Ezt olvasta már?


Női kosárlabda NB I: előnyben a Sopron

Sopronban harminc ponttal alulmaradt a PEAC-PÉCS a negyeddöntő párharc első mérkőzésén, folytatás pénteken Pécsett.

Talán a szokatlan, keddi időpont miatt, de nagyon lassan szállingóztak a nézők a soproni Arénába, a kezdésre alig 200 néző gyűlt össze. Jól belekezdett a Sopron, 2-2 után állva hagyta csapatunkat, egy 9-0-s sorozattal Milovanovicék 13-2-re elléptek. Csapatunk irányítójának, Sanja Mandicnak a bokasérülése okozott riadalmat, ami szerencsére nem bizonyult komolynak, vissza tudott állni a későbbiekben szerb légiósunk. Ellenállhatatlanul kosárlabdázott a Sopron az első játékrészben, nekünk a támadásainknál és a védekezésben is gondjaink voltak, Határ 2+1-e állította be a 29-15-ös állást az első tíz perc végén.

Pécsi kosarakkal indult a második felvonás, most Rasheed Rita kosár jó plusz büntető kombinációja volt soron, ezzel meg is adta a mieinknek az alaphangot, elkezdtük a felzárkózást. Labdákat és lepattanókat szereztünk, a soproniak pedig több hibát vétettek, a dobószázalékuk is leromlott. A negyed derekán az ebben a szakaszban remekül játszó Rasheed hárompontosával négy pontra zárkóztunk (33-29). Időt kértek a vendégek, de továbbra is határozott játékot nyújtottunk, Rasheed Rita újabb triplájával már csak egy volt közte (35-34). A nagyszünet előtti második időkérésüket követően stabilabbá vált a Sopron Basket, így 46-39-es hazai vezetéssel vonulhattak a csapatok az öltözőbe.

A második félidőre a legerősebb felállásban lépett pályára a Sopron, pillanatok alatt el is léptek, ráadásul a játékvezetők is elég egyoldalúan fújták a személyi hibákat, segítve ezzel a hazaiakat (amire egyébként nem is lett volna szükségük), míg a mieink csak szenvedték az ütéseket, 0-6-os faultarányt jegyezhettünk fel. Crvendakic szórta a hárompontosokat, ebben a felvonásban már a harmadikat, amivel 65-41-re jártak előrébb a zöld-sárgák. Támadásban teljesen elvesztünk, tíz perc alatt mindössze két akciókosárra és három büntetőre futotta, ez utóbbiakat is rossz százalékkal dobtuk, előfordult hogy kettesével hagytuk ki őket.

A záró játékrészben nem történtek csodák, a hazaiak jól megszórtak bennünket főleg a 6,75-ös vonalon túlról, míg a mi támadójátékunk továbbra sem tudott jól működni. A játékvezetők és mi is elfáradtunk, sokszor egyértelmű szabálytalanságok esetén sem fújtak a sípjukba, többnyire a mi kárunkra. A meccsben nem volt benne a végére kialakult harminc pont a két csapat között, ehhez kellett az, ami a harmadik negyedben történt, hogy az egyébként jól játszó soproniak egy számukra kedvező szélben vitorlázhattak. A párharc 1-0 a Sopron Basket javára, folytatás pénteken 18 órától Pécsett.

 

SOPRON BASKET – PEAC-PÉCS 85-55 (29-15, 17-24, 21-7, 18-9)

Sopron, 200 néző. V.: Papp, Minár, Hervay

Sopron: Fegyverneky 4, Dubei 9/3, Crvendakic 21/15, Milovanovic 17/6, Jovanovic 6. Csere: Határ 3, Salvadores 8, Turner 9, Czukor 6/6. Edző: Roberto Iniguez

PEAC-PÉCS: Mandic 11/3, Roberson 8/3, Rasheed 12/6, Vucurovic 4, Imovbioh 18. Csere: Wentzel -, Licskai 2, Szücs R. -, Demeter -, Szücs L. -. Edző: Gabriel Carrasco

 

Forrás: peacpecs.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Bizsergető nosztalgiával, csodás testekkel és perzselő nyárral kényeztet az új Baywatch első előzetese

Visszatérnek a piros fürdőruhák, a homokban lassított felvételen rohanó bombázók és szívtiprók és az életveszélyes helyzetek,...

Sportosabb lett a Lexus két szabadidőjárműve

Az eredetileg 1998-ban bevezetett Lexus RX számos világelsőséget tudhat magáénak. Miután megalkotta a prémium-szabadidőjármű fogalmát,...

Szöul nem fogadja el Kijev álláspontját

Dél-Korea folytatja arra irányuló erőfeszítését, hogy rendezze diplomáciai vitáját Ukrajnával, miközben továbbra is bocsánatkérést...

Valaki mocskosul gazdag lett: elvitték a 43,7 milliárd forintos főnyereményt az Eurojackpoton

Megvannak az Eurojackpot legújabb nyerőszámai. A szabályok szerint a játékosoknak öt számot kell eltalálniuk az 1–50 közötti...

Hatalmasat bukhat, akinek ilyen lakása van Magyarországon: egyre nagyobbak az alkuk

Lassult az ingatlanpiac a tavalyi kiugró kereslethez képest, a vevők pedig egyre megfontoltabban választanak, illetve határozottabban...

Lemondott Tótth András energetikai államtitkár

Személyes okokra hivatkozva lemondott a tisztségéről Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium energetikai államtitkára. A...

Kinevezték a MEKH új elnökét

Losonczy Gézát nevezték ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) új elnökének október 16-i hatállyal,...

Bordó, szilva, mélylila: íme Katalin hercegné új kedvenc őszi palettája

Úgy tűnik, a bogyós árnyalatok idén ősszel végleg beköltöztek Katalin hercegné ruhatárába.

Megműtötték a pápát, kiderült, milyen állapotban van most

A Gemelli klinikán elvégzett beavatkozás a tervek szerint sikerült, így az egyházfő már a kórtermében lábadozik. A Szentszék több...

Iskolai késelések sokkolták Lengyelországot

Múlt héten három, egymástól független támadás során diákok sebesítettek meg diákokat, tanárokat, egy gondnok belehalt sérüléseibe....

0

Sport

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó

Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

0