Ezt olvasta már?


Női kosárlabda Eb-selejtező - Győzelem Szlovákia ellen

A magyar női kosárlabda-válogatott 14 ponttal legyőzte a szlovákot vasárnap Sopronban a 2021-es Európa-bajnokság selejtezősorozatának második fordulójában.

Eredmény:

H csoport, 2. forduló:

Magyarország-Szlovákia 73-59 (13-19, 23-13, 24-11, 13-16)

---------------------------------------------------------

A magyar pontszerzők: Határ 20, Zele 17, Turner 12, Kiss 9, Studer 5, Dubei 5, Lelik 5

 

Székely Norbert szövetségi kapitány megfiatalított együttese csütörtökön meglepetésre 66-56-ra kikapott Hollandiában a selejtezősorozat nyitányán, így a júniusi - hetedik helyen zárt - Európa-bajnokságot is beleszámítva már négymeccses nyeretlenségi sorozatnál tartott. A szerbiai Eb-ről lemaradt szlovákokkal szemben ugyanakkor jó előjelnek számított, hogy a két együttes egymás elleni mérlegében tétmérkőzésen 8/4-re vezettek a magyarok úgy, hogy megnyerték az elmúlt négy összecsapást, és legutóbb 2008-ban kaptak ki vasárnapi riválisuktól.

A Novomatic Arénában a szlovákok 4-2 után egy 7-0-s rohammal megléptek, majd a honosított Turner Yvonne vezette hazaiak kerültek előnybe (11-9), ám a negyed mégis az ellenfélé lett. A folytatásban a remekül lepattanózó rivális már kilenc ponttal elhúzott, de a 21 éves Kiss Virág - első válogatott kosara gyanánt - fontos triplát dobott, és nemsokára már magyar vezetésnek tapsolhatott a közönség. A nagyszünetben Zele Dorina utolsó másodperces duplájával 36-32 volt az állás.

A félidő statisztikájából kitűnt, hogy Zele és Határ Bernadett 13-13 ponttal volt a mezőny legjobbja, a lepattanócsatában pedig a szlovákok álltak jobban (19-17), akik mindössze egyetlen büntetőt dobtak 20 perc alatt.

Térfélcsere után kitartott a lendülete a Székely-együttesnek, amely 13 ponttal nyerte a harmadik negyedet - a 208 centis Határ már 18 pontnál tartott -, és 60-37-nél gyakorlatilag eldőlt a meccs. A zárószakaszban a vendégek még felzárkóztak 12 pontra, de ennél közelebb nem sikerült férkőzniük a magyarokhoz, akik remek második félidei teljesítményükkel megszerezték első győzelmüket a selejtezőben.

Az összecsapást követően Székely Norbert elsőként azt emelte ki, hogy egy rosszul sikerült amszterdami mérkőzés után sikerült talpra állnia a csapatnak.

"Idegesen kezdtünk a csütörtöki vereség miatt, de aztán meglett a ritmus, és a második félidőben már sokkal jobbak voltunk. Büszke vagyok, hogy ilyen hátrányból is visszajöttünk, volt tartása a csapatnak, és a közönség is sokat segített a nehéz pillanatokban" - fejtette ki a szakvezető.

Jövő novemberben újabb két játéknap következik, majd a kvalifikáció 2021 februárjában zárul. A kilenc csoportgyőztes és az öt legjobb második jut ki a tizenhat csapatos Eb-re, amelynek a rendező jogán már tagja Spanyolország és Franciaország.

Az idei Eb-n a válogatott megnyerte első két meccsét Nisben, majd harmadik csoportmérkőzésén, a belgrádi negyeddöntőben és az alsóházi rájátszásban is alulmaradt. Így összességében két győzelemmel és három vereséggel a hetedik helyen zárta az Eb-t, és mivel nem került az első hatba, már biztosan nem juthat ki a jövő évi, tokiói olimpiára.

(FOTÓ)

 

A csoport állása:

------------------

1. Magyarország 3 pont/2 mérkőzés, 2. Hollandia 2/1, 3. Szlovákia 1/1

 

 

 

 

 

forrás: mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Magyarország 2030 – Mikor rakja össze az IKEA-bútort a mesterséges intelligencia?

Sorozatunkban (köz)életünk legfontosabb területeit vesszük számba, azt vizsgálva, hol tartunk most, és hová juthatnánk el négyéves...

Új nagykövet érkezett Budapestre

A két ország közti kapcsolatok erősítését várják tőle.

Miért nem adhat a szülő iskolai igazolást? Az orvosoknak púp a hátán a feladat

Vajon miért nem lehet az egyszerűbb betegségeket az orvos helyett igazolni az iskola felé abban az esetben, ha elegendő a telemedicinás...

A megszorítások pártjára állt a válsággal küzdő Franciaországban a Nemzeti Tömörülés, Marine Le Pen a komplett európai szélsőjobbnak is utat mutathat

A „melonizációval” is próbálkozó Le Pen új gazdaságpolitikája azonban azoknak a választóknak az érdekeivel kerülhet szembe, akikre...

Kiengedték a kórházból L.L. Juniort

Komoly figyelmeztetésként élte meg nemrégiben történt rosszullétét L.L. Junior.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

A parlamentben nincs tiltakozás a szabad szenteste ellen

Már az idei évben munkaszüneti nap lehet december 24., ugyanis a parlamenti frakciók egyöntetűen felsorakoztak a Tisza ilyen témájú...

Szabadesésben a mobilpiac: 14 éve nem vettek ilyen kevés okostelefont a brutális árak miatt

Húsz százalékkal zuhantak a globális okostelefon-kiszállítások a harmadik negyedévben a Counterpoint Research adatai szerint. A vásárlók...

Simon Kornél megszólalt Gryllus Dorka összeomlásáról: Furcsa, hogy férfiként én mondom ki, de ez a változókor

A művész elárulta, hogy az 53 éves színésznő a változókor természetes tüneteivel küzdött a hétfői élő adásban. Gryllus Dorka a...

0

Sport

Emberségből elégtelen? Néhány órával édesanyja halála után rángatták el doppingvizsgálatra

A gyász pillanataiban egyáltalán nem a sporttal kívánt foglalkozni.

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

„Több mint visszataszító.” – Bárándy Péter kitálalt a Magyar Péter elleni ügyészségi akcióról

Bárándy Péter szerint az ügyészség méltatlanul mosta össze Magyar Péter ügyét súlyos bűncselekményekkel, de a Seszták-ügyről is kitálalt.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

Két perc után megszakadt a hívás: kivégzés is fenyegetheti a Dubajban fogva tartott 23 éves influenszert

Éjjel-nappal égő lámpákról, alváshiányról és megszakított telefonhívásokról számolt be a gyilkossággal vádolt fiatal nő édesanyja. A család attól tart, hogy a további hetekig tartó fogva tartás egyre jobban

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

0