Női kosárlabda Euroliga - Egy győzelemre a négyes döntőtől a Sopron
Az előző idényben ezüstérmes Sopron hazai pályán óriási csatában legyőzte a francia Bourges-t kedden a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzésén.
Eredmény, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Sopron Basket-Bourges (francia) 66-65 (25-23, 15-17, 14-11, 12-14)
------------------------------------------------------------------
A magyar csapat legjobb dobói: Turner 22, Dupree 16, Casas 10, Jovanovic 9
A Sopron kedvező előjelekkel várta az Euroliga-negyeddöntőt: szombaton begyűjtötte nyolcadik Magyar Kupa-aranyérmét, 18 forduló után veretlenül vezeti az NB I tabelláját - ezzel megnyerte az alapszakaszt -, ráadásul eddigi kilenc vendégjátéka során a Bourges csak egyszer tudott nyerni Sopronban. A magyar bajnok 2009-ben már megvívott egy sikeres negyeddöntőt a franciák ellen, ezzel bejutott a salamancai Final Fourba, ahol negyedikként zárt.
Kedden az egyik fél második sikeréig tartó párharcot a vendégek kezdték jobban, akiknek klasszisa, Marine Johannes szerezte csapata első hat pontját. Magyar részről a honosított Yvonne Turner öt ponttal válaszolt, aztán a franciák voltak előnyben, mígnem 20-18-nál a Sopron utolérte őket. Roberto Iniguez együttese a folytatásban kilenc ponttal elhúzott (38-29), csakhogy a sok palánk alatti kosarat szerző ellenfél kiegyenlített, a nagyszünetben 40-40 volt az állás. Ekkor Turner és Johannes is 14-14 pontnál tartott.
Térfélcsere után három könnyű dobást is elrontottak a házigazdák, percekig 44-47 állt az eredményjelzőn, a 14,8 pontos átlaggal büszkélkedő Johannes neve mellett pedig már 21 pont szerepelt. Az 54-51-ről induló zárószakaszban a soproniaknak csak öt ponttal sikerült leszakítani Olivier Lafargue együttesét, amely három perccel a vége előtt ismét felzárkózott (60-60). Turner 21. pontjával 64-63-ra vezetett a magyar csapat, ekkor 28 másodperc volt hátra, aztán két francia büntetőt követően Candice Dupree dobta be a győztes kosarat négy másodperccel a vége előtt.
Az egyik fél második sikeréig tartó párharc második mérkőzésére pénteken 20 órakor kerül sor Bourges-ban. Ha ott is soproni siker születik, akkor a zöld-sárgák egymás után másodszor jutnak be a Final Fourba.
további eredmények, 1. mérkőzések:
USK Praha (cseh)-Fenerbahce (török) 76-54
Jekatyerinburg (orosz)-Riga (lett) 78-45
Dinamo Kurszk (orosz)-Polkowice (lengyel) 89-53
sma slr srd ppd
Kosárlabda-Euroliga
Női kosárlabda Euroliga - Egy győzelemre a négyes döntőtől a Sopron
Sopron, 2019. március 5., kedd (MTI) - Az előző idényben ezüstérmes Sopron hazai pályán óriási csatában legyőzte a francia Bourges-t kedden a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzésén.
Eredmény:
negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Sopron Basket-Bourges (francia) 66-65 (25-23, 15-17, 14-11, 12-14)
---------------------------------------------------------------------------
A magyar csapat legjobb dobói: Turner 22, Dupree 16, Casas 10, Jovanovic 9
A Sopron kedvező előjelekkel várta az Euroliga-negyeddöntőt: szombaton begyűjtötte nyolcadik Magyar Kupa-aranyérmét, 18 forduló után veretlenül vezeti az NB I tabelláját - ezzel megnyerte az alapszakaszt -, ráadásul eddigi kilenc vendégjátéka során a Bourges csak egyszer tudott nyerni Sopronban. A magyar bajnok 2009-ben már megvívott egy sikeres negyeddöntőt a franciák ellen, ezzel bejutott a salamancai Final Fourba, ahol negyedikként zárt.
Kedden az egyik fél második sikeréig tartó párharcot a vendégek kezdték jobban, akiknek klasszisa, Marine Johannes szerezte csapata első hat pontját. Magyar részről a honosított Yvonne Turner öt ponttal válaszolt, aztán a franciák voltak előnyben, mígnem 20-18-nál a Sopron utolérte őket. Roberto Iniguez együttese a folytatásban kilenc ponttal elhúzott (38-29), csakhogy a sok palánk alatti kosarat szerző ellenfél kiegyenlített, a nagyszünetben 40-40 volt az állás. Ekkor Turner és Johannes is 14-14 pontnál tartott.
Térfélcsere után három könnyű dobást is elrontottak a házigazdák, percekig 44-47 állt az eredményjelzőn, a 14,8 pontos átlaggal büszkélkedő Johannes neve mellett pedig már 21 pont szerepelt. Az 54-51-ről induló zárószakaszban a soproniaknak csak öt ponttal sikerült leszakítani Olivier Lafargue együttesét, amely három perccel a vége előtt ismét felzárkózott (60-60). Turner 21. pontjával 64-63-ra vezetett a magyar csapat, ekkor 28 másodperc volt hátra, aztán két francia büntetőt követően Candice Dupree dobta be a győztes kosarat négy másodperccel a vége előtt.
Az egyik fél második sikeréig tartó párharc második mérkőzésére pénteken 20 órakor kerül sor Bourges-ban. Ha ott is soproni siker születik, akkor a zöld-sárgák egymás után másodszor jutnak be a Final Fourba.
További eredmények, 1. mérkőzések:
Jekatyerinburg (orosz)-Riga (lett) 78-45
Dinamo Kurszk (orosz)-Polkowice (lengyel) 89-53
később:
USK Praha (cseh)-Fenerbahce (török) 19.00
forrás: mti
hírek innen, onnan
Ezért tér vissza minden nyáron Ibizára a Madridtól elbúcsúzott sztárfutballista
A spanyol futballista több mint 50 stranddal rendelkező Ibizán pihen családjával a Real Madrid utáni időszakban.
Könnygáz és kordonbontás a szerb diákok tüntetésén – Galéria
A szerb főváros egyik legfontosabb csomópontján, a Slavija téren szombaton több tízezren gyűltek össze előrehozott választásokat és...
Nagyon fáj valami Orbán Viktor kormányának, a tagjai nyílt levélben árulózzák Orbán Anitát
E szerint Orbán Anita „belülről” láthatta, hogy az Orbán-kormány vezetői hűek maradtak a kormánytisztviselői esküjükhöz.
Úgy kellett mindent kiharcolni maguknak – élet Budapest peremén
Budapest peremvidékein sokan élnek a hiányos infrastruktúra mellett az egyszerre épülő és pusztuló környezetben. Így néz ki Budapestnek...
Tragédia Csepelen: felszállás közben hunyt el egy utas a buszon
Sajnálatos eset történt Budapesten egy menetrend szerint közlekedő autóbuszon. Az utast egy tinédzser fiú próbálta megmenteni, de nem...
Elindult egy szuper tanker a Hormuzi-szoroson át
Fontos jelzést kapott az olajpiac vasárnap, miután egy iraki nyersolajat szállító szuper tanker sikeresen elhagyta a Perzsa-öblöt és...
Apja meggyilkolásával gyanúsítják a Mango-alapító fiát, egymillió euró az óvadék
Egy katalán bíróság hivatalosan is gyanúsítottként nevezte meg Jonathan Andicot apja halálának ügyében. A nyomozók szerint a férfi...
Barcelonából már elhajtanák a turistákat – betelt a pohár, vége a dalnak
Fenntartható turizmusért felelős biztost neveztek ki Barcelonában, hogy megreformálják a várost és azt, mennyien látogathatják. Sőt, azt...
Hiába a rengeteg jelentkező, egyre nehezebb diákmunkást találni
A vállalatoknak legkésőbb egy hónappal a tervezett kezdés előtt aktivizálniuk kell magukat, ha minőségi és tapasztalt diák...
Világsztárok, akik leszerepeltek apaként: Anthony Hopkins azt sem tudja, vannak-e unokái
A filmekben és a vörös szőnyegen zseniálisak lehetnek ezek a sztárok, de apaként bizony többen megbuktak már. Anthony Hopkins, Tom Cruise...
Atomhatalom intette Lukasenkát
Emmanuel Macron francia elnök vasárnap telefonon egyeztetett Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel, ennek során felszólította hivatali...
A legendás 7-es
Igazi show-val nyitott öt éve a Caterham új tulajdonosa: a márka a világ legmagasabb autókereskedésének teraszán, a 137 méter magas...
Sport
Hiába kerültek közelebb a bajnoki címhez, botrányról beszélnek a Ferencvárosnál
A zöld-fehérek vezetőedzője a győzelem ellenére nem volt elégedett.
Eldőlt a magyar válogatott sorsa, pedig ma nem is játszott
Hétfőn az Egyesült Államok lesz a mieink ellenfele a világbajnokságon.
Ezért szakadt félbe a Német Kupa döntője, hóhért kiáltottak Berlinben
A labdarúgó Német Kupa döntőjében szombaton este a berlini Olimpiai stadionban a Bayern München és a Stuttgart csapott össze.
Milák Kristóf megdöntötte a csúcsot Monacóban, Cseh László rekordja nem volt veszélyben
Olimpiai bajnokunk duplázott, de más magyar úszók sikereinek is örülhetünk.
BL- és EL-selejtezők: Megvannak az ETO és a Fradi lehetséges ellenfelei
A 2026/27-es európai kupaidényben az ETO a BL-selejtezőben nem kiemeltként akár - papíron - erősebb bajnokcsapatokkal találkozhat, míg a Ferencváros EL-ben kiemeltként indul.
Rossi újra felfedezett embere ritkán látható góllal bizonyított
A középpályás három év kihagyás után térhet vissza a nemzeti csapat keretébe.
Könnyek között búcsúzott a Real Madrid legendája, aki egy dolgot külön kiemelt
A játékos 23 évet töltött a madridiaknál, ezalatt hat Bajnokok Ligáját és összesen 27 trófeát nyert.
Szalah elsírta magát a búcsú közben – Szoboszlai milyen díjat kapott? + videó
A Liverpool utolsó Premier League-mérkőzése után érzelmes búcsúban részesült Mohamed Szalah és Andy Roberton is.
Kubatov Gáborék felvehették a kapcsolatot Magyar Péterrel a Ferencváros jövőjét illetően
Egyre több pletyka szól arról, hogy a Népligetben akár külföldi tőkét is bevonnának a költségvetés fenntartása érdekében.
Bereczki Zoltánnak is elállt a lélegzete attól, amit az Arénában látott
Igen ingergazdag koncertnek lehettünk szemtanúi szombat este.
Gulácsiék 19 éves csapattársa lehet a Liverpool nagy dobása az átigazolási piacon
Megvan, hogy kivel pótolná a távozó Mo Szalahot a Liverpool.
Megvédte Hajnalt a Fradi 3-szoros magyar bajnoka: "Igazán nagy hiba lenne, ha..."
Hrutka János határozottan kiállt Hajnal Tamás mellett, és hangsúlyozta: komoly tévedés lenne megkérdőjelezni a klubnál végzett munkáját.
Bulvár
Németh Balázs a Balatonnál keveredett balhéba, majdnem megverték a Fidesz egyik fő emberét
Kamerára vették ahogy Németh Balázs ismét politizál, nagyon rossz vége lett.
Drámai helyzet a Velencei-tónál, kiderült, kik okozzák valójában a tó vesztét
Már idén nyáron kiszáradhat a Velencei-tó? Kongatja a vészharangot a Zöld Gerilla Mozgalom.
Most kaptuk: elszabadult a pokol a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, minden a szirénáktól hangos
Szörnyű baleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető úton.
Castingon pucérra vetkőztették a sztárt, majd olyat tettek vele, egy életre megjegyezte
A színészek élete sem mindig tejfel! Főleg, ha forgatásokról van szó!
Újra divatba jött a nagymama szandál: szinte azonnal elkapkodják az üzletekből
Egykor csak a praktikum miatt hordták őket, ma viszont a legstílusosabb nők kedvenc nyári cipői lettek. A „nagymama-szandálok” 2026-ban hatalmas divatot diktálnak: kényelmesek, könnyen kombinálhatók, és meglepően
Janza Kata szó nélkül sétált ki a színpadról: megalázó, amilyen helyzetbe került
Janza Kata higgadtan kisétált a színpadról, miután megalázó módon bántak vele, majd megköszönte a próbát.
Magyar Péter elmondta, milyen változások lesznek a nyugdíjrendszerben, pontos összegek derültek ki, ennyit kapnak a nyugdíjasok
Magyar Péter először adott hivatalos, hosszú interjút miniszterelnökként az RTL-nek.
Kipukkadt a panellufi, a kereslet bezuhant, a kínálat pedig kilőtt
Látványos fordulat előtt áll a hazai panellakások piaca. A korábbi szárnyalással szemben a kereslet bezuhant, a kínálat pedig kilőtt. A zenga.hu legfrissebb elemzése szerint a tulajdonosoknak már a hirdetési időszak
Helyszíni fotókon a mátrai szerencsétlenség, egy fiatal az áldozat
Életét vesztette egy 23 éves férfi.
A legdurvább ütés, előkerült egy felvétel, amelyen Lázár János a kegyelmi ügyről beszél
Értékrendi ellentmondásnak és a kormánypártokat ért eddigi legsúlyosabb politikai ütésnek nevezte a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgatóhelyettesének elnöki kegyelmét Lázár János épí
Hiába kerültek közelebb a bajnoki címhez, botrányról beszélnek a Ferencvárosnál
A zöld-fehérek vezetőedzője a győzelem ellenére nem volt elégedett.
Maximum ennyi tojást egyél egy héten a dietetikusok szerint, különben a szíved egészségét kockáztatod
A tojás régóta az egyik legmegosztóbb élelmiszer az egészségtudatos táplálkozás terén. Míg sokan tökéletes fehérjeforrásként tekintenek rá, mások még mindig tartanak tőle a koleszterintartalma miatt. Nem csoda

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


