Nőtt az állategészségügyi vállalkozások száma
Egyre több cég nyújt állatorvosi szolgáltatásokat, míg 2015-ben 866 vállalkozás jelölte meg fő tevékenységeként az állategészségügyi ellátást, addig számuk tavaly elérte a 881-et az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint.
Az ilyen profilú cégek nem teljesen fedik le a magyarországi állatorvosi praxisok számát, mivel azok néhány százalékát egyéni vállalkozóként látják el, de a praxisok döntő többségét valamilyen társas vállalkozási formában üzemeltetik.
A működő cégek száma mellett, az árbevétel is folyamatosan emelkedett a vizsgált időszakban: míg 2015-ben több mint 30 milliárd forint árbevételt értek el a piaci szereplők, addig az 2017-ben az már közel 38 milliárd forintra rúgott.
Az adatok azt mutatják, hogy az országosan érzékelhető munkaerőhiánytól nem szenved ez az ágazat: alkalmazotti létszáma tavaly az előző évhez képest enyhén, 2278-ra emelkedett.
A cégfluktuációs index vizsgálata szerint a piaci szereplők ritkán cserélődnek és a cégmegszűnések száma is minimális. A 2015-ben mért 6,58 százalékos érték jóval alatta marad az átlagnak, és ez 2018-ra 4,31 százalékra mérséklődött köszönhetően annak, hogy a kényszertörlések és cégmegszűnések száma megfogyatkozott - írták.
Rámutattak arra is, hogy mivel sem a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban, sem a Vidékfejlesztési Programban nem volt kiemelt terület az állategészségügy, ezért a szektor szereplői csekély mértékben jutottak hozzá az uniós vissza nem térítendő támogatásokhoz, a vizsgált időszakban 62 támogatott pályázaton, összesen 492 millió forintot nyertek el.
A Magyarországon működő állatorvosi praxisok többsége hobbiállatok ellátásával foglalkozik vagy vegyesen szolgálnak ki haszon- és hobbiállat tulajdonosokat is. A kifejezetten haszonállatokra specializálódott praxis ritka.
hírek innen, onnan
Megjárta a poklot az űrhajós, csoda hogy életben van, olyat látott az űrben, ami a tankönyvekben nincs benne, ez van igazából a Holdon
Hihetetlen dologról vallott az Apollo-16 űrhajósa.
Amikor az ajándék kutya lehugyozta az antik Bibliát – Vicces karácsonyi pillanataink
Ó, azok a karácsonyi bénázások! A csodás ünnepre való törekvésben nálatok is többször csúszik félre valami, mint a sima...
A magyar kormány is megszólalt a nigériai amerikai csapásról
Azbej Tristan.szerint a mostani események világosan mutatják: a keresztény közösségek védelme ismét hangsúlyos elemévé vált a...
Filmek a politika szolgálatában, avagy Donald kacsa rémálmában a Mein Kampfot olvassa, de végül csalódik
A film erejében sok politikus hitt és hisz.
Ismét előkerült Orbán Viktor édesanyja, egy kormánypárti videóban mesélt a miniszterelnök gyerekkoráról
A konyhában mesélte el, hogy fia már óvodásként kitűnt az eszével. Azt is elárulta, a miniszterelnökkel gyerekként nem lehetett...
NB I: Azt várják, hogy Dárdai már télen felforgatja az Újpest keretét
Olvasóink többsége szerint az Újpest lesz a téli átigazolási időszak legaktívabb csapata.
Ettől elolvadsz: megmutatta ikreit Rúzsa Magdi
Az énekesnő gyermekei elképesztőn nagyot nőttek.
Beütött a holiday blues? Nem kell szeretni a karácsonyt: a szakértők szerint teljesen normális, ha inkább csak túlélnéd
A közösségi médiában minden tökéletes, de a valóság más. Mutatjuk, miért nem kell szégyenkezned, ha a csillogás helyett csak a...
Váratlan fordulat történt a több mint fél évtizede eltűnt maglódi vállalkozó ügyében
Pintér Gyula családjának üzentek a börtönből.
„Nélkülem lelki roncs” – Miért vágynak jobban a férfiak a szeretetre, mint a nők?
Kiderült, hogy a férfiak számára sokkal fontosabb a romantikus párkapcsolat, mint a nőknek. Miért van ez így, és mit mond erről a tudomány?
Karácsony első napja sem telt nyugodtan: országszerte dolgoztak a tűzoltók
Karácsony első napján országszerte 137 alkalommal riasztották a tűzoltókat.
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Miközben Európa igyekszik végleg leválni az orosz energiáról, a magyar kormány inkább rálépett a gázpedálra Moszkva felé. Vétók,...
Sport
Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt
Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.
Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága
Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.
Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt
A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.
Láthatáron a City újabb bomba igazolása, a Premier League egyik felfedezettje érkezhet Manchesterbe
Kerkez Milos korábbi csapattársa ígéretes szezont fut eddig.
2025 legzseniálisabb góljai: Belerúgott egy óriásit a labdába, az év egyik legnagyobb gólja lett
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hatodik nap egy elképesztő kapáslövés van főszerepben.
Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze
A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.
Tóth Alex megszólalt: Azt nem mondom, hogy mindent megkaptam + videó
A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.
Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt
Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.
Wittmann Géza nem tudta, hogy apaként veri a Real Madridot a kupadöntőben
Kácsor Eszternek nem volt kedve elmenni arra a meccsre, melyen megismerte férjét, Wittmann Krisztiánt.
Idén nagyon más lesz az angol futball karácsonyi ünnepe
Jön a Boxing Day, de nem azt kapjuk, amit az előző években.
Kós Hubert nem tervez hazatérni, hosszabb távon is az Egyesült Államokban képzeli jövőjét
„Nincs ennél jobb csapat a világon.”
A Szoboszlaiék ellen tomboló világbajnok kemény büntetésre számíthat
A kiosztott lapok alapján ő a Premier League legdurvább játékosa.
Bulvár
Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie
2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.
„Találtam a kocsijában egy tangát, mire azt mondta, egy idegen nő hajította be az ablakán” – Nők mesélnek a legrosszabb férfi-hazugságokról
A férfiak egészen földöntúli hazugságokkal állnak elő, ha hűtlenségről van szó. Íme néhány történet, amit nők osztottak meg a legképtelenebb hazugságokról.
Nem lesz többé szükség szemüvegre, jóváhagyták a látást javító szemcseppet
A szemcsepp használatával bámulatos hatást lehet elérni.
Megszólalt az egyiptomi egyetem, ami állítólag a forrást adta a Tisza Párt állítólagos macska- és kutyaadójához
Elmondták, létezik-e az a környezettanulmány, ami felbukkan abban a bizonyos több száz oldalas dokumentumban.
Rettegett rovar került Európába: az egész kontinenst letarolhatja
A tudósok azonnali beavatkozást sürgetnek, miután a rovar már Európát is veszélyezteti.
Curtis kíméletlenül belegázolt Majkába, egyetlen mondattal égette le az egész ország előtt, azonnal megfagyott a levegő
A rapper egy olyan környezetben ejtette ki a száján a kőkemény üzenetet, ahol mindenki más a békére koncentrált, de ő nem bírta ki a visszavágást
Börtönből üzentek a hat éve eltűnt maglódi luxusautó-szerelő, Pintér Gyula családjának
Váratlan fordulat történt a már több mint fél évtizede kámforrá vált Pintér Gyula szövevényes ügyében. A családja nem várt helyről kapott üzenetet, aminek a kapcsán abban reménykedtek, talán sikerül megoldan
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Az amerikai Nemzetbiztonsági Archívum sajtóközpontja szerint Vlagyimir Putyin már 2001-ben szerette volna, ha országát felveszik a NATO-ba, erről értekezett az akkori amerikai elnökkel. Bush érdekesnek nevezte a kérés
Elvitték a Hősök tere szobrait, döbbenetes melyik magyar településre szállították őket
A magyar történelem meghatározó alakjait kiemelték megszokott helyükről, és egy távoli raktár mélyére menekítették őket.
Orbán Viktor váratlanul kitálalt, pontot tett az örökös vita végére, végre bevallotta, amit más nem mert
Hosszú hallgatás után vége a titkolózásnak, Orbán Viktor pontot tett az örökös vita végére, ami eddig kettészakította az országot.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


