Ezt olvasta már?


Női kosárlabda Magyar Kupa - Nyolcadik aranyára hajt a Sopron

A nyolcadik aranyérmére hajtó Sopron Basket lesz a 62. női kosárlabda Magyar Kupa csütörtöktől szombatig tartó küzdelmeinek legnagyobb esélyese Győrben.

Roberto Iniguez együttesének remek formájáról sokat elárul, hogy 18 forduló után veretlenül vezeti az NB I tabelláját a négy-négy vereséggel álló DVTK és Szekszárd előtt, s ezzel már megnyerte az alapszakaszt. Utóbbi csapattal ugyanakkor akad elszámolnivalója, mivel tavaly házigazdaként óriási meglepetésre kikapott a döntőben a tolnaiaktól, akik első MK-diadalukat ünnepelhették a Novomatic Arénában.

A címvédő Szekszárd - amely egy hete kis híján bejutott a Európa Kupa negyeddöntőjébe - idei első Magyar Kupa-meccsét az újonc NKE Csatával vívja.

A 2007-ben, 2008-ban, 2011-ben, 2012-ben, 2013-ban, 2015-ben és 2017-ben győztes Sopron azzal a Győrrel kezd a pénteki negyeddöntőben, amely 10/9-es mutatóval csak hatodik a bajnokságban. A házigazdák számára rossz előjel lehet, hogy amióta a szövetség 2014-ben európai mintára bevezette a nyolccsapatos MK-formátumot, a Sopron rendre sikerrel vette a negyeddöntőt.

A zöld-sárgák már a jövő heti Euroliga-negyeddöntőre készülve lépnek pályára a Városi Egyetemi Csarnokban. A kontinentális sorozat - melyben tavaly ezüstérmet nyertek - rájátszása kedden kezdődik Sopronban, s az egyik fél második győzelméig tartó párharcban a francia Bourges lesz az ellenfél.

A Killik László Magyar Kupában a győztes 3 millió, a második 1,5 millió, a harmadik pedig 900 ezer forintot kap. A kupa névadója, a 2016-ban 89 évesen elhunyt mesteredző csaknem húsz évig volt a női válogatott szövetségi kapitánya, a nemzeti csapat ezalatt háromszor nyert bronzérmet Európa-bajnokságon, és negyedik lett az 1980-as moszkvai olimpián.

A program:

-----------

csütörtök, negyeddöntő:

ZTE NKK-ELTE BEAC Újbuda 13.00

NKE Csata-Atomerőmű KSC Szekszárd 15.30

CMB CARGO UNI Győr-Sopron Basket 18.00

PEAC-Pécs - Aluinvent DVTK 20.30

péntek, elődöntő:

15.30 és 18.00

szombat:

bronzmérkőzés 14.30

döntő 17.00

 

Az elmúlt tíz év kupagyőztesei:

--------------------------------

2010: MiZo Pécs 2010

2011: MKB-Euroleasing Sopron

2012: MKB-Euroleasing Sopron

2013: Uniqa-Euroleasing Sopron

2014: PEAC-Pécs

2015: Uniqa-Euroleasing Sopron

2016: Aluinvent DVTK Miskolc

2017: Uniqa Sopron

2018: Atomerőmű KSC Szekszárd

 

 

forrás: mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Megérkeztek a legfrissebb adatok a magyar gyerekek mentális egészségéről

Az október 10-i Mentális Egészség Világnapja idén is jó alkalom arra, hogy átgondoljuk, hogy vannak valójában a magyar gyerekek és...

Sallai Roland a kispadról nézte csapata vezetését, aztán a Barcelona percek alatt fordított és elhúzott.

Megtorpant a török lendület az érvénytelenített találat után A Galatasaray bátor letámadással kezdte a találkozót,...

Ha csekken fizeted az áram számlát, tudnod kell erről a változásról

Megérkezik a villanyszámla, előkerül a csekk, aztán irány a posta – sok háztartásban ma is így rendezik az áram díját. Az elmúlt...

Hiába kért rá nyolc év börtönt az ügyészség, Völner Pál fegyelmi ügyében váratlan lépésre szánta el magát a kamara

Elévülés miatt lezárt előzetes vizsgálat a Budapesti Ügyvédi Kamaránál A Budapesti Ügyvédi Kamara fegyelmi biztosa...

A novemberi nyugdíjat már így utalják

Van, aki a bankszámláját figyeli, más a postás érkezéséhez igazítja a bevásárlást. A nyugdíj kifizetésének módja a mindennapi...

A látáskutatás legnagyobb díját kapta meg a Semmelweis Egyetemmel is együttműködő dr. Roska Botond

A látás helyreállítását célzó optogenetikai terápia fejlesztésében elért eredményeiért vehette át az António Champalimaud Vision...

Aston Martin V12: a világ legerősebb sorozatgyártású orrmotoros autója

A mindössze 150 példányban készülő különleges modell a teljesítményt, a motorsport autóépítési filozófiáját és a digitális...

Magyar Péter megszólalt Baka András új jelöltjéről, a gyermekvédelmi törvényről és a fóliázásról

A miniszterelnök szerint a Fidesz és a Mi Hazánk olyat tett, amire nincs bocsánat.

Németh Balázs szerint Magyar Péter magához rendelte a házelnököt, Forsthoffer Ágnes kiakadt

Forsthoffer hosszú posztban reagált az ellenzéki képviselő róla szóló videójára.

Jön az ősz leglátványosabb csillaghullása, óránként akár 15 hullócsillagot is láthatunk

Október 21-ről 22-re virradó éjszaka tetőzik az év egyik leggyorsabb hullócsillagait produkáló meteorraja, az Orionida.

BL-kedd: Sallai visszatért a Barca ellen, a Bayern botlásánál csak az Interé volt nagyobb - eredmények

Willi Orbán (RB Leipzig) kezdőként, Sallai Roland (Galatasaray) csereként kapott helyet csapatában a keddi BL-ben, míg Gulácsi Péter - aki...

0

Sport

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó

Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

0