hirdetésén alapuló elemzéséből.

A Balaton körüli megyék közül Somogyban a lakóingatlanok átlagos négyzetméterára éves szinten 16 százalékkal 280 ezer forintra nőtt. Veszprém megyében 20 százalékkal 315 ezer forintra, Zalában pedig 9 százalékkal 257 ezer forintra emelkedett a négyzetméterár. Siófokon és Balatonfüreden már 600 ezer forint felett járnak a négyzetméterenkénti lakásárak. A Velencei-tó partján Velencén és Gárdonyban 18 százalékkal 300 ezer forintra emelkedett az átlagár, a Dunakanyar településeinek átlagos négyzetméterára pedig 340 ezer forint.

5-600 ezres árak a Balaton mellett

A Balaton északi partján lévő településeknek helyet adó Veszprém megyei járásokban a lakóingatlanok átlagos négyzetméterára idén április elején 315 ezer forint volt, ez több mint 20 százalékos drágulásnak felel meg éves szinten. A megyén belül Balatonfüred az egyik legfelkapottabb város, ahol egy lakás négyzetméterára 650 ezer forintra nőtt, ez 16 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten. A füredi családi házak négyzetméterára 14 százalékkal 377 ezer forintra, a nyaralóké 5 százalékkal 440 ezer forintra nőtt. A harmadik, Balaton érintő megyében, Zalában jóval visszafogottabban, 9 százalékkal 257 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár.

A tó déli partján lévő települések Somogy megyei járásaiban a lakóingatlanok négyzetméterára 16 százalékkal 280 ezer forintra nőtt egy év alatt. Az egyik legnépszerűbb város Siófok, ahol komoly drágulás látható a kínálati piaci adatok szerint. A siófoki házaknál a négyzetméterár 25 százalékkal 313 ezer forintra nőtt, a lakásoknál 8 százalékkal 654 ezer forintra emelkedett, a nyaralóként hirdetett ingatlanok esetében pedig 16 százalékkal 433 ezer forintra nőtt az ár. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta, a Balaton nagyon felkapott lett az elmúlt években, leginkább a vízparthoz közeli ingatlanok ára drágult jelentős mértékben. Szerepet játszik az áremelkedésben az is, hogy több turisztikai és lakásfejlesztés is indult a legnépszerűbb Balaton-közeli településeken.

Pörgés a Velencei-tónál, egyre népszerűbb a Dunakanyar

A Balatonhoz hasonlóan a Velencei-tónál is lendületes áremelkedés ment végbe az elmúlt egy évben. A gárdonyi és velencei nyaralók átlagos négyzetméterára 18 százalékkal 300 ezer forintra emelkedett. A kiugró drágulásban szerepet játszik, hogy a Velencei-tó közel van a fővároshoz, könnyen és gyorsan megközelíthető, így sokan állandó lakhelyként is számba veszik ezeket a településeket. Hasonlóan népszerű lakóhely és a nyaralók szempontjából a Dunakanyar. A Pest megyei nyaralóövezet településeinek átlagos négyzetméterára meghaladja a 340 ezer forintot, ami 23 százalékos növekedésnek felel meg éves viszonylatban. A Dunakanyar legdrágább települései Dunakeszi, Szentendre és Budakalász, a lakóingatlanok átlagos árai négyzetméterenként 441,423 és 420 ezer forintot tesznek ki ezekben a városokban.







0
0
0

hírek innen, onnan

0 az alja, 19 a teteje, mi az? – Időjárás

Eseménytelenségbe fordul az időjárás megint, hosszú napokra.

Hankó börtönben marad, Magyar alkohol- és drogtesztet akar a parlamentbe, átment a gyermekvédelmi törvény módosítása – Newscast

Megvannak a Vagyonvisszaszerzési Hivatal elnökhelyettesei, Pócs Jánosért aggódott a miniszterelnök, lezártak egy jogállamisági eljárást...

Bámulatos hatással van az agyra: egyre többen építik be a diót az étkezésbe

A dió igazi őszi termék, ami sokkal egészségesebb, mint azt sokan gondolják.

Vagyonadó: az értékbecslés okozhatja a legnagyobb fejtörést az érintetteknek

A vagyonadó fizetésére kötelezettek számára a vagyon értékének meghatározása jelentheti az egyik legnagyobb kihívást - hívta fel a...

Alkalmazkodniuk kell az eladóknak: nem kapkodnak a vevők a túlárazott ingatlanokért

Lassult az ingatlanpiac az idei évben: a vevők jóval tudatosabban választanak, és az árakra is érzékenyebbek lettek. A szakértő szerint a...

3 csillagjegy, akit képtelenség meggyőzni, ha egyszer eldöntött valamit

Van, akivel lehet vitatkozni, és van, akivel felesleges.

A mosógép működik, de a ruhák rossz szagúak? A probléma egy olyan helyen lehet, amit szinte senki sem takarít

Kivesszük a ruhákat a mosógépből, friss, tiszta illatra számítunk, ám helyette dohos szag csapja meg az orrunkat. Több öblítőt...

Nyugdíjemelés-tervezet: jó az irány, de igazságosabb is lehetne – ezt javasolja a Nyugdíjas Parlament

A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta az alacsony összegű nyugellátások emelésével kapcsolatos jogszabály-módosítások...

Fact-check: Tényleg kevesebb fizetést kaptak egyes tanárok, ahogy Takács Péter állítja?

A fideszes képviselő szerint a teljesítményértékelési rendszer eltörlésével csökkent bizonyos pedagógusok fizetése. Utánajártunk, mi...

Dömper a Balatonban – fotók

Kevés a víz a Balatonban? Ennek előnyei is vannak.

0

Sport

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

Szoboszlai Dominik nélkül is menni fog a BL-ben? Eddig kell nélkülöznie a magyar válogatott játékost a Liverpoolnak

Nem csak a magyar válogatott játékos kidőlése miatt fájhat a feje Andoni Iraolanak.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó

Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

Most jött: Bejelentést tett a rendőrség a tragédiáról

Családi tragédia Szentendrén: késsel támadt szüleire, majd rágyújtotta a házat az anyjára

0