Ezt olvasta már?


Országszerte és a határokon túl is az államalapítást ünnepelték

A hőség ellenére sokan vettek részt az állami és a helyi ünnepi programokon augusztus 20-án. Országszerte és a határokon túl is az államalapítást ünnepelték. A napot több száz helyen ünnepi tűzijáték zárja.

A központi rendezvények a hagyományokhoz híven Magyarország nemzeti lobogójának felvonásával kezdődtek a Parlament előtt.

A tisztavatáson Áder János államfő arról beszélt: Magyarországnak ragaszkodnia kell ahhoz a nyugati kultúrához, amelyhez Szent István királyunk a sorsunkat kötötte.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter azt hangoztatta: a magyar történelem során számtalanszor bebizonyosodott, hogy a béke rendkívül törékeny dolog, azt óvni és védeni kell.

Ehhez erős honvédségre; új haditechnikai eszközökre, jól kiképzett és felszerelt katonákra, az ő vezetésükre alkalmas honvédtisztekre és tábornokokra van szükség - tette hozzá.

Később a Sándor-palotában Áder János átadta a Magyar Szent István Rendet. A kitüntetést idén Demény Pál népességkutató, demográfus vehette át, aki - a köztársasági elnök szavai szerint - egész életében arra keresett választ, hogy az ember legszemélyesebb döntése, a családalapítás, a gyermekvállalás miként hat a nagyobb közösségre: egy népcsoportra, egy nemzetre, egy földrészre, egy történelmi korszakra.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Külhoni Magyarságért Díjak átadásán azt mondta: akkor vagyunk hűségesek Szent István örökségéhez, ha az ország- és nemzetépítésbe mindenki bekapcsolódik a maga helyén. Kiemelte: a kormány megtette, ami a feladata, biztosította a szervezeti, közjogi és anyagi hátteret, soha ekkora támogatást nem kapott még a külhoni magyarság, mint most.

Az "Isten éltessen, Magyarország!" szlogennel megrendezett állami rendezvények keretében délelőtt megteltek a rakpartok a Duna Országház előtti szakaszán a vízi és légi parádé idejére. Több mint 1500 nevelőszülő és általuk nevelt gyerek hajókról nézhette végig a programot.

Nemcsak a hétvégén, hanem hétfőn is több ezren látogattak ki a Magyar Ízek Utcájába is, ahol a Kárpát-medence jellegzetes ételei mellett megkóstolhatták Magyarország tortáját, Magyarország cukormentes tortáját, valamint a Szent István-napi kenyérverseny győztes cipóit is.

Napközben Kovács Zoltán kormányszóvivő - aki a rendezvények biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője is - az MTI-nek elmondta: "ez a nap a nyarat záró, illetve a politikai- és munkaszezon kezdete előtti időszak kiemelkedő eseménye, amely nemcsak az ide látogató magyarok, hanem a nagyszámú turista számára is igazi látványosság".

Délután a Bazilikában megtartották az ünnepi szentmisét, majd ezrek vettek részt a Szent Jobb-körmeneten.

A Kormányszóvivői Iroda este azt közölte: az eddigi programok rendben, a terveknek megfelelően lezajlottak. A 21 órakor kezdődő ünnepi tűzijátékra több százezrekre számítanak a szervezők.

Országszerte és külföldön is több településen tartottak ünnepi megemlékezéseket, szentmisét, kenyérünnepet, családi programokat.

Egerben Varga Mihály pénzügyminiszter arról beszélt: augusztus 20. annak a kimagasló teljesítménynek az ünnepe, amelyet az új, egységes, keresztény Magyarország létrehozása jelentett.

Kismányokon Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a helyi német nemzetiségi tájház avatásán azt mondta: az ország több mint ezeréves történelme során számtalanszor bebizonyosodott, hogy a német nemzetiségben olyan hazafiakat tisztelhetünk, akik közös értékeinket, kultúránkat, nyelvünket és egységes nemzetünk erejét gyarapítják.

Veszprémben Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: "lángoló szabadságszeretet, rendíthetetlen hit és könyörtelen pragmatizmus, ez a Szent Istváni örökség.

Papp László, Debrecen (Fidesz-KDNP) polgármestere a győzelem és a siker örömünnepének nevezte augusztus 20-át.

Fekete Zsolt (MSZP-DK-Tarjáni Városlakó Egyesület) Salgótarján polgármestere arról beszélt: István király alapvető üzenete egyértelmű: állammá alkotta a Kárpát-medencét, hogy ezzel biztosítsa népünk, nemzetünk, a magyarság megmaradását.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Kolozsváron azt mondta: Magyarország abban érdekelt, hogy erős és sikeres szomszédjai legyenek.

Kárpátalja-szerte számos helyszínen emlékezett meg hétfőn az ukrajnai megye magyarsága államalapító Szent Istvánról; a központi ünnepséget a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ezúttal is a Técsőhöz közeli Aknaszlatinán tartotta.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter az Amerikai Egyesült Államok nevében jókívánságait fejezte ki a magyar népnek Szent István ünnepe alkalmából a budapesti amerikai nagykövetség Facebook-oldalán.

Az államalapítás tiszteletére magyar nemzeti színű fényfestést kapott Csungking egyik legmagasabb felhőkarcolója.

Több párt is megemlékezett az államalapítás ünnepéről.

Az MSZP-s Tóth Bertalan Facebook-üzenetében azt hangsúlyozta: Szent István király Nyugat-Európát választotta, a szocialisták szerint ez a követendő.

A jobbikos Sneider Tamás pártja rendezvényén arról beszélt: a Jobbik szerint Magyarországnak az egyéni szabadságjogokra építő skandináv modellt kell követnie a társadalomszervezésben.

Az LMP közleményében azt írta: új alapokra kell helyezni a magyar állam jövőjét.

Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a magyar államalapítás, az állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Egyben az új kenyér ünnepe is.







0
0
0

hírek innen, onnan

Tömeges csapással válaszolt Moszkva a polgári célpontok elleni ukrán támadásra

Ukrán parancsnokságokra és hadiüzemekre mért - egyebek között hiperszonikus fegyverekkel - tömeges csapást az orosz hadsereg, válaszul az...

„Anyám rosszul lett a látványtól” – megrázó részletek az óbudai rollergázolás áldozatának lányától

Kómában van az a 74 éves férfi, akit csütörtökön egy óbudai zebrán gázoltak el egy elektromos rollerrel. A rendőrség közúti baleset...

Tetszik a magyaroknak az irányváltás, jó szelet kaphat az új kormány külföldön is

Máris véleményt mondtak a választók az első komoly diplomáciai fellépés alapján a Tisza-kormány külpolitikájáról: a magyarok nagy...

Három autó ütközött a 13-as főúton, mentőhelikopter érkezett a helyszínre

Két embert a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk a kocsiból.

Egyetlen óra egyszerre mérhet gyorsabb és lassabb időt a kvantumfizika szerint

A fizikusok szerint egy kvantumóra egyszerre mérhet gyorsabb és lassabb időt, amit hamarosan kísérletben tesztelhetnek.

Sikeresen elindult a Sencsou-23 űrhajó a kínai űrállomásra

Kínai idő szerint vasárnap este 23 óra 8 perckor elindult a Sencsou-23 űrhajó három űrhajóssal a fedélzetén az északnyugat-kínai...

Meghalt Szita Bence édesanyja

Szita Bencét 2012-ben gyilkolták meg 11 éves korában, akinek eltűnését Gyöngyi Sándor, a nevelőapja jelentette be.

Szobrot kap, és a világ legjobb edzőjeként távozik Manchesterből Pep Guardiola

A Cityvel mindent megnyert Angliában, amit lehetett.

Újabb Milák-parádé Monacóban, egyik kedvenc versenyszámában nyert aranyat az olimpiai bajnok úszó

A 26 éves sportoló mellett Zombori Gábor is diadalmaskodni tudott versenyszámában.

Nyugis termálfürdő a Dunántúlon, ahol továbbra is megfizethetők a jegyárak

Idén korán indították a szezont, már április eleje óta várja vendégeit a Borgátai Termálfürdő, ahol idén nem emelkedtek a...

Pócs János nekiment Magyar Péter RTL-es interjújának

Pócs János is reagált Magyar Péter RTL-en adott exkluzív interjújára, amelyet a Fókusz Plusz című műsorban sugároztak. A fideszes...

0

Sport

BL- és EL-selejtezők: Megvannak az ETO és a Fradi lehetséges ellenfelei

A 2026/27-es európai kupaidényben az ETO a BL-selejtezőben nem kiemeltként akár - papíron - erősebb bajnokcsapatokkal találkozhat, míg a Ferencváros EL-ben kiemeltként indul.

Kubatov Gáborék felvehették a kapcsolatot Magyar Péterrel a Ferencváros jövőjét illetően

Egyre több pletyka szól arról, hogy a Népligetben akár külföldi tőkét is bevonnának a költségvetés fenntartása érdekében.

Bereczki Zoltánnak is elállt a lélegzete attól, amit az Arénában látott

Igen ingergazdag koncertnek lehettünk szemtanúi szombat este.

Gulácsiék 19 éves csapattársa lehet a Liverpool nagy dobása az átigazolási piacon

Megvan, hogy kivel pótolná a távozó Mo Szalahot a Liverpool.

Megvédte Hajnalt a Fradi 3-szoros magyar bajnoka: "Igazán nagy hiba lenne, ha..."

Hrutka János határozottan kiállt Hajnal Tamás mellett, és hangsúlyozta: komoly tévedés lenne megkérdőjelezni a klubnál végzett munkáját.

Ronaldo az első, de Messit lenyomta egy bokszoló a legjobban kereső sportolók listáján

A Forbes kijött a legjobban kereső sportolókat ismertető listájával. Az első helyen nincs változás.

Drámai hajrá az NB III-ben: Megvannak a bajnokok, akik az NB II-ért játszhatnak majd

Lezárultak az NB III négy csoportjának küzdelmei is a 2025/2026-os idényben.

Fradi: Ítéletet mondtak Robbie Keane vezetőedzői korszakáról

A legtöbb válaszadó Robbie Keane ferencvárosi időszakát a "közepes" kategóriába sorolta.

Eldőlt: Szoboszlai és Kerkez a következő idényben is a BL-ben játszhat - videó

A Szoboszlai Dominikot kezdőként, Kerkez Milost pedig csereként bevető Liverpool 1-1-s döntetlent játszott Mohamed Salah és Andy Robertson búcsúmeccsén, így az ötödik helyen végzett, és a Bajnokok Ligájában indulh

Priskin-show: 56 perc alatt 7 gólt vágott a korábbi válogatott támadó!

A korábbi válogatott csatár parádézott a vármegyei bajnokságban.

12 éves a La Décima, ami megváltoztatta a Real Madrid történelmét

12 éve annak, hogy a Real Madrid egy azóta is emlékezetes döntő után megnyerte története 10. BEK/BL-serlegét.

NB I-es klubok elől szereznék meg az NB II gólkirályát - sajtóhír

Nem csak az NB I-ből, de a határon túlról is érdeklődnek a KTE NB II-es gólkirálya, Pálinkás Gergő iránt. 

0
0

Bulvár

Németh Balázs a Balatonnál keveredett balhéba, majdnem megverték a Fidesz egyik fő emberét

Kamerára vették ahogy Németh Balázs ismét politizál, nagyon rossz vége lett.

Drámai helyzet a Velencei-tónál, kiderült, kik okozzák valójában a tó vesztét

Már idén nyáron kiszáradhat a Velencei-tó? Kongatja a vészharangot a Zöld Gerilla Mozgalom.

Most kaptuk: elszabadult a pokol a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, minden a szirénáktól hangos

Szörnyű baleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető úton.

Castingon pucérra vetkőztették a sztárt, majd olyat tettek vele, egy életre megjegyezte

A színészek élete sem mindig tejfel! Főleg, ha forgatásokról van szó!

Újra divatba jött a nagymama szandál: szinte azonnal elkapkodják az üzletekből

Egykor csak a praktikum miatt hordták őket, ma viszont a legstílusosabb nők kedvenc nyári cipői lettek. A „nagymama-szandálok” 2026-ban hatalmas divatot diktálnak: kényelmesek, könnyen kombinálhatók, és meglepően

Janza Kata szó nélkül sétált ki a színpadról: megalázó, amilyen helyzetbe került

Janza Kata higgadtan kisétált a színpadról, miután megalázó módon bántak vele, majd megköszönte a próbát.

Kipukkadt a panellufi, a kereslet bezuhant, a kínálat pedig kilőtt

Látványos fordulat előtt áll a hazai panellakások piaca. A korábbi szárnyalással szemben a kereslet bezuhant, a kínálat pedig kilőtt. A zenga.hu legfrissebb elemzése szerint a tulajdonosoknak már a hirdetési időszak

A legdurvább ütés, előkerült egy felvétel, amelyen Lázár János a kegyelmi ügyről beszél

Értékrendi ellentmondásnak és a kormánypártokat ért eddigi legsúlyosabb politikai ütésnek nevezte a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgatóhelyettesének elnöki kegyelmét Lázár János épí

Maximum ennyi tojást egyél egy héten a dietetikusok szerint, különben a szíved egészségét kockáztatod

A tojás régóta az egyik legmegosztóbb élelmiszer az egészségtudatos táplálkozás terén. Míg sokan tökéletes fehérjeforrásként tekintenek rá, mások még mindig tartanak tőle a koleszterintartalma miatt. Nem csoda

Megszólalt az államtitkárnak kinevezett Nagy Ervin

„A kultúra az, ami egy nemzetet eggyé kovácsol.”

A magyar színésznő 53. születésnapján hunyt el: párja sosem hallott részleteket mondott a haláláról

Megrázó részleteket árult el Börcsök Enikő élettársa, Tóth József a színésznő halálát megelőző időszakról.

0