Német-magyar - Szalai Ádám csodagóljával győzelem Lipcsében, biztos a bennmaradás
A magyar labdarúgó-válogatott egygólos győzelmet aratott a németek vendégeként Lipcsében a Nemzetek Ligája ötödik fordulójában, sikerével pedig biztosan a sorozat élvonalában marad.
A Kerkez Milos személyében újoncot avató magyarok a csapatkapitány Szalai Ádám csodálatos, sarokkal szerzett góljával kerültek előnybe a 17. percben. A nemzeti csapattól 34 évesen hétfőn búcsúzó csatár a 85. válogatottságával beérte Puskás Ferencet, 26. gólja a címeres mezben pedig három pontot ért. Biztos csoportelsőséget viszont azért nem jelentett a siker, mert a négyes másik meccsén az Európa-bajnok olaszok is nyertek az Eb-ezüstérmes Anglia ellen, amely így sereghajtóként kiesett.
A lipcsei bravúrról mindent elárul, hogy Hansi Flick vezetésével először kapott ki a Nationalelf, amely kilenc győzelem és négy döntetlen után maradt alul.
A magyar csapat hétfőn fejezi be a sorozat csoportkörét. A hatodik, utolsó fordulóban éppen az olaszokat fogadja a Puskás Arénában, ahol már döntetlennel is az első helyen végez, és bejut a sorozat négyes döntőjébe, vereség esetén pedig második lesz a Squadra Azzurra mögött.
Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport, 5. forduló:
Németország-Magyarország 0-1 (0-1)
----------------------------------
Lipcse, Red Bull Aréna, 39 513 néző, v.: Slavko Vincic (szlovén)
gólszerző: Szalai Á. (17.)
sárga lap: Kimmich (25.), Rüdiger (90.), illetve Szalai Á. (40.)
Németország:
------------
Ter Stegen - Hofmann, Süle, Rüdiger, Raum - Gündogan (Musiala, 70.), Kimmich - Gnabry (Kehrer, a szünetben), Müller (Nmecha, 85.), Sané - Werner (Havertz, 70.)
Magyarország:
-------------
Gulácsi - Lang, Orbán, Szalai A. - Fiola, Nagy (Styles, 78.), Schäfer, Kerkez - Szoboszlai (Nego, 85.), Gazdag (Kleinheisler, 66.) - Szalai Á. (Ádám, 66.)
I. félidő:
----------
17. perc: Szoboszlai bal oldali szögletét követően a rövid oldal felé futó Szalai Ádám pazar mozdulattal, sarokkal továbbította a labdát a bal sarokba (0-1).
A mérkőzés előtt egyperces gyászszünettel adóztak az egy hónapja elhunyt világbajnoki ezüst- és bronzérmes Uwe Seeler emléke előtt.
A magyar csapat kifejezetten bátran kezdett, ahogy júniusban, úgy ezúttal sem volt megilletődve az esélyesebb riválisával szemben, a labdaszerzések után bátran megindult előre. Néhány perc után a hazaiak egyértelműen átvették az irányítást, de hiába birtokolták többet a labdát, a magyarok szokásos, szervezett védekezésén nem találtak rést. Az újonc Kerkez mind védekezésben, mind támadásban agilisan futballozott, éppen az egyik bal oldali megindulása eredményezett egy szögletet, amelyet követően a búcsúzó Szalai Ádám pályafutása talán legszebb gólját szerezte a címeres mezben.
A magyar vezetés egyértelműen megtörte a németek lendületét, jó néhány perc kellett nekik, mire ismét fölényben futballoztak, de ez ismét meddőnek bizonyult, mert a magyar védelem hibátlanul játszott, nem hagyott területet a hazai támadóknak, így Gulácsinak még annyi dolga sem volt, hogy a beadásokat lehúzza a levegőből. A 35. percben kissé feszültté vált a hangulat, miután egy jobb oldali magyar szöglet előtt az éppen Lipcsében futballozó Szoboszlai Dominikot megdobálták, ráadásul egy papírgalacsinnal el is találták. A magyar szervezettségről mindent elárul, hogy Gulácsinak az első és egyetlen védeni valója a 40. percben volt, amikor Müller középre tartó fejesét ölelte magához.
A második félidő hasonló mederben kezdődött, mint ahogy az első abbamaradt. Az egyik magyar akciónál viszont Nagy Ádámot megütötték, a Pisa középpályása földön maradt, a létszámfölényt kihasználva pedig a németek végigrohantak a pályán, ám Gulácsi az első bravúrjával megakadályozta az egyenlítést. Az első komoly német helyzet egy csapásra megváltoztatta az összképet, a hazaiak ezt követően kifejezetten veszélyes akciókat vezettek, de csak lesgólig jutottak. Marco Rossi legénysége a 60. percre rendezte a sorait, majd amikor az olasz szakvezető lecserélte Szalai Ádámot, a több mint kétezer magyar szurkoló a csapatkapitány nevét skandálta.
Nem sokkal beállítása után Ádám remek lövését hárította ter Stegen, ezt követően az utolsó negyedórában viszont a magyarok leginkább már csak a rombolásra és a védekezésre összpontosítottak a minimális előny megőrzése érdekében. A németek rendületlenül támadtak, ekkor már komoly nyomás volt a magyar kapun, de azért igazi helyzetig alig jutottak a hazaiak. A meccs lehetőségét egy kontra végén Kleinheisler puskázta el. A magyarok hősiesen és önfeláldozóan védekezve megóvták kapujukat a góltól, így újabb bombameglepetést okozva Lipcséből is elhozták a három pontot, melynek nyomán a vendégszurkolóktól zengett a Red Bull Aréna.
hírek innen, onnan
Bizsergető nosztalgiával, csodás testekkel és perzselő nyárral kényeztet az új Baywatch első előzetese
Visszatérnek a piros fürdőruhák, a homokban lassított felvételen rohanó bombázók és szívtiprók és az életveszélyes helyzetek,...
Sportosabb lett a Lexus két szabadidőjárműve
Az eredetileg 1998-ban bevezetett Lexus RX számos világelsőséget tudhat magáénak. Miután megalkotta a prémium-szabadidőjármű fogalmát,...
Szöul nem fogadja el Kijev álláspontját
Dél-Korea folytatja arra irányuló erőfeszítését, hogy rendezze diplomáciai vitáját Ukrajnával, miközben továbbra is bocsánatkérést...
BL: A volt DVTK-edző már a főtáblán is nyert meccset - eredmények
Ez történt a kedd kora esti BL-meccseken.
Valaki mocskosul gazdag lett: elvitték a 43,7 milliárd forintos főnyereményt az Eurojackpoton
Megvannak az Eurojackpot legújabb nyerőszámai. A szabályok szerint a játékosoknak öt számot kell eltalálniuk az 1–50 közötti...
Hatalmasat bukhat, akinek ilyen lakása van Magyarországon: egyre nagyobbak az alkuk
Lassult az ingatlanpiac a tavalyi kiugró kereslethez képest, a vevők pedig egyre megfontoltabban választanak, illetve határozottabban...
Lemondott Tótth András energetikai államtitkár
Személyes okokra hivatkozva lemondott a tisztségéről Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium energetikai államtitkára. A...
Kinevezték a MEKH új elnökét
Losonczy Gézát nevezték ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) új elnökének október 16-i hatállyal,...
Új elnököt neveztek ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal élére
Losonczy Géza megbízatása hét évre szól.
Bordó, szilva, mélylila: íme Katalin hercegné új kedvenc őszi palettája
Úgy tűnik, a bogyós árnyalatok idén ősszel végleg beköltöztek Katalin hercegné ruhatárába.
Megműtötték a pápát, kiderült, milyen állapotban van most
A Gemelli klinikán elvégzett beavatkozás a tervek szerint sikerült, így az egyházfő már a kórtermében lábadozik. A Szentszék több...
Iskolai késelések sokkolták Lengyelországot
Múlt héten három, egymástól független támadás során diákok sebesítettek meg diákokat, tanárokat, egy gondnok belehalt sérüléseibe....
Sport
A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont
Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.
Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra
Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.
Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz
Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
Florian Wirtz elmenekülhet Liverpoolból, a világ legjobb csapatai vinnék
Eddig nem jött be neki a Premier League.
Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között
Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.
Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne
Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése
Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr
Rakétát lőttek ki a húszi lázadók Ronaldóék mérkőzésekor, pánikhangulat a stadionban
Már csak 19 gól hiányzik a bűvös ezerhez.
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.
Beolvasott az MLSZ-nek, borította a bilit a magyar válogatott labdarúgó
Nem érzi a megbecsültséget.
„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek
"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.
Bulvár
Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente
Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.
Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”
Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta
Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban
Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az
Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával
Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.
Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.
Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni
A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.
Elszabadultak az indulatok a parlamentben, miután egy tiszás állítólag azt kiabálta be, hogy „mocskos paraszt”
Rögtön bocsánatkérésre szólították fel a képviselőt.
Öt perccel azután, hogy megszavazták a gyermekvédelmi törvényt, feloldották a jogállamisági eljárást: 4,2 milliárd euró érkezhet
Brüsszel szerint már jogállam vagyunk, újabb 4,2 milliárd euró érkezhet hazánkba.
17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen
A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A
Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó
Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


